2014. április 14., hétfő

Megbocsátás a gyakorlatban

Csak emlékeztetés céljából említem, hogy ez a látszólag csekély tétel, mekkora súlyt jelenthet akkor, amikor az a bizonyos isteni mondat  “megmérettél a mérlegen és híjával találtattál” kínos pontossággal elhangzik. Mennyi minden eszünkbe fog jutni azokból a meg nem bocsátott, de inkább jól bevésett, elraktározott dolgainkból, amiket mi könnyen veszünk , de azon a bizonyos mérlegen a mérleg nyelvének szerepét fogják betölteni.

A mennyei kapukon bejutni azok fognak, akiknek nincsenek haragosai, (akikre Ő  nem haragszik, szívében béke van, habár azokéban nem), olyan esetei, személyekkel kapcsolatban el nem rendezett ügyei, félrenézései, hogy ne kelljen rátekinteni, elmenni hozzá, “rendezni végre közös dolgainkat…”. Ez egyenlő a HIT általi megigazulás kritériumaival. (“Csak az igazak öröklik a földet”.)

Az eljövendő  Mennyei Jeruzsálem lakóit az abszolút béke és szeretet jellemzi, minden és mindenki iránt. Itt olvad össze egyetlen tételbe az I. Korintus 13 és Jelenések 21,7- 8 és 17, valamint a 22. 10-15-ig és a 21.vers. Kiegészítésül Jézus mintaimája, a Miatyánk szíve: “Amiképpen mi is megbocsátunk…” (D-O.)

Lélekhang

A rab és az őr - Corrie ten Boom a megbocsátásról2013.11.25.

Corrie ten Boom (1892-1983) holland evangélista volt. A háború alatt zsidó származású honfitársait rejtegette, ezért koncentrációs táborba került. Miután kiszabadult, úgy érezte, soha többé nem akar Németországba menni. Isten mégis odaküldte. Így írt erről:

München egyik templomában az alagsori teremből, ahol igét hirdettem, kifelé tartottak az emberek. Csak lassan tudtak haladni a széksorok között.

A bűnbocsánatról volt szó. Ebben a szétbombázott országban az embereknek erre volt a legnagyobb szükségük. Sok képet használtam ennek szemléltetésére, egyebek közt a próféta e szavait is: "Isten a tenger mélyére veti a bűneinket." Ha beismerjük bűneinket - mondtam -, akkor Isten azokat a tenger mélyére veti. Mégpedig végérvényesen. S ha nincs is benne a Bibliában, hiszem, hogy Isten kiírja: Halászni tilos!

Senki sem nevetett a teremben. A komoly arcokra pillantva arra gondoltam, vajon értették-e a kis tréfa jelentését? De 1947-ben, Németországban egy prédikáció után senki sem tett fel kérdéseket. Csöndben felálltak, beburkolóztak a kabátba, kendőbe, s elhagyták a helyiséget.

Ekkor láttam meg a férfit, amint a többiekkel ellentétes irányban felém közeledett. A kopasz fejű, kövér ember szürke kabátban volt, és gyűrött filckalapot tartott nyugtalan kezében. Láttam a kabátot és a barna kalapot - de a következő pillanatban már kék egyenruhában és halálfejes sapkában láttam ugyanezt az embert. Én meg ismét ott álltam abban a nagy helyiségben, bántóan fényes fényben, középen nagy halom ruha és cipő. A szégyen, hogy meztelenül kellett elmennem ezelőtt az ember előtt, még mindig megkínzott. És ebben a pillanatban magam előtt láttam a testvéremet is, aki belehalt az ottani kínzásokba. Ez Ravensbrückben történt. S az az ember, aki most felém közeledett, őr volt ott. Az egyik legborzalmasabb őrünk. Odaért hozzám, megállt előttem.

- Kisasszony, ez nagyon jó bizonyságtétel volt - mondta, és nyújtotta a kezét. - Milyen jó, hogy az ön mondása szerint minden bűnünk a tenger fenekén van!

És most én, aki olyan meggyőzően beszéltem az imént a megbocsátásról, a jegyzeteimet kezdtem rendezgetni, hogy ne kelljen kezet fognom vele. Ő nem emlékezett rám, persze hogy nem. Hogy is emlékezhetett volna egy fogoly nőre, sok ezer közül. Én azonban emlékeztem rá. És a korbácsára is, ami az övébe volt dugva. Akkori kínzóm, rabtartóm előtt álltam. Megfagyott bennem a vér.

Ő folytatta:

- Ön említette Ravensbrücköt. Én őr voltam ott.

Úgy látszik, tényleg nem ismert fel.

- De ennek vége - folytatta. - Keresztény lettem. Jézus Krisztus megszabadított. S tudom, hogy Isten minden ott elkövetett rémtettemet megbocsátotta. De ezt most szeretném az ön szájából is hallani, kisasszony.

Ismét felém nyújtotta a kezét, és komoly hangon kérdezte:

- Meg tudna nekem bocsátani?

Itt álltam most én, akinek bűnei újból és újból megbocsáttattak, aki Isten bűnbocsánatából éltem, és nem tudtam ugyanezt megtenni. A testvérem ott halt meg, jutott eszembe. S ki tudja, hogy ez a férfi mennyivel járult hozzá az ő lassú, borzalmas halálához. És most ezt ő ki akarja radírozni belőlem egy egyszerű kéréssel: "Meg tudna ön bocsátani?" Néhány másodperc telhetett el, amíg előrenyújtott kezével ott állt, de számomra ez kínos óráknak tűnt, mert még sohasem történt meg velem, hogy ilyen nehéz dologban kellett döntenem, mint most. Tudtam, hogy meg kell bocsátanom. Hiszen Isten megbocsátásáról szóló ígéretnek van egy döntő előfeltétele: hogy megbocsássunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk. "Ha meg nem bocsátjátok az embereknek a bűneiket - mondja Jézus -, a ti mennyei Atyátok sem bocsát meg nektek." Én ezt tudtam. Nemcsak a Bibliából, hanem a mindennapi tapasztalatomból is. A háború befejezése óta egy olyan otthont tartottam fenn, a nácik áldozatai számára, ahol őket gondoztuk, és ott kézzelfoghatóan megtapasztaltam, hogy csak azok találtak vissza az életbe, csak azok voltak képesek újrakezdeni, akik korábbi ellenségeiknek meg tudtak bocsátani. Tekintet nélkül arra, hogy milyen egészségi állapotban voltak. Aki a keserűségét ápolgatta, rokkant maradt. Ez éppen olyan egyszerű volt, mint rettenetes. És most itt álltam a hideg szívemmel. Nagyon szégyelltem magam. De a megbocsátás nem érzés dolga - gondoltam. A megbocsátás az akarat tette. És az akarat a szív hőfokának tekintetbe vétele nélkül is képes cselekedni. "Uram, Jézus, segíts rajtam!" - imádkoztam magamban. Én most szabaddá teszem a kezemet, hogy megbocsássak! Te add hozzá a szükséges érzést is! Elengedtem a jegyzeteimet, s gépiesen, mint egy darab fát tettem kezemet a férfi kinyújtott kezébe. S amikor ezt tettem, különös dolog történt. Gyógyító melegség hatotta át az egész szívemet, egész lényemet. Sírni kezdtem. 

- Megbocsátok, testvér - mondtam -, teljes szívemből! 

Hosszan tartottuk egymás kezét. Egykori őr és az egykori fogoly. Isten szeretetét soha nem éltem át ilyen intenzíven, mint abban a pillanatban. Az azonban világos volt előttem, hogy ez nem az én szeretetem volt. Ez a Szentlélek ereje volt, akiről a Bibliában, a Római levélben ezt olvassuk: "Isten szeretete kitöltetett a szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk." 

Forrás. http://canadahun.com

http://www.lampaseslandzsa.hu/lelek/07corr.htm

2014. április 5., szombat

Le Monde: Vallás és egyház Orbán Viktor Magyarországán (mzs)

 

Olvasóim tudják, hogy az ADÓGARAS blog fő profilja minden olyan cikk, tanulmány, állásfoglalás … közzététele, kommentálása, ami a lelkiismereti szabadságot – benne az állam és az egyház szétválasztásának elvét – veszélyezteti. Vérverejtékkel, áldozatokkal teli útját, elért eredményeit csökkentené, illetve megszüntetné. E témában a GALAMUS  csoport által közzétett cikk nagyon fontos. Saját állásfoglalásomat a belinkelési lehetőségekben, illetve kiemelésekkel is támogatom.(Dénes Ottó)

2014.04.04.05:04

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/371469_le_monde_vallas_es_egyhaz_orban_viktor

A gesztus szakítás volt az egyház és az állam elválasztásának elvével, amely benne foglaltatik a magyar alkotmányban – a régiben éppúgy, mint az újban, amelyet 2011-ben fogadtak el, noha már a preambulum első szavaival Istenre hivatkozik. A keresztény vallást annak a „konzervatív forradalomnak” a középpontjába helyezte, amelyet Orbán Viktornak volt szerencséje úgy konszolidálni, hogy a közvéleménykutatások szerint április 6-án újra fogják választani. 2013 októberében Londonban elmondott beszédében „a hagyományos értékek szerepéről Európa jövőjében” a magyar vezető hangsúlyozta, hogy „a demokrácia Európában a kereszténységen nyugszik”.

II. János Pál bojkottálva

A történész és politológus Fazekas Csaba szerint egy ilyen beszéd csak a „homlokzat, függöny”. Orbán „meg akarja változtatni Európa arculatát, Európa egyik vezetője akar lenni. De nem hiszem, hogy komolyan törődne a kereszténység lényegével: mindenekelőtt eszközt lát benne, hogy elérje a céljait”.

Orbán, aki, mint kormánya nagy része, kálvinista közegből származik, határozott távolságot tartott a vallással karrierjének kezdetén, amelyet alapjában a brit liberalizmus határozott meg: két első gyerekét csak elég későn kereszteltette meg, és amikor II. János Pál 1991-ben Magyarországra látogatott, a fiatal politikus bojkottálta az eseményt.

Első mandátumának végén, amely 1998-tól 2002-ig tartott, a „keresztény-nemzeti” fordulat már érzékelhető volt. A média által nagy érdeklődéssel kísért dunai utazáson elment az ország nyugati (!) részén fekvő Esztergomba István „szent koronájáért” – István volt az első magyar uralkodó, ő tért át a kereszténységre –, hogy hajóval a fővárosba vigye, ahol azóta a parlament nagy kupolája alatt van kiállítva.

A Le Monde illusztrációja 2010-ből

A Le Monde illusztrációja 2010-ből

Vasárnapi mise

Az elmúlt négy évben Orbán szorosabbra fonta a kapcsolatait a katolikus egyházzal, vasárnapi misére jár, sőt ádvent idején reggeli misére is. A Vatikánban már négyszer jár, ahol fogadta XIV. Benedek, aki meghívta a Castel Gandolfó-i magánrezidenciáján tartott találkozóra is más államfőkkel és miniszterelnökökkel együtt. Bécs érseke, Christoph Schönborn bíboros volt az egyik közvetítője ennek a közeledésnek.

A paradoxon, amelybe Orbán beleütközik, az a tény, hogy miközben a keresztény értékek hősének tekinti magát, a magyar társadalom kevésbé keresztény, mint valaha. Ez derül ki a legutóbbi, 2011-es népszámlálásból, amelynek eredményeit szinte teljesen agyonhallgatta a kormányközeli média: azoknak a magyaroknak a száma, akik katolikusnak vallják magukat, tíz év alatt 5,5 millióról 3,8 millióra csökkent. A csökkenés valamivel kisebb a kálvinista reformátusoknál (2011-ben 1,1 millió a korábbi 1,6 millióval szemben) vagy a lutheránus evangélikusoknál (215 ezer a 305 ezerrel szemben). A „vallás nélküliek” több mint 1,6 millióan vannak, és új jelenségként a kommunizmus bukása után 147 386 személy mondta magát „ateistának”. Végül 2,7 millió magyar megtagadta, hogy nyilatkozzon a vallási hovatartozásáról.

