2014. december 18., csütörtök

Teremtés, vagy valami más?

Ha azt nézzük, hogy egy nagyon súlyos, fontos, sőt életfontosságú kérdést lehet-e népszavazással eldönteni, azt kell megállapítanunk, hogy igen. Sőt, ha a különböző, feltűnési kényszerben, vagy egyéb közveszélyes jellemhibában leledző emberek miként manipulálják környezetüket, szintén rossz képeket nyerünk a fenti kérdésről. Tehát, baj van, amikor magunkat – vagy bárkit, aki úgy véli,hogy tekintélyénél fogva  eldönthet eleve tudományosan nem bizonyítható nagy kérdéseket, teszünk meg az IGAZSÁG forrásának. A Föld – és rajta az Ember - létrejötte ehhez hasonló nagyságrendű tétel, amit szótöbbséggel, vagy akár tömegek egybehangzó nyilatkozataival nem ajánlatos “megszavazni”. Hol van a HITELES forráskód erre a kérdésre? 

Nézzünk meg egy videofilmet, ami kizárólag a bibliából nyerte a választ a Földi élet létrejöttére. Ez nem ad egzakt – tudományos módszerekkel operáló, bizonyító – választ. De, ha a szentírás kulcsát kézbe vesszük, lehetséges megnyugtató és az Örökkévalóság nézőpontjából végleges válasz. A “kulcs” (Luther szerint) a HIT.

 

https://www.youtube.com/watch?v=yxO42-AstwY

Bezár a bazár?

Karizma, vezetés,talentumok

Találtam egy sokoldalú újságírói munkát, amiben akár egyházi, akár világi oldalról nézem, nagyon sok jól fogalmazott mondattal teszi helyre a szerző a nagyon félrevitt szavakat. Például populáris, vagy populista. Vagy karizmatikus, illetve ennek képzett változatai. Nem mindegy, hogy embercsoportokat, tömegeket kik/hogyan manipulálják jól hangzó fogalmak bedobásával, tömeghisztéria felkeltésével. Üres, de az alsórendű indulatokat felkorbácsolni tudó jelszavakkal. Hitlernek tulajdonítják azt a kijelentést, hogy “Bármit el lehet adni a tömegeknek, csak jó nagyot kell hazudni!” Nos ez a mai rögvalóság, akár az egyházakat, akár a politikusokat nézem.

Az emberek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy állandóan a friss jelenségekre reagálnak, anélkül, hogy lényegi kérdéseket tisztáznának. Nem fordítanak időt ezek tanulmányozására. Ezért nincs szilárd alapjuk ezeknek a reakcióknak sem, előítéleteik vezetik a reagálásaikat is, mert nem áll mögöttük tudás, világos értékrend, nincsenek elvek, amelyek irányt szabnának a gondolkodásuknak.

A helyes az, ha megfordítjuk a sorrendet: először tisztázzuk a fogalmakat, megértjük a dolgok lényegét és összefüggéseit, és utána reagálunk egyes jelenségekre.

Magyarországon .. is erősen tartja magát az a tévhit, hogy „karizmatikus” … vezetőre van szükség. Mondják mindezt anélkül, hogy tisztában lennének a „karizmatikus” szó igazi jelentésével, és különbséget tennének karizmatikus és populista között. Nem populárisról beszélünk, hanem populistáról, ami nem ugyanaz. Az igazán karizmatikus ember soha nem populáris, és főleg nem populista, ami a karizmatikus ellentéte. A populizmus a valódi karizmát helyettesítő hamisítvány, csalás.

Először tisztázni kell a „karizmatikus” szó jelentését. A karizma görög kifejezés, ami természetfölötti „ajándékot”, képességet jelent. Ez a természetfölötti képesség nem az ember tehetsége, nem az ő érdeme, nem az ő természetéből fejlődött ki, még csak nem is vele született, hanem Isten adta neki. A „karizma” bibliai fogalom, nem emberi tulajdonság, hanem isteni ajándék az embernek. Nem az ember képességei nyilvánulnak meg, hanem Isten Szelleme. Nem az ember használja az Istent, hanem Isten használja az embert. Mégpedig, ha Isten akarja, és nem az ember. Ez a karizmatikus kifejezés eredeti, igazi jelentése.

A közhiedelemmel ellentétben a „karizmatikus” nem azt jelenti, hogy valakinek nagy lelki ereje van, amellyel képes sokakat befolyásolni, és másokat vezetni. Még csak nem is azt jelenti, hogy valakinek erős az egyénisége, megbabonázó erővel rendelkezik, elbűvöli a környezetét, vonzó ember, meggyőző erővel bíró személyiség. Az igazán karizmatikus személy általában külsőre jelentéktelen, önmagában senki, és nem is akar többnek látszani. A legjobb példa erre Pál apostol, aki mA_Nagy_Piramis-Gizaaga írta azt, hogy róla azt mondják, „a levelei ugyan súlyosak és kemények, de a maga jelenvolta erőtlen és a beszéde silány”. Az erő nem az övé, és nem tőle van, nem saját célra használja, hanem szolgál.