„Ezek az eredmények lesújtóak az egyházakra nézve – mondja Jakab Attila kutató, vallástörténész. – Ez azt jelenti, hogy jelenleg a magyar népesség 45 százaléka tart távolságot a vallási intézményektől.” Ez az arány tükröződik a szülők választásában is, akik 52 százalékban választották a hittant és 48 százalékban az etikát – ez kötelező tananyag minden iskolában 2013 szeptembere óta, heti két órában.

„Erőltetett újrakeresztényiesítés”

„Ebben az összefüggésben megy végbe a köztér erőltetett ’ újrakeresztényiesítése’” – mondja Jakab, azoknak a törvényeknek a segítségével, amelyeket a hatalmon lévő párt, a Fidesz konzervatív többsége megszavazott, sokszor anélkül, hogy kikérte volna az érintett vallási közösségek véleményét. A korai kereszténység szakértője szerint „így egy bizánci típusú társadalmi-politikai-vallási struktúra felemelkedésének vagyunk tanúi, amelyet áthat a politikai és vallási hatalom”.

Az országban 531 önkormányzati iskolát adtak át az egyházaknak – az iskolák valamivel több mint tíz százalékát. De számos településen az egyetlen iskolát. Orbán Fideszének szövetségese, a kis keresztény párt, a KDNP – amelynek a vezetője, Semjén Zsolt ultrakonzervatív katolikus – befolyásolja az alsó- és középfokú oktatást Hoffmann Rózsa államtitkáron keresztül.

Ezzel párhuzamosan a kormány költségvetési reformot vezetett be (egykulcsos, 16 százalékos adó a jövedelmekre), amelyből a gazdagok húztak hasznot és amely lerombolta a vallási közösségek finanszírozásának rendszerét. Egy 1996-ban megkötött egyezmény szerint minden adózó adójának egy százalékát szabadon felajánlhatja tetszése szerinti jótékonysági szervezetnek, amiből az egyházak húztak hasznot.

2012-ben az innen származó bevétel 16 milliárd forintra esett (kb. 52 millió euró), azaz kevesebb mint a felére. A kormány persze felkínált anyagi kompenzációt annak a 37 vallási közösségnek, amelyet elismer (kénytelen volt bővíteni az eredeti listát, amely 14 közösséget tartalmazott, és amelynek korlátozó és önkényes jellege élén tiltakozást váltott ki Európában éppúgy, mint az Egyesült Államokban). Ám ezzel növelte hatalmát az egyházak fölött, hiszen a kormány engedelmességük függvényében módosíthatja a javadalmazásukat.

A vallási hierarchia „megzsarolása”

Ám a vallási szervezetek nem elég erősek az ellenálláshoz. Az ellenreformáció idején, a XVI. században a Habsburgok által eltiport kálvinista irányzat néhány hídfőállásba szorult vissza, nevezetesen Debrecenbe és Erdélybe, amely 1920 után Románia része lett. Ami a katolicizmust illeti, az osztrák-magyar monarchia hivatalos vallását, amelyet ezen okból vetettek el a nacionalista körök, a katolikus egyház, csakúgy, mint a református, együttműködött a kommunista rezsimmel.

Az egyik ok, ami miatt az Orbán-kormány elutasítja, hogy megnyissa a nyilvánosság előtt a kommunista politikai rendőrség levéltárát – állítja Ungváry Krisztián történész, aki hozzáfért a dokumentumokhoz –, az „hogy így lelepleződne, milyen fokon működött együtt számos magas egyházi méltóság Kádár János rendszerével” (1956–1989). Jakab szerint Orbán Viktor nem akarja megfosztani magát  egy ilyen „zsarolási” eszköztől az egyházi hierarchiával szemben, amelynek morális tekintélyét lerombolnák az ilyen leleplezések.

Az említett hierarchia sohasem a harcosságáról volt híres: Mindszenty József heroikus kiállása, aki egyaránt harcolt a nácizmus és a kommunizmus ellen, az a fa, amely elrejti a diktatúrákkal való kiegyezések erdejét. Ungváry szerint Kelet-Németország protestáns egyházai, noha nem töltöttek be olyan támadó szerepet, mint a lengyel katolikus egyház, „támogatták azokat, akik lelkiismereti okokból megtagadták a katonai szolgálatot, amit viszont a magyarországi egyházi körök sohasem tettek meg”.

A pokol tüze

A magyar katolicizmus gyengesége jelenik meg a papneveldékben folyó oktatás retrográd jellegében, amely sokszor olyan, mintha „XIX. századi volna”, panaszkodik Jakab, de abban is, hogy képtelen szankcionálni a deviáns magatartásokat. Megesik, hogy a hittantanárok a pokol tüzével fenyegetik a kisgyerekeket, de az ország déli részén fekvő Pécs püspöke éveken át folytathatta szexuális zaklatásait és pénzügyi visszaéléseit, anélkül, hogy a kollégái reagáltak volna rá. Végül a Vatikán lépett fel szigorúan, XIV. Benedek utasítására.

Ferenc pápa megválasztása óta a jobboldali magyar sajtó össze van zavarodva: az új pápa beszédmódja a szegényekre van kihegyezve, miközben az Orbán-kormány a középosztályt részesíti előnyben. A kereszténység vajon húz-e hasznot hosszú távon a magyar vezetők által fennen hirdetett hitvallásból? Egyedül a lutheránus püspök, Fabinyi Tamás jelentette ki nyilvánosan, hogy attól tart, az egyházak megfizetik majd egy napon, hogy politikai eszköznek használták őket.

Mi több, sok papnak és lelkésznek nincs meg az a teológiai és intellektuális felvértezettsége, amellyel harcolhatna az agresszív újpogányság ellen, amelyet szélsőjobboldali körök terjesztenek, s amely túl gyakran párosul antiszemitizmussal. Erdő Péter bíboros, katolikus egyházi vezető állásfoglalása, aki nemrégiben szolidaritást vállalt a magyar zsidó közösséggel, épp akkor, amikor az a deportálások története ügyében konfliktusba keveredett a kormánnyal, szakítást jelentett a hierarchia többi tagjának magatartásával, akik engedik, hogy a templomaikban imákat mondjanak Orbán Viktorért. Amikor a miniszterelnököt 2012 elején Európa leápolta, az esztergomi [helyesen: veszprémi - a szerk.] érsek, Márfi Gyula nem habozott őt a zsidók által üldözött Krisztushoz hasonlítani: „Azt kiáltják, ’feszítsétek meg! Feszítsétek meg Orbánt!’”


Újpogányság

„Magyarországot fölülről térítették meg (Géza herceg megkeresztelésével, akit 1000-ben István néven királlyá koronáztak) [a zárójeles szerkesztői megjegyzés téved: Géza fejedelem István apja volt, István Vajk néven született – a szerk.], de mély rétegeiben sohasem evangelizálták”, mondja Jakab Attila. „A keresztény egyházat a válságban lévő, félpogány, materialista és individualista magyar társadalom középpontjába állítani, ez a valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzelés.” Az újpogányság oly mértékig meggyökeresedett, hogy 2012 márciusában egy szibériai sámánt hívtak meg, hogy rítusokat mutasson be a szent korona körül, a budapesti parlament szívében, és így „erősítse meg” az országot a külföldi bírálatokkal szemben – ez olyan, mintha egy fagyönggyel megkoronázott druida mutatna be áldozatot a Bourbon-palota termeiben, azt remélve, hogy ezzel csökkenti a francia munkanélküliséget.

Ha Orbán újabb mandátumhoz jut, a kulisszák mögötti konfliktusok felszaporodnak a vallási hierarchiával, jósolja Fazekas Csaba, aki kételkedik a konzervatív kormány által „felülről kezdeményezett újrakeresztényiesítés” sikerében: „Ez még a két háború közt, a Horthy-rezsim idején sem működött, egy olyan időszakban, amikor az egyházak sokkal erősebb kapcsolatokkal rendelkeztek, sokkal több iskolájuk, menhelyük és kórházuk volt.” Az egyházak egyetlen esélye, hogy kiterjesszék befolyásukat a társadalomra, az lenne, mondja Fazekas, „ha egyértelműen a szegények mellé állnának”. De ebben az ügyben szinte nem is hallatszik a hangjuk Magyarországon.

2014. március 27., csütörtök

A MEGIGAZULÁSRÓL egyszerűen

Előadás a Pécsi Adventista gyülekezetben 2014. 03. 15-én   

                    Kedves gyülekezet! Szeretettel üdvözlöm testvéreimet a Jézus Krisztusban.       Az összes egyház, vallásfelekezet, ami ezen a világon létezik, és foglalkozik transzcendens, spirituális dolgokkal, tehát a lélekkel, a halállal, a halál utáni “élettel”, erről gondolkozik, tervez, kalkulál, tanít.

Csak a szemléletesség kedvéért, a muszlimok “mennyországa” -Mohammed paradicsoma – a túlvilági lét csúcsának a tubafa árnyékában hűsölő igazhitűeket hurikkal legyezgető, abszolút ráérős pihengetést tekinti az üdvösség valóságának. Igaz ugyan, hogy a végső ítélet helyett egy sajátos megméretést helyeztek a paradicsom és a földi lét közé: az ALSIRÁT BOROTVAÉLŰ HÍDJÁT. Akinek valamiféle elmaradása, rendeznivalója volna, az ezen a hídon átmenőben lezuhan a kárhozatba.

A hinduk a végső állapotot az ÚJRASZÜLETÉS  körforgásának végén, a NIRVÁNÁBAN vélik megtalálni. A tökéletesség állapota akkor következik be, amikorra a különböző létformákon átmenve, végül elérhető az Istenek világának  szintje.

Minden vallásfelekezetben, – amit leltár szerűen  felsorolni lehetetlen, - benne él ez a téma. Vajon mi lehet ez? A mai  előadás címe: A MEGIGAZULÁSRÓL: EGYSZERŰEN.

Ez a téma remélem  mindenkit érdekel. Mi adventisták ezt sarkponti tételnek tekintjük, és úgy érezzük, hogy a gondolat létezése annyira fontos, lépten-nyomon megjelenik nyomtatványainkon, irodalmunkban.

PDVD_104Előttem tárva egy kapu

Fény tör által rajta,
Az Úr keresztje lángol ott,
Szent sebeinek ajka.

Refrén: Irgalmadat hogy nyerhetem,

megnyílik e kapu nekem?

Nekem. Nekem. Megnyílik-e nekem?

Megpróbáljuk elképzelni magunknak, hogy ki az, aki a kapun túl várja azokat, akik a kapun beléphetnek. Vajon ki lehet az?

Az egyik énekvers szerint: “E tárt kapun általmehet a földnek minden népe: gazdag, szegény, nagy vagy kicsiny, ki vágyik üdvösségre”. Vajon megfelel ez a valóságnak, hogy a föld minden népe átmehet ezen a kapun? Van egy felvetés, ami sok gondot okozott nekem. Lényege: az Isten irgalma olyan nagy, az ő szeretete olyan mély, annak nincsenek dimenziói, hogy mindenkit válogatás nélkül, megszűrés vagy vizsgálat nélkül ezen a kapun átenged, és az üdvösségben minden további nélkül részt vehetnek.

Ez elindított bennem egy gondolatsort. Vajon akkor annál a kapunál nincsen sorompó, nincsen portás, nincsen egy kártyára működő nyíló szerkezet, beretvaélű híd, ott bárki átmehet szabadon? Ezeken a kapukon bemenni ebbe a városba, azt írja a Jelenések könyve,

image

a boldogok mennek be, “akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében.” És ezek után bemehetnek a kapukon a városba. Nos, a másik Biblia-vers, ami nekem szintén sok gondot okozott az, hogy az igazak öröklik a földet, – állítja a zsoltáríró – és mindvégig rajta lakoznak. A következő választ tudnám az előbbi kérdésre adni.