A vezetés csődje: a “piramis elv

Pál azt mondta, hogy az ő ereje az erőtlenségében van. Mert minél erőtlenebb ő maga, annál erősebben nyilvánul meg rajta keresztül az Isten természetfölötti ajándéka. Isten Szelleme. Amit az emberek „karizmának” hisznek, az az ember saját természetéből való kisugárzása, meggyőző képessége, pszichikai ereje, a külső megjelenése, ami éppenséggel nem a karizmatikusságot jelenti, hanem ezek az igazi karizmatikusság akadályai. Akinek túlságosan erős a saját személyisége, az egója, az soha nem lesz a szó igazi értelmében karizmatikus, mert a testi, pszichikai ereje megakadályozza abban, hogy ne ő, hanem egy természetfölötti erő – Isten ajándéka, karizmája – nyilvánuljon meg rajta keresztül. A „karizmatikus” embert Isten választja, nem az emberek. Az emberek soha nem karizmatikus személyiséget választanak, hanem populistát. A kettő egymás ellentéte.

Még egy gyors példa, hogy az emberek választása és az Isten választása milyen különböző. A Bibliában látható, hogy Izrael hogyan választotta magának az első királyát, Sault. Szemre tetszetős volt, egy fejjel kimagaslott az egész nép közül. De nem volt engedelmes és alázatos ember. Ezután megmutatta Isten Sámuel prófétának, kit választott ő. Amikor Sámuel Dávid egyik bátyjára gondolt, mert kinézetre királynak látszott a megjelenése, a „kisugárzása” erre predesztinálta volna, Isten azt mondta neki: „ne nézd az ő külsejét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van”. Ez a lényeg. A szív állapota dönti el, hogy valaki alkalmas-e arra, hogy Isten karizmája működjön benne, és rajta keresztül.

Ezután Isten azt a legkisebb fiút választotta ki, akit még a vacsorára sem hívtak meg, hanem a juhokat őrizte. Dávidnak pásztori szíve volt, aki őrizte a juhokat, és nem volt az emberek választása. Pál apostol azt mondja, hogy Isten a világ nemtelenjeit választja ki, hogy megszégyenítse a világ szerint nemeseket. Dávid utána egy parittyával legyőzte Góliátot. Nem testi erővel, hiszen kard sem volt nála. A megtévesztő külsőről igen tanulságos történet Elizeus prófétáé is, akit a gyerekek kigúnyoltak, kiabálva, hogy „jöjj fel, kopasz, jöjj fel, kopasz”. A „kopasz”ezután széttépette őket két medvével. Úgy van ez, mint a Lúdas Matyiban: aki lúdasnak látszik, az nem lúdas, aki nem lúdas, az a lúdas. Aki az emberek szemében nagy, aki a személyes kisugárzása, külseje, meggyőző beszéde és varázslatos, megdelejező ereje miatt karizmatikusnak látszik, az nem karizmatikus a szó igazi értelmében, hanem valami egészen más.

Karizmatikus csak az lehet, aki önmagát megfeszíti, aki még saját gondolatait, okoskodásait is lerombolja, hogy az Isten ajándéka nyilvánuljon meg, és ne ő. A karizma azt jelenti, hogy valaki nem a saját elgondolásaiból, képességeiből tesz, hanem Isten szól és cselekszik általa. Isten cselekszik, nem az ember. Isten a nagy, nem az ember. A karizmatikus vezető szolgál, és nem neki szolgálnak. Alázatos, elhárítja a dicsőséget, a bálványimádást, mindig azt hangsúlyozza, hogy az ő személye nem fontos. Soha nem ő lesz nagy, hanem az igazság, amit képvisel. Ahhoz pedig tűzön-vízen át tartja magát. A zsidó prófétákat tüzes kemencébe zárták, oroszlánok elé dobták, és nem engedtek az igazságból. És Isten megmentette őket. A karizmatikus ember mindig a szegények, elnyomottak, üldözöttek és jogfosztottak oldalán áll, soha nem a hatalom, az elnyomók kollaboránsa, gonoszok közé nem ül.

Anélkül, hogy mélyebb ismeretelméleti alapjaiba belemennénk, csupán jelezzük, hogy a Biblia szerint maga a Szentlélek (Szent Szellem) az Isten ajándéka, aki azután osztogatja a maga természetfölötti ajándékait, képességeit, ahogyan azt ő maga akarja. Ezek a természetfölötti ajándékok (karizmák) pedig ezek: prófétálás, bölcsesség beszéde, tudomány beszéde (ezek a világ szellemi törvényeibe való belelátás képességei), a bibliai hit ajándéka, csodatevő erők, gyógyítás, természetfölötti (angyali) nyelvek nemei, ezeknek a nyelveknek a magyarázata, fordítása. Ez azt jelenti, hogy Szentlélek (Szent Szellem) nélkül nincs karizma, nincs a szó igazi értelmében vett karizmatikus ember.