Először is, ha a kapun bárki szabadon bemehet, és közlekedhet úgymond ki-be, akkor mi van azokkal az emberekkel, akik az életüket áldozták Istenért és a hitükért, akik ma is a vértanúk sorába tartoznak. Ez a cikk pár héttel ezelőtt jelent meg, címe: A vértanúk kora. Az Open Doors Nemzetközi Keresztény Szervezet a napokban ismertette az Üldözés a világon c. éves kutatását, ami egy komplex szempont-rendszer szerint országonként monitorozza a keresztényüldözés mértékét. Be vannak pontozva a világ országai, hogy hol, milyen mértékű a keresztényüldözés. Elég, ha annyit tudunk, illetve tudhatunk többet is, ha hallgatjuk a híreket, hogy a keresztények ma szintén rengetegen áldozzák az életüket Krisztusért. Csak egy példát mondok. Az iszlám országokban, az iszlám hitű emberek országaiban, Közép-Afrika, Szaúd-Arábia, stb ..sok iszlám hitű ország van, pusztán az a tény, hogy valaki Krisztust meri követni, azt jelenti, hogy ő megtagadja az általuk istenként tisztelt fogalmat, Allah személyét, és mint istentagadót halállal kell büntetni. Ez egy dogma náluk, egy szigorú szabály. Tehát „A vértanúk kora” ma is majdnem olyan erőteljes statisztikát mutat, mint régen az elmúlt századokban.

És sajnos nem nagyon lehetünk elbizakodottak, ha azt hisszük, hogy minket, illetve azokat, akik a végső nagy nyomorúságot megérik,  ez a jelenség majd el fog kerülni, mert semmi garancia nincs rá.

Van egy nagyszerű segítségem ehhez a mai tanulmányhoz. A tavalyi évben végig ez a gondolat járt a eszemben, hogy Uram Isten, csak adj egyszer egy lehetőséget, hogy erről beszélhessek. Erről a témáról, a megigazulásról egyszerűen.

image

Most az általunk pogánynak nevezett vallásokkal ne foglalkozzunk, az előbb említettem az arab országokat, az iszlám hitűeket, de most a keresztényekre koncentráljunk. A keresztények között nagyjából kétosztályú a társadalom. A katolicizmus, különböző katolikus egyházak, van belőlük négy, öt vagy több is, és a protestáns egyházak. Mindegyik kidolgozta a maga módszerét, és azt kell hinni, vagy azt ajánlatos hinni, amit ők a dogmáikban, hittételeikben megfogalmaztak, hogy az üdvösségre jusson valaki. A katolikus módszer rendkívül egyszerű, egyszer már régebben beszéltem Michelangelóról, aki felfedezte a Bibliát olvasva, és nem máshonnan, hogy a Római levélben levő alapeszme, a hit általi megigazulás eszméje, messze felülírja azt, amit annak idején ő hitt, amit neki tanítottak, hogy cselekedetek által. Búcsúk, kegyhelyek látogatása, szentek közbenjárása, zarándoklat, adakozás az egyháznak, mise, áldozás stb el lehet érni végül a megigazulást. Ez tehát a katolikus módszer. Nem marad ki belőle a hit, azonban a hit központi tárgya nem Jézus Krisztus és áldozata, hanem az egyház szentsége, amely minden fölött áll, ezt ne felejtsük el.

A protestáns módszer három lábon áll, a három láb elvileg stabillá tenné, mert a síkot három pont határozza meg. A kegyelem, Krisztus és a Szentírás hangsúlyozása, ezek nagyon szép elvek, amennyiben betartaná valaki őket, mind a hármat együttesen.

Cseri Kálmán híres személyiség, és nagyon sokan kedvelik közülünk is. Amire egy adventista először odafigyel könyvében: a Tízparancsolat. Egy egész könyv arról szól. Végtelen ügyességgel, és bő szókinccsel megmagyarázza, hogy nem úgy kell érteni azt, ahogy  a bibliában le van írva. Ezzel kapcsolatban a protestánsokkal nem sok vitám van, mert az, hogy a hit által kegyelemből c. tanítást ők úgy gondolják, hogy tehát akkor nem is kell csinálni semmit, mert azt vélik… „Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által igazul meg, a törvény szerinti tettektől függetlenül. Tehát ők igyekeznek szétválasztani a hit és a törvény szerinti tettek fogalmát, ami – beláthatjuk - egy eléggé Biblia-ellenes nézet. Mert a Bibliai tanítás egy része van hangsúlyozva, a másik részét pedig elfelejtik.

A katolikus módszer: Egy kiugrott szerzetes nővérnek, Mary Ann Pakiznek az önéletírásából egy részt kiemeltem, hogyan látja egy olyan katolikus, aki megtért, és elhagyja egyházát, mert rájött arra, hogy őt félrevezették. Hogy látja az újjászületést, megigazulást. Azt írja: „a katolikus hívő megigazulása egy folyamat, mert egyszer újjászületett a keresztségben, (a meghintéses csecsemőkeresztségről van szó,) újra meg újra megtisztul a gyónás és a penitenciák révén, hogy aztán majd elég szent legyen ahhoz, hogy bejusson a purgatóriumba.”

Hát nem nagy karrier én szerintem. De hamar megértette, hogy ez nem megoldás, mert amikor elolvasta a Bibliát, ő is azt találta, amit Luther Márton. Hogy a hit és a megigazulás szorosan összefüggő dolgok. Akkor elvitte a Bibliáját a plébános úrhoz, aki azt mondta, hogy jól van, hagyd itt, majd elégetjük. Fönnakadt a szeme a hölgynek. Azt mondta: elégetni a Bibliát? Elvitte, odaadta édesanyjának, aztán ő is rendszeresen olvasgatta. Rájött arra, hogy a páter nem véletlenül akarta elégetni, mert abból meg lehet tudni, hogy másként van, mint ahogy  egyháza tanítja. Azt írja: „sok éven át arra tanítottak, hogy azt higgyem, hogy egyedül a katolikus egyház tanítását kell követnem, és nincs jogom megkérdőjelezni tanításait. A római katolicizmus azt tanítja, hogy minden hatalom Istentől jön, de Isten a katolikus rendszert jelölte ki őrállóul a hatalom fölé.”

image

Most Bibliai példákhoz megyünk, hogy a MEGIGAZULÁS tanát megértsük. Egy nagyon közismert példázatról beszélnék, a farizeus és a vámszedő példázatáról. Részletesen nem fogom kielemezni, mert mindannyian tudjuk pontosan a bibliából.

Itt két emberről, és két magatartási formáról van szó. Most egy futó pillanatra egy régi folyóiratból idézek, a Szövétnek 2000. évfolyamának negyedik számából.

A farizeus és a vámszedő. Nehogy bárki most azt gondolja, hogy egy önostorozásról vagy öndicséretről lesz szó. Egyikről sem. A H. N. Adventista Egyház, és annak maradéka. Ezt az alcímet is odaírhatnám a Lk 18:9-14. példázatának elemzése elé. A merész azonosítást nem én találtam ki. Ellen G. White: Krisztus példázatai c. könyvének A farizeus és a vámszedő imája c. fejezetét olvasva akadok minduntalan e megállapításra. Kimondatlanul is ott feszül végig az ihletett magyarázatban a behelyettesítés. A farizeus és a vámszedő köztünk? Ebben az egyházban, ahol csupa kiválasztott, kiváltságos ember van, megszentelődött, megigazult? Hogy mer ilyet leírni Ellen White? Itt nem arról van szó, hogy szeretett egyházunkat le kell tenni a földig, aztán jól besározni. Nem. Önvizsgálatra van szükség. Mert sajnos az tény, farizeusból olyan hatalmas túltermelés van, hogy sajnos nekünk is jutott belőle. Tele van az egyház, az egyházak, a világ, mindenki. Nézhetjük a politikai életet, nézhetjük a gazdasági életet, nézhetjük a vallásos életet, farizeus-túltengés van.

A hátam mögé mutogatás, mint a farizeusi létforma alapja.

„Ugye Uram érted, világosan érted, hogy én jó helyen vagyok, én nagyszerű vagyok. De a másik az szegény még igyekezhet, hogy felzárkózzon az én színvonalamra. „

Senkit soha, egyetlen más egyházbelit nem szabad lenézni, vagy olyan jelzővel ellátni, ami sajnos tipikusan jellemző néha. Azt mondani, hogy hát igen, mi vagyunk az élcsapat, mi megyünk a kapukon be, a többiek pedig még gondolkozzanak rajta, hogy miért nem zárkóztak fel hozzánk.
Nem tagtoborzásból áll, nem stratégiákból, nem taktikákból és nem technikákból az, hogy valakit adventistává tegyünk. Mert itt azonnal “bejön” Jézusnak az a mondata: „a földet átjárjátok, hogy egy embert zsidóvá tegyetek, és utána a kárhozat örvényébe taszítsátok”. Itt a súlyos, veszélyes csapda. A farizeus megigazulása, egyszerűen közli Istennel, hogy Uram, én igaz vagyok. Itt nincs semmi gond. Van még valami kérdésed? Nincs? Akkor befejeztük a témát. Nem tudja szegény, és minden korok farizeusa sem tudja, hogy az Isten előtt minden szájnak el kell némulnia, és hallgatni kell, mert bűnösök vagyunk, és ha tetszik, ha nem, a megigazulásra életbevágó szükségünk van.

image

Egy egyszerű példa: az egyik pécsi kis templomban történt, hogy két idős hölgy minden alkalommal összeveszett a perselyezésen. Ki gyűjtheti a pénzt, Végül a plébánosnak kellett a felzaklatott kedélyeket lenyugtatni és igazságot tenni. A probléma bibliai kifejezéssel élve: „a zsinagógákban az elől ülést...” szeretni. A magamutogatás bűne. Vagy a szószéki „bérlet,” ahol lehet szövegelni, miközben a tagságot a hideg rázza az ürességtől . Ez minden vallási közösségben jelen van, ha nem is a perselyezéssel kapcsolatban. Másik példa a farizeusi lelkületre: egy kis gyülekezetben tisztviselőket jelölt egy e célból választott ideiglenes bizottság. Egy ajánló bement és mondott egy nevet. Szinte vágott a nyelve egyik bizottsági tagnak: „hogyan gondolod, hát nem tudod milyen előélettel jött vissza a gyülekezetbe...!?”

Látom lelki szemeim előtt a templomi jelenetet, amint a farizeus a háta mögé mutat: ...mint ez a vámszedő is...” Aki a megtérőt a múltja alapján minősíti, az a jézusi példázatban leírt jelenetet ismétli, ismétli, ismétli...

Még egy példa. A farizeusnak megvan az a lehetősége, hogy hadonásszon. Szabad a keze. Dicsérheti magát, a mellét mutogathatja. A vámszedőnek szintén szabadok a kezei, ő meg veri a mellét. De ezek az emberek, akik ott voltak felszegezve Jézus mellett, nem volt lehetőségük semmiféle kézmozdulatra, sem mutogatásra. A bal oldali lator nem mutogathatott Jézusra, hogy azért te sem beszélhetsz ám, mert egyféle sorsunk, egyféle helyzetünk van, úgyhogy jobb, ha te hallgatsz.

PDVD_124

A jobb lator pedig szintén nem mutogathatott Jézusra, hogy Uram, könyörgök hozzád, mert a kezeik oda voltak szegezve. Mégis a kettő közül az egyik megigazulva halt meg, a másik pedig nem. A megigazulás kiindulópontja a bűnösség beismerése. Aki igaz szeretne lenni Isten szemében, az ismerje el, hogy bűnös.