A karizmatikusság soha nem jelent népszerűséget, ellenkezőleg. Az igazi karizmatikus személyiség, akinek valódi karizmái vannak, soha nem népszerű személy. A karizmáit nem azért kapja, hogy mások előtt tetszelegjen, hanem valamilyen feladat elvégzésére. Mivel ez a világ a gonoszságban vesztegel és a tömegek hamis tudatban élnek, ez a feladat minden esetben szembemegy a közvéleménnyel. A karizmákra éppen azért van szükség, mert emberi erővel erre senki nem lenne képes. Magától nem látna bele a jövőbe, nem tudna jelek alapján olvasni abból, ami körülötte zajlik, nem lenne elég ereje ahhoz, hogy szembeszálljon a gonosszal és a sötétségben levő közvélekedéssel. Nem tudná elviselni azt a gyűlöletet, amely az igazság képviselete miatt feltámad ellene.

Ez azt jelenti, hogy a karizmatikus személyiség elég magányos ember, soha nem azt mondja, amit a nép vagy a tömeg vagy a követői hallani akarnak. Hanem azt mondja, amit az ő karizmája, természetfölötti ajándéka, szellemi felismerése szerint neki mondania kell. Ezért soha nem is keresi a tömegek tetszését és jóindulatát, mert tisztában van azzal, hogy az ő jutalma nem emberek dicsérete, hanem az Isten dicsérete. Olyan is lehet, hogy valakit Isten kiválaszt egy feladatra, természetfölötti ajándékkal ruházza fel, miközben az illető nem is “karizmatikus hívő”. De azt tudja, hogy neki van egy elhívatása, feladata, és ebbe a feladatba van egy tiszta és világos betekintése. Isten tud használni nem hívő embereket is, akiknek valódi karizmái lesznek. De ők nem a világ népszerű politikusai.

A hamis elhívás tudata felismerhető arról, hogy az illető a maga erejével, saját képességeivel, vagy természetfölötti erővel cselekszik-e, illetve nagyon fontos, hogy tartalmát tekintve a tettei és a szavai összhangban állnak-e a Bibliával. Ezen nincs mit csodálkozni, mert mint mondtuk, a karizma természetfölötti eredetű, ezért csak a Biblia alapján ismerhető fel, hogy a természetfölötti ajándék Istentől vagy az Isten ellenfelétől származik-e. Egy biztos iránytű: az igazi karizmatikus személy nem a maga hasznát keresi, nem hiú, nem szereti a világ hívságait, dicsőségét és gazdagságát. A lényeget János apostol úgy fogalmazza meg a hamis próféták jellemzőit, hogy „azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk.”

A világ ezeket az embereket mondja „karizmatikusnak”, akik nem azok. Jézus ennek az ellenkezőjét mondta: „Ha a világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé.” De az igazi karizmatikus személyiséget nem szereti a világ, hanem gyűlöli, mert olyanokat mond, amiket a világ nem szeret hallani, mert a világ öncsalásban él. Jézus úgy küldte ki a maga karizmatikus, felkent tanítványait, mint bárányokat a farkasok közé. Aki a világot szereti, az nem lehet karizmatikus a szó eredeti értelmében. Aki nem tud parancsolni az érzékeinek, hataloméhes, hiú dicsőségvágyó, pénzsóvár, aki kincseket gyűjt a földön, aki szereti a pénzt, az nem karizmatikus vezető, hanem csaló. Lehet erős egyéniség, lehet vonzó, lehet befolyása a tömegekre, de nem karizmatikus ember, nem rendelkezik természetfölötti isteni ajándékkal. Vagy megvetette azt.

P1140492

Karizmatikus vezető, vagy ügyes kommunikációs szakember?

Az ilyen ember más képességekkel bír, és más technikát használ. A különbséget azért kell hangsúlyozni, mert a karizmatikus kifejezésnek van egy pozitív kicsengése, és a meggyőzően kommunikáló, a tömegeket megbabonázó, delejes, varázslatos erővel megragadni képes személyiségeket tévesen nevezik karizmatikusnak. Amivel ezek az emberek rendelkeznek, annak semmi köze a karizmatikussághoz. Karizmatikus emberből nem lesz bálvány, nem alakul ki személyi kultusza, és nem lesznek vakhitű követői. Erről ő maga gondoskodik, mert időnként a saját híveivel is ellentétbe kerül, mert azokkal szemben sem köt semmiféle elvtelen kompromisszumot. Jézus a tanítványaival is sokszor került ellentétbe, de nem volt megalkuvó velük szemben sem.