Egy nagy újszövetségi vita kellős közepébe csöppentünk. Pál apostol és Jakab látszólag vitatkozik. Lehetséges az, hogy a Biblia önmagának ellentmond ebben a témában? A megigazulás témájában? Mert akik azt mondják, hogy Pál szerint - az előbb idéztem a protestantizmus egyik nagy csapdáját,- elég a hit, és ahhoz társul a kegyelem, a cselekedetekre különösebb szükség nincsen.

Jakab pedig azt mondja, hogy nem egészen úgy van, kedves atyámfia Pál, valamit csinálni is kell. Mégpedig a hitünket igazolni cselekedetekkel. Hogyan lássa a világ, a külvilág, a teremtett világ, a mennyei lények, a mellettünk álló angyal, hogy mi már más emberekké szeretnénk lenni, vagy esetleg jobb esetben lettünk is, ha mi nem csinálunk valamit. Az a befelé forduló állapot, hogy belül imádkozok, szépen ájtatoskodok, az imamalmot pörgetem, kívül nem látszik rajtam semmi, ugyanaz vagyok, aki tegnap voltam. Lehetek veszekedős, rikácsolós ember, aki hirtelen fellobban, aztán nagy lánggal ég, a környezetének annyi, vagy lehetek egy mulya birka, aki hagyja, hogy bármit csináljanak vele, magában pedig morog és káromkodik. Tehát bármi történhet, de ha nincs rajtunk külső, látható jele is a változásnak, az egész nem ér semmit.

image

Kihez írta Pál a Római levelet? Benne van a kérdésben a válasz: a római keresztényeknek. A római keresztények pedig nem voltak könnyű helyzetben, mert közöttük ott voltak jelentős létszámban a zsidókból lett keresztények. A zsidókból lett keresztényeket röviden és egy szóval zsidókeresztényeknek nevezzük. Ők azt szerették volna, ha azt az utat járják végig a pogányokból lett keresztények is, amit ők. Körülmetélés, Mózes törvényei, etc. mindenféle érdekes dolog. Pál, amikor ezt felismerte, írt egy levelet nekik, hogy drága testvéreim, ez mind szép és jó, amit ti akartok, de értsétek meg, az a világ elmúlt. Az a zsidó világ meghalt, eltemethetjük, miután Jézus Krisztus új fogalmakat léptetett életbe a kereszténység világában. Tehát a zsidó rítusoknak, ceremóniáknak vége! Jakab pedig azoknak írta a levelét, akik pogányokból lettek keresztények, és megigazultak, elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak, ezáltal igaznak minősíti őket Isten. De úgy gondolták, hogy ennyi elég, nem kell csinálni semmit. A kettő egyensúlyából jön ki a képlet.

Van egy kis könyv, Ellen White műveiből összeollózott idézetgyűjtemény, az igazi megújulásról szól. Az egyik fejezetnek csak a címét idézem: A hit és a cselekedetek egyensúlya. Nagyon szépen leírja, hogy mire volna szükség ahhoz, hogy Isten országába juthassunk.

Most először Jakabról beszéljünk még egy kicsit. 2. fejezet: Testvéreim, mit használ neki, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek. Üdvözítheti a hite? És rögtön folytatja tovább: Ábrahám a mi atyánk, vajon nem a tettei alapján igazult meg, amikor feltette Izsákot az oltárra? Ugye? Nem elég Ábrahámnak az elméleti oldalát hangsúlyozni, Ábrahámnak a gyakorlati oldalát is be kell venni a képletbe.

image

A másik.: ez az én legkedvesebb Biblia-verseim egyike: az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől. Kommentárt nem fűzök hozzá. A másik szintén Jakabtól: ha tettei nincsenek, a hit magában holt. Tehát az a befelé forduló elméleti keresztény, amelyik nagyszerűen tud imádkozni  magában? De ne felejtsük el a farizeus és a vámszedő példázatában is ott van egy szó: a farizeus is ekképp imádkozott magában. Az nem azt jelenti, hogy csendesen, hanem mintha magának imádkozna. Ő magáról beszél. Mindig ő a fontos. Ez nagy kísértés a kereszténységben, hogy én legyek az, aki mint egy parkett táncos mindig valami látványosságot  csinálok, az emberek rám figyeljenek. De Jézusnak ennél több célja van a talentumokkal gazdagon megáldott emberekkel. A hit is halott tettek nélkül.

image

Pl. itt a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete: akik hitben haltak meg, mindezek nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva, és üdvözölve azokat, és vallást tévén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. A vértanúk kora, ami Néróval elkezdődött, aztán folytatódott, és most tavaly volt egy nagyon kerek évfordulója 313. évhez képest, ha kiszámoljuk, akkor az egy bő 1700 esztendős hézag, amikor megjelent a türelmi rendelet a diocletianusi üldözések végén, 303-tól 313-ig tartott ez a kegyetlen korszak. Ennek volt tavaly az évfordulója, ezt csak úgy zárójelben említem. Hogy a keresztények a hitükért meghaltak, ez közhelyként hangzik. De nem sokkal egyszerűbb lett volna azt mondani nekik, hogy nincs semmi gond, áldozunk a császárnak, ő is egy isten a sok közül, most eggyel több vagy kevesebb, a végtelen irgalmú Isten majd elnézi nekem, mert látja azt, hogy én a szívemben azért mégis hozzá kötődöm. Nem. A tettek és a belső összhang volt az ő életük és az ő áldozatuk.

image

Péter apostolról is pár szót említsünk. Azt írja a 2. levele első fejezetében: ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jócselekedeteket. És folytatja. Ez nem elég, a cselekedet mellé erényt, tudást, önuralmat, kitartást a jóban, vallásos érzületet, testvériességet, szeretetet. Egy lépcsőfokot rajzol le Péter, aminek ezek a fokai. Ugye? Megismételhetjük. A hitetek mellé ragasszatok jócselekedeteket, stb. stb. Tehát, az evangéliumok összhangja, Pál, Péter, Jakab és a többi is, aki leírja, nagyon koherens, konzisztens egységben van e tekintetben, az elméleti hívők helyett a gyakorlati hívőket ajánlja, akik igazolják hitüket. Nos, az előbb már ezt idéztem a protestantizmussal kapcsolatban, az a fajta hitvilág, amely csak itt belül él, és kívül nem látszik belőle semmi, az egy ezoterikus, elméleti kereszténység.

Az ezoterikus azt jelenti, titkos tanok, amelyek csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes okkult tudományok. Ebbe a világba könnyű  átcsúszni. Miért? Elég, ha ide eljövünk szépen, valaki az előbb azt mondta a közelmúltban nagyon ügyesen és fején találva a szöget, hogy melegen tartjuk a padokat, aztán hazamegyünk. Ez az okkultista keresztény, az ezoterikus keresztény. Senki nem tud róla semmit, ő egy beavatott, egy belső körnek a tagja, összejönnek, megbeszélnek szépen dolgokat, nagyon fontoskodnak, aranyosak, aztán hazamennek. Kész. Azonban a Biblia arról beszél, hogy a hitemnek a vallomását, amit szóban teszek, szeretném kihangsúlyozni, hogy szóban, cselekedettel is meg kell erősíteni. Igaz? A cselekedet pedig az, hogy bemutatom a teremtett világnak, hogy én hiszek, és elfogadom például a keresztséget, mint szentséget, és gyakorolom is. Együtt munkálkodik a hit és a cselekedet.

image

A nagy kérdés, hogy meg kell-e változnunk, és itt fordul a tengelye körül ez a mai délelőtt. Meg kell-e változnunk? Van-e valami lehetőség arra, hogy igazoljuk azt, hogy mi tényleg hiszünk és hitből fakadóan megigazultunk. Eszembe jut két testvérnő. N. Erzsike és Cs. Aranka. Egészen kicsi gyerek voltam még, amikor a gyülekezetbe kerültem, még nem voltam egészen 9 éves. Ezek az emberek hitük bizonyságára Pécsen, a legkegyetlenebb, legkeményebb munkát végezték,mint fiatal hölgyek a Cementipari Vállalatnál. Padlólapokat csináltak, ami nem 8 mm-es leragasztott padlólap, hanem vastag, nehéz, géppel kellett csiszolni, vizes csiszolás volt, hideg munkahely, nehéz cipekedés. És csak azért, mert ők megvallották azt a hitüket, hogy ők szentnek tartják az Isten Tízparancsolatát, és inkább vállalják  (bibliai kifejezéssel mondom) az Isten népével való együttnyomorgást, de nem fogadják el a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségét, és inkább küzdenek, ameddig csak tudnak. Bizony testvéreim. A hit és a cselekedetek. Ha nem dolgoznak együtt, a világ nem láthatja, hogy mi mit hiszünk.

Máté evangéliumának 18. fejezetét különösen ajánlom tanulmányozásra, egyrészt a gyerekek szempontjából. Háromszor is beszél Jézus a gyerekekről. A három tanítás közé odaékel mindig egy kis rövid beszédet, de mindig visszatér a gyerekekre. Mert ő annyira szerette a gyerekeket. És nem azért szerette őket, mert olyan kicsik és aranyosak, hanem azért, mert példaképnek állította elénk.

Máté 18. fejezete kezdődik azzal, hogy KI A NAGYOBB? A tanítványok között felmerült kérdés ma is érvényes. Bár ez nem szeretett téma, de megemlíteném. A kiemelten kezelt emberek – tisztviselők, papok, egyéb felszentelt lények vannak – ebből a szempontból is – a legnagyobb veszélynek kitéve. Azt a téves hiedelmet kell kivetni szívükből, hogy ők mások, mint a tagság. Többek, nagyobbak, egyszóval mások...A tipikus farizeusi attitűdöket kell(ene) elfelejteni, vagy inkább nagyon is szem előtt tartani. A mennyek országának kapuin nem ők rendelkeznek beléptetési jogkőrrel, vagy kizárási jogosítvánnyal. Bár ez mintha nem lenne ismeretes előttük, sajnos. A megbízottak – presbiterek, egyéb munkások – FELADATRA kaptak ideiglenes megbízást. A munkák tervezése, vezetése, a mű fenntartása, a lelkekre figyelés, a diakónia, a szegények, a misszió, stb...Ez nem HATALOM, hanem felelősség. Isten erről szigorúbban számoltat el, mert, akinek többet adtak, attól többet is várnak el. (Lásd a Talentumok példázata).

image

Egy novella a gyerekeknek: Azt írja Móra Ferenc a Szánkó című elbeszélésben: a mi szívünkben is valami melegség támadt, és egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jólesik repülni a szánkón, de nem tudják, hogy milyen jólesik jót tenni a szegényekkel.

A gazdag ifjúról regényeket lehetne írni, mesélni, hosszan részletezni, micsoda dolog az, hogy ő nem adta el a vagyonát. Jézus az elevenre tud tapintani. Hogy valakinek éppen mi az az egy fogyatkozása. Azt írja Ellen White, amikor a gazdag ifjúról beszél, „ezek itt feltételek. És a Biblia tele van ilyen feltételekkel.” Az üdvösséget nem adják ingyen. Van egy politikai szlogen: ingyen ebéd nincs, de ez itt is igaz.

image

   Egy pici gyerek kendőkbe burkolva a macikájával és egy kutyával. Budapesten létezik egy “hajléktalan” óvoda, ahol naponta kb. 40 gyereket este megfürdetnek, megvacsoráztatnak, lefektetnek, és másnap reggel visszaadják a hajléktalan szüleiknek. Az utcán csavarognak, meg ahol tudnak. Mert ez a kegyetlen világ kizárja őket még az olyan helyekről is, ahol valami kis menedéket találnának, pályaudvarokról, aluljárókból, mindenből. Ki! Ki a szabadba! És mikor kimennek a szabadba, és ott felhúznak egy nylon kunyhót maguknak, akkor küldik a dózert, és ledózerolják. Így néz ki a mai “KERESZTÉNY” világ.

Amikor adakozáshoz Biblia-szöveget olvasunk, figyeltünk-e arra, hogy ott egy értékrendi sorrend van. Gyülekezet, figyeltünk-e? Azt mondja az íge: „a jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” Ezt felolvassuk, elég gyakran. És tudjuk azt, hogy mit olvasunk? Ítéletet vagy feladatot? Azt mondta egy évvel ezelőtt valaki, amikor az adakozásról imádkozott, ártatlan drága lélek,  Uram, segíts, hogy több jöjjön össze, mint amire szükség van. Itt ezen a szószéken imádkozta az illető. És akkor, ha több jön össze, mi lesz annak a sorsa?

image

A megigazulásról a megmentett ember magatartása  tanúskodik. Ne hidd el azt a hazugságot, hogy a keresztényeknek sohasem szabad a jó cselekedetekről beszélni, mert ettől törvényeskedők lesznek. A Biblia tele van apostolokkal és prófétákkal, akik arról beszélnek, hogy mennyire fontosak a jó cselekedetek, már ebben a világban. Nem bűn jót tenni. Nem rossz, ha felhagyunk a bűnnel. Hasonlóképpen a jó cselekedetek is nyilvánvalók, és amelyek másképpen vannak, azok sem titkolhatók el.

Mondok néhány élő példát az életünkből. Most is rendszeresen működő esetek/tételek kapcsolódnak hozzájuk.

Egy hölgy. A Dóri-házban találkoztam vele egyébként, 50 év fölött van. A gyerekkórházban volt hosszú ideig ápolónő, és amikor megszűnt a gyerekkórház, a gyerekeket szétszórták a szélrózsa minden irányába, ő magához fogadott úgy tudom legalább kettő gyereket, és a nevére vette őket. Ezt örökbefogadásnak nevezik. Az egyik kisgyerek egy hemofíliás, vérzékeny, nem lehet megszúrni, megvágni, műteni, semmit nem lehet, mert meghalna, elvérezne. A másik kislány ötéves volt, és szívműtétre volt szüksége. Hát igen. Ilyen emberek kerülnek a látókörünkbe. A másik testvér egy adventista fiatalember, 37 évesen motorbalesetet szenvedett, elszakadt a gerincvelője, melltől lefelé béna, tolókocsiban él. A másik eset: P. Csaba. Ez egy kisgyerek, aki 6-7 éves korban kiment az utcára játszani Pesten, elgázolta egy autó. Sohasem találkoztam vele, a Nők Lapjában olvastam az esetét. Mire visszaadták a szüleinek, közölték, hogy ez a gyerek soha-soha nem fog tudni önálló életvitelt folytatni, mert nyaktól lefelé béna. Nyaktól lefelé béna! Nyaktól! Nincs olyan, hogy felemeli a kezeit, hogy megvakarja a fejét, hogy billentyűzik a számítógépen. Nyaktól lefelé béna! 24 órás szolgálat kell mellette. Az édesanyja, ahogy ezt megtudta, azonnal elhagyta a családot, az apára maradt a gyerek. Mi az, ami motivál bennünket ezekben az esetekben, tragédiák sorában?

A válaszunk: Máté 7:12 verse az aranyszabály. „amit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek...”

image

A szamaritánusról nem beszélek hosszan, a Szabadegyetemen ez szépen ki volt fejtve. Nem korrekt, ha a papot és a másik templomi közreműködőt – a lévitát – ostorozzuk, mert hát ugye ők a hitvány lelkek. Ők csupán példázati szereplők, akiket Jézus is mint a farizeusi magatartás iskolapéldáit hozta forgalomba. A három közül ki volt a felebarátja? Aki irgalmas volt hozzá. Jézus ezt mondta neki: menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél. Ez szól nekünk, ez ami mozgatja kezünket, szívünket, szeretet-csomagjainkat.

Vajon Isten megindokolja, amit tenni akar? Jöjjetek énhozzám én Atyámnak áldottai. Fűződik ehhez indoklás? Mert éheztem, ennem adtatok. Szomjaztam, innom adtatok. Beteg voltam, meglátogattatok, eljöttetek hozzám. Az Isten országába való bemenetel Máté 25. fejezete szerint nem egy sétagalopp, de nem is a hivalkodás. Hanem a belülről jövő, a hitből fakadó cselekedetek világa, amelynek nyomán jár a megigazulás.

imageAzt mondta egy előadó a rádióban közvetített istentiszteleten, amikor a jó cselekedetekről volt szó, az utolsó ingünkön nincsen zseb. Semmi nincs, ahova eldugjuk, elrejtsük azt, amit úgy át akarunk menteni az örökkévalóságba, a síron túli világba. Én nagyon unoka-párti vagyok. Itt van egy kis album az unokáinkról. Még ezt sem vihetem át. Még ezt sem. Van egy magyar költő, aki a Maradj még c. versét így fejezte be:

….az evilági gyarlóságok kellékei
esőcseppekbe, füvekbe, széntömbökbe költözik
leendő ápoltak emlékeivé menekül, aki voltál
talán csak a leghűségesebb versek
– vagy azok sem – vihetők át?

Stramszki testvér írta: Akik bemennek, és akik nem mennek be címmel. A Jelenések könyvéből vette az alapgondolatot, mégpedig az utolsó, a 22. fejezetből. Nagyon hangsúlyos dolog, hogy a Biblia végén az utolsó fejezetben még egyszer meg vannak említve a parancsolatok, amik nagyon is érvényben vannak. Azt mondja: ne pecsételd be ennek a könyvnek a szavait, mert az idő közel van, és aki igazságtalan, legyen továbbra is az, aki tisztátalan, legyen továbbra is az, aki igaz, legyen továbbra is az. Hamarosan eljövök, én vagyok az alfa és az omega... De van itt egy vers, és én eddig mindig úgy voltam ezzel a Biblia-verssel, hogy kihúztam magam. Uram, milyen szerencse, hogy engem ebből a versből kihagytál. A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók, és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kint maradnak. Végigsoroltam magamnak: kutya nem vagyok, csaló voltam, de már nem vagyok, erkölcstelen is voltam, de most már megöregedtem, gyilkos, hát hála Istennek, az sem voltam, bálványimádó… stb ???

image

Nagy baj, hogy a Hegyi beszédet a bibliai író följegyezte. Nagy baj. A gyilkosságról mit mond? Én pedig azt mondom nektek, már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Erre gyülekezeten, családon, munkahelyen belül is van esély. Tanúsítom. És a legnehezebb feladat ezen a helyzeten, lelki állapoton változtatni. Annyira nehéz, hogy évek, sőt tanúsítom, évtizedek rámennek arra, hogy valakit, aki ellenem tett, nyilvánvaló dolgot, csúnya dolgot tett (az egyik emlékem: egy “hit-testvérem” a munkahelyemről akart engem, a háromgyerekes apát kirúgatni!!) megbocsássak neki?! Nem könnyű dolog. De ha én be akarok azon a kapun menni, akkor nem szabad, hogy cipeljem magammal ezt a hátizsákot, nem fér be.

A megigazulás rendkívül szerteágazó témáját egy életen keresztül tanulmányozva, sok hasznos és áldásos gondolatot mondhatnánk még, de sajnos az idő (emberi élet léptékével mérve és mostani délelőttön is) lejáróban van.Összegezhetjük.

Azt írja Ellen White: megigazulásunknak, megszentelődésünknek és Krisztus igazságosságának igenis vannak feltételei. Noha a jócselekedetek egy lelket sem menthetnek meg, senki sem üdvözülhet azok nélkül. Ez a mai témakifejtés csupán az egyik ága volt a megigazulás lehetőségének. Annyi más ága is van. Egyikimageet, másikat, egy-két dolgot érintettünk csak.

Abban a korban élünk, amire Jézus az utolsó nagy eszkatologikus beszédében tett utalást. Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. Megy az élet a maga normálisnak gondolt medrében. Esznek, isznak, házasodnak, férjhez mennek stb. stb. és nem vesznek észre semmit.

Ez párhuzamos azzal az újszövetségi gondolattal, amikor valaki azt mondja, (Máté 18. fejezetében a gonosz szolga,) hogy halogatja még az én Uram a hazajövetelét. Erre egy másik jézusi példázat válaszol, a gazdag emberhez szól: mi van akkor, ha az éjjel elkérik a te lelkedet, a halogató taktikához, a nagy ráéréshez kellene egy időbeliséget garantáló garancialevél. Minden termékhez adnak manapság, még egy lukas zoknihoz is adnak garancialevelet, de ehhez az egy dologhoz nem kaphatunk garancialevelet, hogy holnap még a mienk a nap.

image

Van egy állandó kísérőnk, most is itt van, ha kimegyünk a kapun, ott is velünk lesz. Nézzük meg, a fantáziakép bal oldalán áll, egy angyal, kezében egy könyvvel. Minden szavunkat, minden gondolatunkat, amit következtet az arcunkról, vagy nem tudom, hogy lélekbe lát-e.  Minden cselekedetünket, és azoknak a hiányát is jegyzi. A keményszívűségünket, a megbocsátásra való képtelenséget, az irgalmatlanságot, a spórolást, ami már átcsaphat zsugoriságba is, stb. Az ítélet kihirdetése előtt kivel konzultál a bíró? Ezzel az angyallal.

Igaznak kell lenni, mert a kapuk csak az igazaknak nyílnak meg. Ők öröklik a földet, és lakoznak rajta békességben.

image

Testvéreim! Remélem sokat gondolkozunk azon,  hogy amikor majd odajutunk az ítélőszék elé, OTT már nincs mód, hogy a halogató taktikát válasszuk, hogy szívünkben nehezteléssel, haraggal éljünk, hogy másokra mutogassunk, hogy megmagyarázzuk az Istennek..(mint a farizeus) mert elhaladt az életünk. Meg azért is, mert az ítélet előtt bizalommal állni csak az igazak fognak.

image

Köszönöm a figyelmet, hogy meghallgattatok. A jó Isten áldjon meg benneteket.

(Lejegyezte Dénes Ottó)

2014. március 20., csütörtök

A gazdag ember és a szegény Lázár példázata

 

Áthidalhatatlan szakadék

  A gazdagról és Lázárról mondott példázatában Krisztus azt tanítja, hogy az ember ebben az életben dönti el örök sorsát. E próbaidő alatt Isten mindenkinek felkínálja kegyelmét. De ha az ember a maga kedvteléseivel elvesztegeti az alkalmakat, eljátssza örök életét, újabb próbaidőt nem kap. Rajta múlik, hogy közte és Isten között áthidalhatatlan szakadék tátong.
  Ez a példázat éles határt von az Istentől magát függetlenítő gazdag és az Istenben bízó szegény között. Krisztus megmutatta, hogy eljön az az idő, amikor a két osztály helyzete megfordul. E világ javait nélkülöző, de Istenben bízó és a szenvedésben béketűrő szegényeket Isten egy napon azok fölé emeli, akik e világban a legmagasabbra jutottak, de nem adták át életüket Istennek.
  "Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván: és vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdag asztaláról."
  A gazdag nem a hamis bíróval ábrázolt osztályba tartozott, aki nyíltan megmondta, hogy nem törődik sem Istennel, sem emberrel. A gazdag Ábrahám fiának tartotta magát. Nem bántotta a koldust, és nem űzte el, mint akit látni sem kíván. Ha a szegények e visszataszító képviselőjének enyhíti fájdalmát a palotája kapuján belépő gazdag látványa, ám maradjon ott. Azt azonban önző közönnyel tűrte, hogy testvére szükséget szenvedjen.
  Abban az időben nem voltak kórházak, ahol a betegeket gondozhatták volna. Azoknak a figyelmét, akikre az Úr gazdagságot bízott, felhívták a szenvedőkre és szűkölködőkre, hogy megszánva őket, segítsenek rajtuk. Így volt ez a koldus és gazdag esetében is. Lázárnak nagy szüksége lett volna e segítségre, mert nem voltak barátai; nem volt otthona, pénze, sem élelme. De ez a gazdag és
  rangos ember nap mint nap hagyta, hogy Lázár szükséget szenvedjen, miközben neki mindene megvolt. Ő enyhítenie felebarátja szenvedését, csak magával törődött, mint ahogy ma is sokan.
  Közvetlen közelünkben emberek éheznek rongyosan, hajléktalanul. Vétkezünk, ha nem segítünk e szegény szenvedőkön. Olyan terhet veszünk magunkra, amely egyszer majd rettegéssel tölt el minket. A fösvénység bálványimádásnak számít. Isten szemében minden önzés bűn.
582219_415282925176037_196148823_n