A karizmatikus személyiség nem húz hasznot abból, amit csinál, nem a maga javát vagy hasznát keresi. A valóban karizmatikus ember mindaddig, amíg az ő karizmájához és elhívásához hűséges, üldözött ember lesz, egész élete nyomor és megaláztatások sokaságával fűszerezett. Tud bővölködni és szűkölködni, ahogy Pál apostol mondta, de nem a világ napos oldalán él. Jézusnak egy híján minden tanítványát megölték, később Pál apostolt is. A karizmatikus ember maga is menekülne sokszor ebből a megtiszteltetésből, mint Illés próféta, aki a barlangba is elbújt inkább, mert sok szenvedéssel, lemondással, szellemi és lelki teherrel jár, ahogy Jónás próféta is menekült a prófétaság elől. Pedig esetében az a kivételes eset történt meg, hogy Ninive és népe hallgatott a prófétaságra. Ehhez azonban Jónásnak olyan mélységeket kellett megjárnia, mint a bálna gyomra. Nem a világ dicsősége a karizmatikus ember osztályrésze.

Tudom, hogy „köznapi értelemben” is használják a „karizmatikus” kifejezést, aminek a szó eredeti, természetfölötti tartalmat hordozó jelentéséhez semmi köze nincs. A vezetéstudomány is megkülönböztet ilyen vezetőket, akik nemcsak a logikai képességeiket, hanem intuícióikat is használják a vezetés során. Nagyon jók a megérzéseik, de ezek nem azonosak a korábban említett karizmákkal. Ez az intuíciós képesség egy személyiségtípus, művészi hajlamra utal, és zsenivé képes tenni sokakat, másokat nagy bukásba képes vinni, mert megérzéseikben tévedhetnek is. Ezek a „karizmatikus” vezetők általában cégvezetők, (No meg papok is D.O.) akiknek jó ötleteik vannak.

Ez azonban még mindig nem azonos a „karizmatikusnak” mondott politikai és más vezetőkkel, akik tömegbefolyással bírnak. Ez utóbbiak „személyi varázsát” Max Weber és mások próbálták meghatározni. Tulajdonságaikat úgy foglalták össze, hogy ezek az emberek az érzelmekre hatnak, nem az észre, érzelmi azonosulást hoznak létre, ami vakhitet eredményez, a vezető iránt érzett szeretetet, engedelmességet indukál.

Ha ezt párhuzamba állítjuk a befogadók oldalával, a tömeglélektan jelenségével, akkor máris egy gátlástalan ember áll előttünk, aki manipulálja a tömegeket, és a populizmus eszközeivel a személyiségük feletti önkontrollt kikapcsolja. Azt mondja nekik, amit hallani akarnak. Pontosan tudja, mivel lehet érzelmileg megragadni őket, az emberi frusztrációra épít. A legmélyebb fájdalmaikat tépi fel, legforróbb vágyaikat fogalmazza meg, mindig kínál valamilyen olcsó magyarázatot, külső okot, ellenséget, bűnbakot a problémák okára. Az okot soha nem a hallgatóságban találja meg. Ezért cserébe szeretik őt, maguk fölé emelik, mert amíg ez az ember vezeti őket, addig hazugságban élhetnek, ami kényelmes. A romlott emberi lélek erre vágyik. Nem akar szembenézni önmagával. A valóban karizmatikus embert azok követik, akik hajlandóak erre, és azok a karizmatikus személyiségben nem egy bálványt látnak.

Vagyis, a világ által „karizmatikusnak” nevezett vezető pontosan az ellenkezője a valóban karizmatikus embernek, aki a hallgatóságot az igazsággal sokkolja, és bűneiket, a hibáikat, a vétkeiket olvassa a fejükre. A karizmatikus ellentéte a populista, aki a népszerűséget hajhássza, aki hatalomra tör, s akinek mércéje a világi siker. Ezeket az embereket legtöbbször a frusztrációjuk hajtja, valamilyen sérelem vagy kudarc, kisebbrendűségi érzés, vagy skizofrén paranoia üldözi. A sértett hiúság a kulcsszó, nem az alázat, hanem az önzés a lényeg. Az elszenvedett sérelemért azzal állnak bosszút, hogy másokat engedelmességre kényszerítenek. Ellentmondást nem tűrnek. A szenvedélyük gátlástalanná teszi őket, amit a környezetük téves módon „karizmának”, „küldetésnek”, természetfölötti képességnek értelmez. A csodálat alapja az, hogy nincs veszélyérzetük, olyasmit mernek megtenni, amit egy halandó ember nem tenne. Ezért veszélyesek.