  Isten a gazdagot a tőle kapott vagyon sáfárává tette. Kötelessége lett volna segítséget nyújtani a koldusoknak. Isten megparancsolta: "Szeressed ... az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből", és "szeressed felebarátodat, mint magadat" (5 Móz 6: 5; 3 Móz 19:18). A gazdag ember zsidó volt, és ismerte Isten parancsát. De azt elfelejtette, hogy számot kell adnia arról, miként használta fel a reá bízott javakat és képességeket. Az Úr bőségesen hintette reá áldásait, de ő nem Alkotója megdicsőítésére használta őket, hanem önzően a maga dicsőségére. Gazdagsága arányában kellett volna a kapott ajándékokat az emberiség felemelésére használnia. Ez volt az Úr parancsa, de a gazdag nem gondolt Isten iránti kötelességére. Kamatra adott kölcsön pénzt, de abból, amit Istentől kapott, nem adott semmi kamatot. Volt tudása és tehetsége, de nem kamatoztatta. Megfeledkezve arról, hogy számadással tartozik Istennek, minden képességét az élvezetek oltárán áldozta fel. Mindaz, ami körülfogta - mulatságok körforgása, barátai dicsérete és hízelgése - önző szórakozását szolgálta. Lekötötték a barátok, és elfeledkezett arról, hogy kötelessége lenne Istennel együttműködve irgalmasságot cselekedni. Volt alkalma Isten Igéjét megismerni, és tanításait gyakorolni, de szórakozni vágyó barátai, akiknek társaságát kereste, annyira lefoglalták idejét, hogy elfeledkezett az örökkévalóság Istenéről.
  Egyszer azonban megváltozott a két ember helyzete. A nap mint nap türelmesen és némán szenvedő szegény meghalt, és eltemették. Senki sem siratta meg, de a szenvedésben tanúsított türelmével Krisztusról tett bizonyságot. Kiállta hite próbáját, és amikor meghalt, a példázatban az angyalok elvitték Ábrahám kebelére.
  Lázár azokat a szenvedő szegényeket ábrázolja, akik hisznek
  Krisztusban
. Amikor a trombita megszólal, és mindazok, akik a sírban vannak, Krisztus hangjára előjönnek, ők is megkapják jutalmukat, mert Krisztusba vetett hitük nem csupán elmélet, hanem valóság volt.
  "Meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban."
  Krisztus ezt a példázatát a nép elképzelésére építette. Hallgatói közül sokan a halál és feltámadás közötti öntudatos állapot tanát vallották. A Megváltó ismerte nézeteiket, és példázatát úgy fogalmazta meg, hogy e nézetükre építve, fontos igazságokat véssen szívükbe. Olyan tükröt tartott hallgatói elé, amelyben a maga valóságában megláthatták, milyen viszonyban vannak Istennel. Saját elképzeléseiket használta fel arra, hogy megértesse velük e nagyon fontos igazságot: nem a vagyon határozza meg az ember értékét, mert mindazt, amije van, az Úrtól kapta kölcsön. Ha visszaél ezekkel az ajándékokkal, koldusabb és lesújtottabb lesz a legnyomorultabb, de Istent szerető és benne bízó embernél.
  Krisztus meg akarta értetni hallgatóival, hogy az ember nem tudja halála után üdvösségét biztosítani. "Fiam - válaszolta a példázatban Ábrahám -, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel. És mindenekfelett, miköztünk és tiköztetek nagy közbevetés van, úgyhogy akik akarnának innét tihozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek." Így ábrázolta Krisztus, hogy milyen reménytelen második próbaidőre várni. Az ember csak ebben az életben készülhet fel az örökkévalóságra.

PDVD_010
  A gazdag még mindig azt képzelte, hogy ő Ábrahám gyermeke, és a példázat szerint szorultságában segítségül hívta. "Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam" - esdekelt. Nem Istenhez imádkozott, hanem Ábrahámhoz, azt tanúsítva, hogy Ábrahámot Isten fölé helyezi, és hogy Ábrahámhoz való viszonyára építi üdvösségét. A lator a kereszten Krisztushoz könyörgött: "Emlékezzél meg énrólam,
  mikor eljössz a Te országodban!" (Lk 23:42.) És azonnal választ kapott: "Bizony mondom néked ma (amikor szenvedve, megalázottan függök a kereszten), hogy velem leszel a paradicsomban." A gazdag azonban Ábrahámhoz imádkozott, és kérése nem teljesült. Isten csak Krisztust "emelte" "fejedelemmé és megtartóvá", "hogy adjon Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát." "Nincsen senkiben másban üdvösség" (Acs S : 31; 4:12).
  A gazdag önző élvezetekkel töltötte életét, és túl későn látta meg, hogy nem készült fel az örökkévalóságra. Ráébredt oktalanságára. Testvéreire gondolt, akik kedvük szerint élnek, ahogy egykor ő is, és így könyörgött: "Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt (Lázárt), az én atyámnak házához; mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide e gyötrelemnek helyére ne jussanak." De "monda néki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat. Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad."
  Amikor a gazdag további bizonyítékért esdekelt testvérei számára, azt a világos választ kapta, hogy e bizonyíték sem győzné meg őket. A gazdag Istent bírálta kérésével. Mintha ezt mondta volna: ha jobban figyelmeztettél volna, akkor nem lennék itt. Ábrahám pedig a példázat szerint ezt válaszolta: testvéreid elég figyelmeztetést kaptak. Isten fényt hintett rájuk, de nem akarták meglátni; az igazság feltárult előttük, de nem akarták meghallani.
  "Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." E szavak igazságát a zsidó nép történelme bizonyítja. Krisztus utolsó és mindent betetőző csodája a négy napja halott bethániai Lázár feltámasztása volt. A zsidók látták a Megváltó istenségének e csodálatos bizonyítékát, de nem fogadták el. Lázár feltámadt, és bizonyságot tett előttük, de ők megkeményített szívvel fogadtak minden bizonyítékot. Sőt Lázárt még meg is akarták ölni (Jn 12:9-11).

 
  A törvény és a próféták Isten eszközei az emberek megváltására. Krisztus azt mondta, hogy figyeljenek ezekre a bizonyítékokra. Ha nem hallgatnak Isten Igéjére, a halálból feltámadt tanú bizonyságtevését sem veszik figyelembe.
  Azok, akik figyelnek Mózesre és a prófétákra, nem igényelnek nagyobb világosságot annál, mint amit Isten már adott. De ha az emberek elvetik a világosságot, és nem értékelik alkalmaikat, arra az üzenetre sem hallgatnának, amit egy feltámadt halott hozna nekik. Még ez a bizonyíték sem győzné meg őket, mert a törvény és a próféták elvetésével annyira megkeményítették szívüket, hogy elvetnek minden világosságot.
  A beszélgetés Ábrahám és az egykori gazdag ember között szimbolikus. Azt a tanulságot vonhatjuk le belőle, hogy mindenki elég értelmet kap ahhoz, hogy tudja, mit kell tennie. Az ember kötelességei arányban állnak alkalmaival és kiváltságaival. Isten mindenkinek elég világosságot és képességet ad a reá bízott feladat elvégzéséhez. Ha az ember nem teljesín a kis fénnyel megvilágított kötelességét, akkor a nagyobb fény csak hűtlenségére világítana rá, és arra, hogy a kapott áldásokkal nem élt. "Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az" (Lk 16:10). Aki nem fogadja el a Mózes és a próféták útján kapott világosságot, aki valami nagy csodát szeretne látni, azt a csoda sem győzné meg.
1465198_10152091292855039_2135645019_n 

A gazdagról és Lázárról szóló példázat arra világít rá, hogy e két ember által képviselt embercsoportot miként értékelik a láthatatlan világban. A gazdagság nem bűn, ha valaki becsületesen jutott hozzá. Isten nem ítéli el a gazdagot gazdagsága miatt. De elmarasztalja akkor, ha a reá bízott anyagiakat önzően használja fel. Sokkal jobb volna, ha pénzével jót tenne, és így Isten trónjánál helyezné el. A halál nem tesz egy olyan embert sem szegénnyé, aki az örökké tartó gazdagság keresésére szenteli életét. De az az ember, aki a maga számára gyűjt kincset, semmit sem vihet el belőle a mennybe. Hűtlen sáfárnak bizonyult. Földi életében jó dolgokat kapott, de elfeledkezett Isten iránti kötelességéről. Elmulasztott mennyei kincseket gyűjteni.
  A példázatbeli gazdagnak, aki olyan előnyös helyzetben volt, kamatoztatnia kellett volna a kapott ajándékokat, hogy cselekedeteiért még gazdagabb lelki kincseket kapjon az örökkévalóságban. A megváltás célja nemcsak a bűnök eltörlése, hanem az is, hogy visszaadja az embernek a bűn elkorcsosító hatása nyomán elvesztett lelki ajándékokat. Pénzt nem vihetünk magunkkal az elkövetkezendő életbe. Ott nem lesz szükség rá. Azokat a jó cselekedeteket
  azonban, amelyekkel lelkeket mentettünk Krisztusnak, magunkkal visszük a mennybe. Akik pedig az Úr ajándékait önzőn maguknak használják fel, támasz nélkül hagyva nincstelen felebarátaikat, és Isten földi műve előbbreviteléért semmit sem tesznek, azok meggyalázzák Alkotójukat. A mennyei könyvekben nevük mellett ez áll: megrabolták Istent.
PDVD_035

  A gazdagnak megvolt mindene, ami pénzzel megszerezhető, de nem volt olyan kincse, amellyel tartozását visszafizethette volna Istennek. Úgy élt, mintha minden, ami a kezében volt, sajátja lett volna. Nem vette figyelembe Isten parancsát, és nem látta meg a szenvedő szegények szükségét. Isten végső parancsát azonban nem veheti semmibe.
  Olyan erővel hangzik, hogy nem tudja megkérdőjelezni, sem elutasítani. Ott kell hagynia vagyonát, amelynek nem a sáfára többé. Az egykor gazdag ember reménytelen szegénységbe süllyed. Krisztus igazságának palástja, amelyet a mennyei szövőszéken szőttek, nem fedezheti be. Aki valamikor a legdrágább bíbort, a legfinomabb vásznat viselte, most mezítelen. Próbaideje lejárt. Semmit nem hozott a világra, semmit sem vihet ki onnan.
  Krisztus fellebbentette a függönyt, és megmutatta ezt a képet a papoknak és főembereknek, az írástudóknak és farizeusoknak. Ti, akik e világ javaiban dúskáltok, de Isten dolgaiban nem, gondolkozzatok el ezen a jeleneten! Akit az emberek nagyra becsülnek, az Isten szemében visszataszító. Krisztus kérdi: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?" (Mk 8: 36-37.)


  MIT MONDOTT A PÉLDÁZAT A ZSIDÓ NÉPNEK?
  Amikor Krisztus elmondta példázatát a gazdagról és Lázárról, a zsidók között sokan voltak olyan szánalmas állapotban, mint a gazdag ember. Az Úr javait a maguk önző céljaira használták, és már-már nekik is szólt az ítélet: "Megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál" (Dán 5:27). A gazdag megkapott minden földi és lelki áldást, de nem Istennel együttműködve akarta ezeket az áldásokat kamatoztatni, akárcsak a zsidó nép. Isten megbízta a zsidókat  a szent igazság őrzésével.

Kegyelmének sáfáraivá tette őket. Megadott nekik minden lelki és földi előnyt, és megparancsolta nekik, hogy továbbítsák áldásait. Külön felhívta figyelmüket arra, hogy miként bánjanak megfáradt testvéreikkel, a közöttük lakó idegennel és szegénnyel. Ne akarjanak mindent a maguk javára fordítani, hanem emlékezzenek meg a nélkülözőkről, és segítsenek rajtuk! Isten azt ígérte, hogy szeretetük és irgalmasságuk szerint fogja megáldani őket. Ők azonban a gazdaghoz hasonlóan nem nyújtottak segédkezet, hogy enyhítsenek a szenvedő emberiség földi és lelki nyomorán. Gőgösen Isten választott és kegyelt népének tartották magukat, de nem szolgálták és nem imádták Istent.

Abban bíztak, hogy Ábrahám leszármazottai. "Ábrahám magva vagyunk" (Jn 8: 33) - mondták büszkén. A válság órájában azonban megmutatkozott, hogy elszakadtak Istentől, és úgy bíztak Ábrahámban, mintha Isten lett volna.
  Krisztus szeretett volna fényt hinteni a zsidó nép elsötétült lelkébe. Így szólt hozzájuk: "Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte" (Jn 8: 39-40).
  Krisztus nem látott semmi érdemet a származásában. Azt tanította, hogy a lelki kapcsolat a vérségi kapcsolat felett áll. A zsidók azt állították, hogy Ábrahámtól származnak. Mivel azonban nem úgy éltek, mint Ábrahám, azt bizonyították, hogy nem igazi gyermekei. Csak azok Ábrahám igazi leszármazottai, akik Ábrahám lelkületével engedelmeskednek Istennek. Habár a koldus az alsóbbrendűnek tartott osztályhoz tartozott, Krisztus azok közé sorolta, akiket Ábrahám legközelebbi barátai közé fogadna.
  A gazdagot pompa és fényűzés vette körül, de olyan tudatlan volt, hogy Ábrahámot Istenként tisztelte. Ha értékelte volna magasztos kiváltságait, és hagyta volna, hogy Isten Lelke alakítsa értelmét és szívét, akkor egészen más lett volna a helyzete. Ez arra a népre is vonatkozik, amelyet a gazdag képviselt. Ha engedelmeskedtek volna Isten szavának, jövőjük egészen másként alakul. Lelki tisztánlátásról tanúskodtak volna. Isten megáldotta volna javaikat azért, hogy általuk az egész világ áldásban és az igazság világosságában részesülhessen.

Annyira távol álltak azonban az Úr akaratától, hogy egész
  életük rossz irányba haladt. Nem használták Isten sáfáraihoz méltóan, az igazságnak és az igaz életnek megfelelően a kapott ajándékokat. Nem számoltak az örökkévalósággal, és hűtlenségük az egész nemzet romlását vonta maga után.
  Krisztus tudta, hogy Jeruzsálem pusztulásakor a zsidók emlékezni fognak figyelmeztetésére. Így is történt. Amikor Jeruzsálem nagy bajba jutott, amikor népét éhínség és egyéb szenvedés sújtotta, megemlékeztek Krisztus szavairól, és megértették a példázatot. Szenvedésük oda vezethető vissza, hogy elmulasztották az Istentől kapott világosságot a világra sugározni.
PDVD_010

  AZ UTOLSÓ NAPOKBAN
  A gazdag ember történetének befejezése e föld történetének záró jeleneteit ábrázolja. A gazdag ember Ábrahám gyermekének mondta magát, de áthidalhatatlan szakadék - helytelenül formált jelleme - választotta el Ábrahámtól. Ábrahám szolgálta Istent, hittel és engedelmességgel követve szavát. A gazdag pedig nem törődött sem Istennel, sem a szenvedő emberiséggel. A közte és Ábrahám között tátongó szakadék az engedetlenség szakadéka volt. Ma is sokan követik ezt az utat. Jóllehet az egyház tagjai, de megtéretlenek. Lehet, hogy részt vesznek az istentiszteleteken, és éneklik a zsoltárt: "Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!" (Zsolt 42 : 2), de ez nem igaz.

Isten szemében olyanok, mint a legnagyobb bűnös. Az izgalmakra és szórakozásra vágyó, a hivalkodást szerető lélek nem tudja Istent szolgálni. A példázat gazdag emberéhez hasonlóan nem akar harcolni a test kívánságai ellen. Ki akarja elégíteni vágyait. A bűn légkörét választja. Amikor hirtelen elragadja a halál, azzal a jellemmel száll sírba, amelyet egész életében a sátáni erőkkel szövetségben formált. A sírban már nincs lehetősége választani - sem jót, sem rosszat -, mert halála napján "elvesznek az ő tervei" (Zsolt 146:4; Préd 9:7-8).
  Amikor Isten hangjára a halottak feltámadnak, a gazdag az életében táplált vágyakkal és indulatokkal, vonzalmakkal és ellenérzésekkel lép elő a sírból. Isten nem művel csodát olyan ember újjáteremtéséért,
  aki nem akart megújulni, amikor erre minden lehetősége és adottsága megvolt. Élete során nem gyönyörködött Istenben, és nem talált örömet szolgálatában. Jelleme nincs összhangban Istennel, és nem lenne boldog a mennyei családban.
  Világunkban vannak önelégült emberek. Ezek nem falánkak, nem részegesek, nem is hitetlenek. Csak egyszerűen önmaguknak akarnak élni, és nem Istennek. Nem gondolnak Istenre, ezért a hitetlenek közé tartoznak. Ha beléphetnének a kapukon Isten városába, nem lehetne joguk az élet fájához, mert amikor Isten parancsolatai - kötelező érvényű kívánalmaikkal - eléjük tárultak, akkor ezt mondták: Nem! Ezen a földön nem szolgálták Istent, ezért nem szolgálnák odaát sem. Nem éreznék jól magukat Isten közelében, és minden helyet kívánatosabbnak tartanának, mint a mennyet.
  . Aki azonban nem értékeli és nem hasznosítja a földön kapott drága alkalmakat és megszentelő sugallatokat, az nem tudna részt venni a menny tiszta áhítatában. Jelleme nem alakult át a mennyei minta szerint. A saját felületességével vájta ki azt a szakadékot, amelyet semmivel nem lehet áthidalni. Közte és az igazak között hatalmas "közbevetés" tátong.

http://adventista.hu/egwhite/honlap/kp/22.htm

2014. március 18., kedd

Gyakoroljunk önuralmat

Gyakoroljunk önuralmat -- ZÁVÁRT TESZEK AZ ÉN SZÁMRA

"Tégy Uram závárt az én szájamra;

network.hu

őriztessed az én ajkaim nyílását!"

(Zsolt. 141,3.)

Talán egy oly hiba sincs, amely felett fiatal és öreg könnyebben napi rendre térne, mint az elsietett, türelmetlen beszéd. Elegendő mentségnek gondolják ezt az érvet: „Kijöttem a sodromból és nem gondoltam igazán azt, amit mondtam.” Isten Igéje azonban nem kezeli oly könnyedén az elhamarkodott beszédet.
Az élet bosszúságainak, szívfájdalmainak és izgalmainak legnagyobb részét a megfékezetlen indulat okozza. A hirtelen, szenvedélyes, meggondolatlan szavak egyetlen pillanatban oly kárt okozhatnak, amelyet egy egész életnek bűnbánata sem tehet jóvá. Oh hány szívet törtek össze, hány barátot idegenítettek el, és hány életet tettek tönkre azoknak éles, elhamarkodott szavai, akik segítséget és gyógyulást hozhattak volna! Azonban saját ereje által senki sem tudja uralni indulatait, csak Krisztus által nyerhetünk önuralmat.
Megállapodott szilárdság, és szenvedély nélküli irányítás szükséges minden család fegyelmezéséhez. Amit gondolsz, mondd meg nyugodtan, cselekedj megfontoltan, és amit mondasz, vidd keresztül ingadozás nélkül... Soha ne ráncold össze homlokodat haragosan és sohase hagyja el ajkaidat éles szó, mert Isten beírja ezeket a szavakat a mennyei feljegyzések könyvébe. /3T - 532./
A túlfeszített munka néha az önuralom elvesztését okozza. Azonban az Úr nem kényszerit bennünket sietős, bonyolult cselekedetekre. Sokan oly terheket vesznek magukra, amelyeket az irgalmas mennyei Atya nem tett reájuk. Az Ő szándéka sohasem volt az, hogy kötelességeiket vad hajszában végezzék egymás után. Isten, azt kívánja, hogy ismerjük fel azt, hogy nem dicsőítjük nevét az által, hogy annyi terhet veszünk magunkra, hogy túlterheljük magunkat, és elfárasztjuk szívünket és agyunkat és emiatt ingerültek, bosszúsak, zsörtölődők leszünk. Csak azokat a felelősségeket kell hordoznunk, amelyeket az Úr helyez reánk, és bíznunk kell Őbenne, mert így megőrizhetjük szívünk tisztaságát, szelídségét és részvétteljes rokonszenvét.

“Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.
Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.
Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.” (Részletek Jakab levele 1. és 3. fejezetéből)

http://bibliakor.network.hu/club/bibliakor/blog/biblia-kor-hirei/gyakoroljunk-onuralmat-zavart-teszek-az-en-szamra

Várj három napot!

Érdemes megfontolni…

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.
Megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.
A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait. A néni mosolygott: idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.
A fiatalasszony nem sokat gondolk
PDVD_094odva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitől:
- Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
- Miért ne lennék? - válaszolta. - Minden rendben van, hát nem?
Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepődött a matróna válaszán.
- Maga már évek óta itt ül. És mindég mosolyog. Úgy látszik jól viseli a bajokat!
- Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek... S akkor elhallgatott.
- Mint micsoda? - kérdezte a fiatalasszony.
- Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, az volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez jut az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, Húsvétkor. Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkorra valahogy minden jóra fordul.
A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai:
"Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen. Várj három napot!"

 

2014. március 16., vasárnap

Ferenc pápa és az “Illési” küldetés

Az Adventista Egyház küldetésének legfontosabb elemei közé tartozik, hogy minden olyan ismeretet és az üdvösség szempontjából lényeges változást, ami a bibliai próféciákra irányítja a figyelmet, feltétlenül közzé kell tenni . Azok a törekvések és intézkedések, amikkel a pápaság létrehozhatja a világhatalom (irányításának) egyetlen pontban való összpontosítását, mind-mind a végidők jeleihez tartoznak. Ezért kell odafigyelni és a történteket az őket megillető helyükre tenni.(D.O.)

Eredeti kép és szöveg:

http://www.youtube.com/watch?v=97Zjv0tY92c

A kommentátor Dough Bachelor. Az Amazing Facts adventista televízió munkatársa. A film szövegének magyar fordítása:

Doug Bachelor: Kedves barátaim, szeretnék nektek egy újonnan napvilágra került nagyon érdekes eseményről beszélni, melynek mély prófétikus vonatkozásai vannak. Tekintsük meg ezt a videót, mely most került fel az internetre; ez egy különleges üzenet Ferenc pápától egy ülés résztvevőinek, pünkösdi, karizmatikus felekezetű lelkészeknek, mely egy felhívás részükre, hogy egyesüljenek, illetve újra csatlakozzanak a katolikus egyházhoz. Arra hívja őket, hogy egyek legyenek, úgy gondolom, ez nagy jelentőségű dolog. Nem tudjuk most bemutatni a teljes videót, fel fogjuk majd tenni az Amazing Facts honlapjára, és akkor egészében megtekinthető lesz, most azonban szeretnék kiemelni belőle dolgokat, és ezekre iránytani a figyelmeteket.