Ha harmadik összetevőként hozzátesszük a machiavellizmust, amit jó szokás szerint Magyarországon a demokratikus politizálás szükséges velejárójának és a jó vezető ügyességének, kompromisszumkészségének, nagyszerű képességeinek gondolnak, máris előttünk áll a „karizmatikusnak” vélt szörnyeteg. Machiavelli Magyarországon örök hatalomra lenne ítélve, mert alapelveit a legkiválóbbnak gondolja a közvélekedés: azt tartják jó vezetőnek, aki hatalmának megszerzése érdekében körmönfont és ravasz taktikát alkalmaz, kaméleonként változtatja az arcát és a személyiségét, táncol, és ….táncol, váltogatja az elveit, a hazugság és a csalás eszközként szolgálnak céljai eléréséhez, nem bontja ki az igazság minden szeletét, a szavai nincsenek összhangban a tetteivel. Olyan, mint egy színész, állandóan az érzelmeket tartja magas hőfokon, ha indulatokat kelt, ha fenyeget, ha ijesztget, ha sajnáltatja magát, mindig csak álnokoskodik és manipulál.

Ilyen „karizmatikus” vezető volt Hitler, Mussolini, hogy csak a klasszikusokat említsük, de a magyar élet tele van ilyen „karizmatikus” személyiségekkel. Nem csak azokat kell idesorolnunk, akik tömeggyilkosként végezték. Magyarország a frusztrált emberek Mekkája, ezért személyiségzavarban, frusztrációban vergődő, önmutogató és lelkibeteg vezetőkkel, skizofrén paranoiásokkal van tele, s ezekhez vonzódnak az emberek. Aki közülük a legfrusztráltabb, azt emelik magasba. Politikai bálványimádók tömege jön létre mindkét politikai oldal vezéralakjai körül. A tömeggé silányuló vakhitűek a csőcselék szintjére süllyednek a jobb- és a baloldalon egyaránt.

Az igazi „karizmával” nem rendelkező, beteglelkű komédiások, közveszélyes szélhámosok játékszere a magyar emberek többsége. Kell nekik a “karizmatikus vezető”, mint kábítószeresnek a drog. Ha nincs, akiben vakon higgyenek, akivel érzelmileg azonosuljanak, aki az apa szerepet betölti, akkor elveszett emberek, nincs talaj a lábuk alatt. Ezért ölni tudnának, hogy a bálványt le ne döntsék, a vakhit mámorát el ne vegyék tőlük, a mindennapi drog élvezetét megkaphassák ezektől a beteg és szörnyeteg emberektől, akiket ők „karizmatikusnak” hisznek.

Ezért nem lehet bírálni a bálványozott vezetőt, ezért nem lehet lecserélni, mert nekik „karizmatikus” vezetőre van szükségük. Megkapták mindkét oldalon, és most élvezhetik azt a világot, amit az ilyen „karizmatikusnak” vélt, de populista, sérült, beteg emberek képesek teremteni. Amit karizmatikusnak hisznek, az mindennek az ellenkezője, amire az igazi karizmatikus kifejezés vonatkozik. Fel kéne nőni, felnőtt embereknek pedig nem érzelmi manipulátorokra, hanem korrekt, okos, elszámoltatható és tisztességes „szürke” emberekre van szükségük, akik nem az érzelmeiket akarják manipulálni, hanem a józan eszüket veszik célba. Nem uralkodnak, nem önmagukat mutogatják, hanem tényleg szolgálnak, és az emberek meg is feledkezhetnek arról, hogy léteznek.

-------------http://nepszava.com/2014/12/velemeny/bartus-laszlo-kell-e-%E2%80%9Ekarizmatikus%E2%80%9D-vezeto.html

A Panteon titka

múlt-kor™

Miért áll még mindig a Pantheon?

2014. december 18. 11:29

Egy, a modern mikroszálak működési elvére hajazó elem, a mikroszkopikus repedéseket meggátoló kristály volt a római beton sikerének titka - állítják kutatók.

Pantheon

A rómaiak több mint kétezer éve kezdték el a beton gyártását. Az ókoriak által használt változat sokban különbözik a ma ismert betontól, egyik jellemzője, hogy sokkal gyengébb. Mégis, a Pantheon, Hadrianus Temploma vagy a Colosseum több évszázadon át úgy tudtak fennmaradni, hogy gyakorlatilag semmilyen állagmegóvó intézkedést nem végeztek rajtuk. Földrajztudósok, régészek és mérnökök vizsgálták és vizsgálják az épületeket, hogy megfejtsék, vajon mi a titka az ókori épületek masszívságának.

Az ókori beton szilárdságának legfontosabb eleme az anyag egyik fontos összetevője, a vulkáni hamu volt. A római beton készítése is a mész égetésével kezdődött, amihez vizet adtak, és később vulkáni hamuval keverték össze. Az i.e. 1. században élt római építész, Vitrovius szerint egy egység mészre három egységnyi hamut számoltak. A vulkáni hamu vegyi reakcióba lépett a mésszel, tartós habarcsot alkotva, amelyhez öklömnyi méretű tufa-, vagy tégladarabokat kevertek - írja a római építész-szakíró De architectura libri decem című, Augustus római császárnak ajánlott építészeti értekezésében.

Az i.e. 2. évszázadban a rómaiak már javában alkalmazták a betont nagyszabású építési projektjeik során, de az eljárás igazán Augustus császár i.e. 27-ben történő trónra lépése után terjedt el igazán. A régi emlékművek és épületek felújítását és újak emelését célzó, Augustus kezdeményezésére meginduló nagyszabású projekt során kezdték alkalmazni az építők a Rómától 20 kilométerre dél-keletre lévő Pozzolane Rosse-i lelőhelyről származó vulkanikus hamut.

A Marie D. Jackson vulkanológus (Kaliforniai Egyetem) vezette kutatók végre megfejtették a rómaiak titkát: nevezetesen, hogy pontosan minek köszönhették a római épületek azt a képességüket, amely kétezer év összes természeti pusztításának - legyen az földrengés vagy árvíz - ellenállt. Eredményeikről a Proceedings of the National Academy of Scientists (PNAS) legújabb, hétfőn publikált számában közölt tanulmányukban számoltak be.

A kutatók Vitrovius "receptje" nyomán újraalkották a római habarcsot. 180 napig hagyták, hogy megkeményedjen, majd röntgensugaras vizsgálatok alá vetették. Ezt követően azt tapasztalták, hogy az anyagban egy strätlingite-nak nevezett, rendkívül masszív ásvány keletkezett, ami azzal magyarázható, hogy a mész és a vulkáni hamu újra és újra reakcióba lép egymással.

A strätlingite kristályok egy kis részen, az úgynevezett felületi zónában, a homok és kavics méretű vulkanikus hamu körül alakultak ki: megkötötték az anyagokat, meggátolva a mikroszkopikus repedéseket és ellenállóbbá téve a habarcsot. A kristályok a mai betonba kevert mikroszálak működésére hasonlítanak, ám azoknál sokkal ellenállóbbak a korrózióval szemben. Ráadásul volt még egy előnye: sokkal környezetbarátabb, mint a legelterjedtebb cementfajta, a közönséges portlandcement.

http://mult-kor.hu/miert-all-meg-mindig-a-pantheon-20141218

2014. december 3., szerda

“Szabad vasárnap”, vagy lelkiismereti kényszer?

Jogból kényszer

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 02. számában
jelent meg.

 http://nol.hu/velemeny/jogbol-kenyszer-1501975

Dr. Vankó Zsuzsanna
Népszabadság

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr kijelentette, hogy pártja kezdeményezése, a „szabad vasárnapról” szóló törvényjavaslat „az egyik leghangsúlyosabb munkásvédelmi lépés”. Ezért: „A kormány támogatni fogja a tervezetet.”

– Vasárnap is csak az üzleten jár az esze?! Mars a templomba, megtisztelni a hetedik napot!

– Vasárnap is csak az üzleten jár az esze?! Mars a templomba, megtisztelni a hetedik napot!
Marabu

A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter úr úgy nyilatkozott, hogy „most egy részét valósítják meg eredeti kezdeményezésüknek, amely minden munkavállalóra érvényessé tenné a vasárnapi pihenőnapot, és kivételt a folyamatos munkavállalást igénylő, turisztikai célú üzletek jelentenének.” Azért ilyen szerény az igény (egyelőre), mert törekednek rá, hogy „a kereskedelmet... csak ésszerű mértékben, a nyilvánvaló kivételek alkalmazása mellett korlátozza”, de a vasárnap „az ország döntő része számára” „olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre nyitva álló rövid időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is.”

A KDNP küzdelmének a hátterében II. JánosPDVD_057 Pál Pápa 1998. május 31-én kibocsátott Dies Domini (Az Úr napja) kezdetű enciklikája áll, mely szerint: „A keresztényeknek természetszerűen kell tenni valamit annak érdekében, hogy a polgári törvényhozás korunk sajátos körülményei között is számoljon kötelezettségükkel, mely szerint meg kell szentelniük a vasárnapot. Lelkiismeretbeli kötelességük ugyanis úgy megszervezni a vasárnapi pihenést, hogy részt vehessenek a szentmisén, tartózkodjanak az Úr napjának a maga sajátos örömével, testi-lelki pihenésével együtt járó megszentelését lehetetlenné tevő munkáktól.” Okkal feltételezhetjük, hogy az enciklika idézett szakasza az eszmei alapja a KDNP által időről időre benyújtott törvényjavaslatnak. Nem véletlen, hogy Szlovákiában is nyújtott be hasonló javaslatot a Kereszténydemokrata Mozgalom. (Ezt a pozsonyi parlament azonban elutasította.) Valójában tehát nem kizárólag „munkásvédelmi” és családvédelmi, hanem „vasárnapvédelmi” törvényjavaslatról is szó van.

Különbség van a „kötelezettség” és a „lelkiismeretbeli kötelesség” között. Az előbb idézett enciklika felhívásában mindkét kifejezés szerepel. A lelkiismeretbeli kötelesség vitathatatlan, feltétlen erkölcsi parancs, ami tiszteletre méltó és tiszteletben tartandó. A kötelezettség fogalom jelentése a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „Amire valaki kötelezve van, illetve a kötelezett jogviszonya”. A kötelesség fogalom jelentése ugyancsak a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „Jogi vagy erkölcsi alapon megszabott köteles teendő.” Logikusan kapcsolható össze tehát a kötelesség szó a lelkiismeretbeli jelzővel, amennyiben belső erkölcsi parancsról, erkölcsi alapon álló kötelességtudatról, kötelességérzetről van szó. A kötelezettség viszont kívülről jövő igény elismerését jelenti, eleve jogi felhangja van.

A lelkiismeretbeli kötelesség érvényesítése jellegénél fogva, nem függ a külső körülményektől, nem retten vissza akadályoktól vagy szankcióktól sem. Ezenkívül a hatályos alaptörvény jelenleg biztosítja ehhez a jogot: „Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja… azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa.” A hatályos egyházügyi törvény 1. fejezetének (3) bekezdése szerint: „A lelkiismereti vagy vallási meggyőződés… megvallása, továbbá annak… gyakorlása miatt senkit előny PDVD_040vagy hátrány nem érhet.”

Az a kívánalom viszont, hogy keresztények „a polgári törvényhozás szintjén” igyekezzenek biztosítani valamely vallási előírás teljesítésének a feltételeit, már nem lelkiismereti kötelességből ered, tehát nem a lelkiismereti szabadság jogához való ragaszkodás kategóriájába tartozik. Ha valamely vallási közösség vagy vallási elkötelezettségű párt polgári törvényhozás szintjén akarja mindenki számára kötelezővé tenni a maga vallási meggyőződését vagy elköteleződését, akkor ezáltal a lelkiismereti kényszer igényét jeleníti meg. Ebből a szempontból közömbös, hogy vallási többségről vagy kisebbségről van szó. A lelkiismereti kényszer pedig összeegyeztethetetlen a lelkiismereti szabadsággal. (A „keresztény nemzet” fogalma is azért problematikus a lelkiismereti szabadság szempontjából, mert közvetetten ez is lelkiismereti kényszerre utal. Azt sugallja a kifejezés, hogy az adott nemzet minden tagja keresztény, avagy az kell hogy legyen.) A szabad vasárnap polgári törvényhozás szintjén való biztosítása az egyházügyi törvény előbbiekben idézett paragrafusával is ellentétes, mert az kimondja, hogy „vallási meggyőződés gyakorlása miatt” nem csupán „hátrány”, de „előny” sem érhet állampolgárokat.

Jogos viszont a kereskedelmi dolgozóknak az az igénye, hogy vasárnap templomba mehessenek, és emiatt ne veszítsék el állásukat. Mivel csaknem minden bolt nyitva van vasárnap, nem könnyen tudnak elhelyezkedni azok a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók, akik „lelkiismeretbeli kötelességnek” tekintik, hogy istentiszteleten vegyenek részt vasárnap. A gyermeket nevelő igénye is jogos, ha ugyanis vasárnap is dolgoznia kell, akkor nem tud a hétvégén a gyerekével együtt lenni, hétköznap pedig a gyerek iskolában van. A jogi szabályozásnak ezeket a problémákat kellene megoldania.

A szerző teológiai főiskolai tanár

 

2014. november 23., vasárnap

Jelenések könyve

 

(Pécs, Tudásközpontban elhangzott előadások 2014 október-november)

Néhány gondolat a képekhez.

Különös és titokzatosnak látszó képek (jelképek) segítségével akarta Jézus közölni tervét, szándékát, a világ történelmének előző és végső történéseit illetően.Olvassuk együtt a Jelenések könyvének bevezetését. Első fejezet 1-3 verseit. Aki megérti és szívébe zárja a megértett igazságokat, a képek által közvetített mennyei látomások jelentését, annak Isten egy soha addig még nem tapasztalt élményt ígér.

1.

Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,

2.

A ki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, a mit látott.

3.

Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.

 

PDVD_039PDVD_013

https://www.youtube.com/channel/UC5jRmOcZE9WTR4UGh6T7IPg

PDVD_075PDVD_005

2014. november 11., kedd

Újra napirenden a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényjavaslat

http://www.kerak.hu/index.php

A híradások szerint a KDNP három év elteltével ismét megpróbálja a törvényhozás napirendjére tűzni a boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatát.

Szakmai körökben máris vita alakult ki egy ilyen törvény várható gazdasági következményeiről, de az eddigi híradások szerint még nem biztos, hogy sikerül megnyerni hozzá a kormány támogatását.

Ha nem pusztán gazdasági oldalról vizsgáljuk a javaslatot és annak kihatásait, akkor elmondható, hogy

  1. A heti nyugalomnap szükségessége, pozitív kihatásai nem vitathatóak.
    Ezt mi magunk is valljuk és gyakoroljuk, éppen a Tízparancsolat alapján:
    „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.  Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;  De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;  Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.” (2Móz. 20,8-11)

  2. A nyugalom törvényi úton történő előírása azonban már kérdéseket vet fel:

    1. Az állam hivatott az egyén vallásgyakorlásának szabadságát biztosítani (pl. hogy aki vasárnapot akar ünnepelni, azt ne kényszeríthessék vasárnapi munkavégzésre – vagy szombatünneplőt a szombatira). Nem feladata ugyanakkor, hogy egy értékrendet a társadalom egészével elfogadtasson, mert ezzel egyének szabadságjoga is sérülhet.

    2. AA_Vatikán-Róma tervezet egyenlőtlen, amennyiben egyes felekezetek ünnepét kitüntetettként kezeli, miközben másokét nem.

    3. A társadalom keresztény többségére hivatkozás kevésnek tűnik indokként.

      1. Egyrészt azért, mert elismert tény, hogy a társadalom többsége nem gyakorló keresztény,

      2. másrészt azért, mert szintén elismert és történelmileg bizonyított tény, hogy a vasárnapünneplés nem keresztény/krisztusi eredetű ünnep:
        "321-ben Konstantin [császár] munkaszüneti nappá nyilvánította a vasárnapot."
        (
        http://lexikon.katolikus.hu/K/konstantini%20fordulat.html).
        A vasárnap eredetileg a napisten ünnepe volt a Római Birodalomban, ahogy erről a nap angol és német elnevezése is tanúskodik: Sun-day, Sonn-Tag.
        Az Újszövetség beszámolói ugyanakkor sehol nem említik, hogy Jézus, a tanítványai vagy az őskeresztények a hét első napját, azaz a vasárnapot ünnepelték volna.

    Vagyis egy ilyen törvény inkább római és nem keresztény értékeket védene. De még a magyar hagyománnyal is ellentétes, hiszen a vasárnap – ahogy a szó is mutatja – éppen hogy vásár-nap volt.

  3. A törvényjavaslat nem csak a nap tekintetében tér el, hanem a jellegében is:
    Konstantinhoz hasonlóan szelektíven alkalmazná a nyugalomra vonatkozó előírásokat: Ahogyan a császár a nyugalom szempontjából különbséget tett vidéki és városi lakosság között, úgy a mostani törvényjavaslat is különbséget tesz 400 nm alatti és fölötti alapterületű kereskedelmi egységek között. Az előbbiekben dolgozók nyugalmát nem tartja a törvény erejével védendőnek, ellenben forgalmat és ezzel jövedelmet biztosítana a számukra.
    A bibliai rendelkezés (l. fent) nem ismer ilyen különbségtételt.

    Úgy tűnik tehát, hogy a javaslat ebben a formában nem annyira elvi alapokon és értékeken, hanem inkább praktikus megfontolásokon nyugszik.

  4. A Bibliát ismerők számára egy további, még messzebb ható jelentősége is lehet egy ilyen törvényjavaslatnak:
    A hét hetedik napjának, illetve az első napjának nyugalomnapként való megünneplése két különböző keresztény irányzat jelképévé is vált a történelem során. Erről már az Ágostai Hitvallás is említést tesz, amikor a katolikus félről azt írja, hogy "megemlítik a szombatnapot, amelyet nyilvánvaló módon a Tízparancsolat ellenére cseréltek fel a vasárnappal." (Ágostai Hitvallás, XXVIII.)

    A Biblia szerint e két irányzat (a hagyományokat teremtő és ápoló, valamint a Bibliát követni kívánó) egészen a történelem végéig jelen lesz. Ezért is érdemel figyelmet, amikor az egyik irányzat ünnepéhez szoktatják és alakítják a társadalmat.
    De azért is, mert a kérdés jelentősége messze túlmutat a gazdasági következményeken:
    Miután Isten már nyilatkozott arról, hogy melyik a nyugalomnap, és ezt kőbe is vésette, engedhet-e az ember egy római császár tekintélyének, amikor nyugalomnapot választ?
    Hogy Isten nyugalomnapja nem változott, az Jézus Krisztus szavaiból is egyértelműen kiderül: A majdani visszajövetelét megelőző időszakkal kapcsolatban is azt mondta, hogy "imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon" (Mt. 24,20).