Tony Palmer: Hiszem, hogy Isten azért hozott ide engem, az ez évi lelkészértekezlet után, hogy Illés lelkével legyek itt. Hadd magyarázzam meg. Illés lelke volt Keresztelő Jánoson, hogy a fiak szívét az atyákhoz fordítsa. Jézus és én (irgalom)

Doug Bachelor: Pillanatokon belül egy személyes üzenetet láthatunk Ferenc pápától, de számomra sokkal érdekesebb kérdés, hogy ki is ez a püspök, Tony Palmer, ez a nagyon lelkes egyén, aki úgy látszik, személyes viszonyban van a pápával, és aki a pápa követeként érkezett. Közvetítőnek látszik, aki nem kimondottan katolikus, hanem anglikán, akinek missziója arra specializálódik, hogy elhozza az egységet az egyházak számára. Nem csak erre a karizmatikus konferenciára jött el, hanem sokfelé jár, ahová csak tud, hogy összehozza egymással a különféle egyházakat. Mesteri munkát végez, amint Illésként állítja be magát, azzal az üzenettel, hogy visszavigye a gyermekeket az atyákhoz, és az atyákat a fiakhoz. Az egység üzenete ez, mely jelentéktelenné minősíti a tanbeli különbözőségeket. Hallgassuk tovább!

Tony Palmer: És az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, hogy utat készítsen az Úrnak. Tudjuk, hogy a próféciának mindig kettős teljesedése van. Tudjuk, hogy Illés vissza fog térni a második eljövetel előtt is. És én megértettem, hogy Illés lelke nem más, mint a megbékéltetés lelke. Hogy a szívek újra egymásra találjanak. Ez nagyon fontos. Tudjuk, hogy az első ezer év során egyetlen egyház volt, melyet katolikusnak neveznek, márpedig a „katolikus” szó egyetemest jelent, nem pedig rómait. Ha újjászületettek vagytok…, emelje fel a kezét, aki újjászületett! (felemelik) Katolikusok vagytok! (nevetnek)

Doug Bachelor: Ezt nem is szeretném meglovagolni, mert a katolikus szó valóban azt jelenti, hogy egyetemes, ebben igaza van. De amit itt láthattok, az egy nagyon óvatos, de szándékos lerombolása a katolikusok és protestánsok közötti különbségeknek. Folytassuk a lejátszást!

PDVD_054

Tony Palmer: Vegyétek vissza, szerezzétek vissza, ami a tiétek! Katolikusok vagyunk! De történt egy szakadás az első millennium végén, létrejött a keleti és nyugati egyház, ez már kettő. Aztán 500 évvel később jött Luther és a protestantizmus, ezzel már három egyház lett. Ez eddig 1500 év. Három felekezet, jobban mondva egyház. Luther korától pedig máig, 33 000 új felekezet jött létre.

Doug Bachelor: A lutheri reformációról beszél, és úgy igyekszik azt beállítani, mintha az csupán egy elégedetlen pap lázadása lett volna, de valójában ez egy olyan mozgalom volt, mely számos teológiai különbözőségen alapult.

Tony Palmer: Azért jöttem, hogy megértsük: a sokféleség, a változatosság Istentől való dolog. A megosztás az, ami ördögtől való. (taps)

Doug Bachelor: Nem tudom, értitek-e , barátaim, de én úgy vélem, ez jelentőségteljes. A változatosság isteni dolog, csodálatos. De a megoszlás már ördögi dolog lenne? Ez így nyilvánvalóan nem igaz. Nem minden megoszlás való az ördögtől. A Biblia azt mondja, hogy Isten Igéje megoszt. Éles, mint a kétélű kard. Jézus azt mondta, hogy nem békességet hozni jött, hanem kardot. Pál azt mondja, hogy ki kell vonulnunk és el kell különülnünk. Amikor az apostolok a maguk idejében kiálltak az igazságért, akkor is nagy szembenállás volt köztük és a nagy egyház között. Hasonlóképpen, amikor mi is kiállunk az igazságért az utolsó napokban, nem csak hogy csalóknak, de ördöginek neveznek minket.

Tony Palmer:…………………..A dicsőség, mely az Atyáé, melyet Jézusnak adott, ez a dicsőség volt Isten jelenléte. Mi a karizmatikus megújulás lényege? Az, hogy megtapasztaljuk Isten jelenlétét. Azt mondja, hogy nékik adom dicsőségemet, abból a gyakorlati okból, hogy egyek legyenek! A dicsőség az, mely összeköt minket, nem a tanítás!

Doug Bachelor: Azt mondja tehát, hogy a dicsőség köt össze minket, nem a tanítás. Nem tudom, említettem-e korábban, hogy Tony Palmer egyben karizmatikus lelkész is, támogatja és gyakorolja is a nyelveken szólást. A karizmatikus mozgalom egy nagyon érdekes mozgalom, ténylegesen megvan benne a spiritualizmus egy formája, ami a hangsúlyt a tanokról a lelki dolgokra helyezi. Van még egy fontos dolog Tony Palmer személyével kapcsolatban. A következőt mondta a hallgatóságnak: „Amikor a feleségem látta, hogy lehetne katolikus, karizmatikus, evangéliumi keresztény, vagy pünkösdi, és hogy a katolikus egyház mindezt elfogadja, akkor úgy gondolta, hogy visszaereszti gyökereit a katolikus kultúrába, és így is tett.” Így tehát félreérthetetlen Palmer célja, hiszen azt mondta, hogy a felesége hitte: mindezt akkor valósíthatja meg, ha visszatér a katolikus kultúrához. És ez kell hogy legyen minden keresztény célja is, akik összegyűlnek: hogy elismerjék a katolikus kultúrát.

Tony Palmer: Ez a dicsőség. Ha elfogadod, hogy Krisztus bennem él, és Isten jelenléte bennem van, és az Ő jelenléte bennetek is megvan, akkor az minden, amire szükségünk van. …………………..

Doug Bachelor: Tehát ne aggódjunk a tanok miatt. Azokat majd megoldjuk, amikor már a mennyben leszünk. Mi csak szeressük egymást. Pedig a tanítás nagyon is fontos. Jézus azt mondta, hogy megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket. Amikor Jézus a hegyi beszédet tartotta, a nép az ő tanításán csodálkozott. Mit tegyünk tehát? Tegyük félre a hegyi beszédet, mondván, hogy tőlünk csak azt várják el, hogy szeressük egymást? A tanbeli kérdéseket majd megoldjuk később, ez a mantra, amit újra meg újra hallunk….

Tony Palmer: Ezért a keresztény egység a hitelesség alapja. Jézus azt mondta, hogy a világ nem fog hinni addig, amíg egyek nem leszünk. A megosztottság lerombolja hitelességünket. A félelem az, ami megosztottságban tart minket, mert a félelem nem más, mint hamis bizonyíték, mely igaznak látszik.(Szójáték az angol fear azaz félelem szó betűivel: False Evidence Appearing Real). Mert félelmetek naPDVD_012gyrészt a propagandának köszönhető.

Doug Bachelor: Tehát azt hallottuk most, hogy a protestáns tanítás propaganda, mely félelmet kelt. És mint ilyen, rossz. Ne féljetek ettől a propagandától!

Tony Palmer: Ezt a történelem is mutatja. Hiszen 1999-ben a római katolikus egyház és a lutheránus protestáns egyház aláírt egy nyilatkozatot, ami véget vetett a protestálásnak. Luther úgy hitte, hogy kegyelemből, hit által üdvözülünk egyedül. Amen?

Doug Bachelor: Egy apró helyesbítés szükséges ide. Nem csak Luther hitt ebben. Odaszentelt keresztények tízezrei akartak e tekintetben visszatérni a Bibliához. Ebben hitt Husz, Wyclif, Tyndale és minden nagy reformátor, nem csupán Luther.

Tony Palmer: A katolikus egyház azt tanította, hogy cselekedetek által üdvözülünk, és ez ellen történt a protestálás. De 1999-ben ezt írták közösen. Mert a protestáns egyházban az olcsó kegyelem tana alapján sokan voltak az olyan újjászületettek, akik gyümölcs nélküliek voltak. És mivel nem is keresték a gyümölcsöket, nem ez volt a kérdés, hiszen nem volt szükséges az üdvösséghez. És nem is szükséges, mert jóságos bíránk van, aki megment minket. A két egyház tehát egymás mellé tette e két definíciót. Figyeljetek, szó szerint olvasom a vatikáni honlapról: „A megigazulás azt jelenti, hogy maga Krisztus a mi igazságunk, melyben részesülünk a Szentlélek által, az Atya akarata szerint. Mi együtt, katolikusok és protestánsok (lutheránusok) hisszük és valljuk, hogy egyedül kegyelem által, Krisztus megmentői munkájába vetett hitből, és nem valamiféle saját érdemünk alapján, elfogadottak vagyunk Isten előtt, és részesülünk a Szentlélekben, aki megújítja szívünket, miközben jó cselekedetekre képesít és hív minket.

Doug Bachelor: Ez elsőre úgy hangzik, mint ami ellen Luther protestált. Luther nem csupán egy dolog ellen protestált. 95 különböző pontot szögezett ki a wittenbergi templom ajtajára.

Az imént csupán egyetlen kérdésről hallottunk, de nem ez volt az egyetlen. Ha megfigyeltétek, a dokumentumban a katolikus egyház olyan csavaros megfogalmazást használ, amellyel kikerüli azt, hogy le kelljen mondania bármilyen tanításáról, vagy el kelljen ismernie valamely tévedést. Nincs időnk most ebbe jobban belemenni, de a lényeg, hogy nem egészen az a valóság, ami a felszínen megjelenik.

Tony Palmer: Ez véget vetett a lutheri protestantizmusnak. Testvérek, Luther protestálásának vége! És ezzel a tiéteknek is. Ezt a lutheránus egyház világszéles szövetsége írta alá 1999-ben, majd öt évvel később a metodisták is aláírták ugyanazt a nyilatkozatot, de egészen máig egyetlen evangéliumi protestáns sem szánta rá magát, hogy aláírja a nyilatkozatot, mellyel kifejeznénk egyetértésüket testvéreikkel abban, hogy kegyelemből tartatunk meg hit által a jó cselekedetekre, és én úgy vélem, ezt a dolog rendezésre szorul.

Doug Bachelor: Nos, igen keményen feladja a leckét, mikor azt mondja, hogy a lutheránusok aláírták a nyilatkozatot, miszerint a protestálásnak vége, majd hozzáteszi, hogy a metodisták is aláírták ezt, és most már az evangéliumi keresztényeket és pünkösdieket keressük fel azzal a kéréssel, hogy ők is írják alá, és így mindnyájan újra egyek legyünk.

Tony Palmer: Most kihívás előtt álltok. A protestálásnak vége lett 15 évvel ezelőtt. Kicsit arcátlanul állok itt, amikor lelkésztársaimnak arról beszélek, hogy nincs többé protestantizmus, hiszen hogyan létezhet akkor protestáns egyház?

Doug Bachelor: Úgy vélem, könnyű észrevenni, mire megy ki a dolog. A protestánsok és katolikusok közti különbség darabjaira hullik. Ez a mozgalom egyetlen világvallás létrejöttét célozza meg, és ez pontosan az, amiről a prófécia beszél, hogy meg kell történnie Jézus visszajövetele előtt. A világ most megremeg; csak két csoport lesz, amikor Jézus visszajön, az egyik Isten pecsétjét, a másik a fenevad bélyegét viseli magán. Ha 33 000 különböző keresztény felekezet létezik, akkor nyilvánvalóan valaminek történnie kell, ami létrehozza ezt a két tábort, és most éppen ennek a próféciának a beteljesedését látjuk, barátaim. Ez ilyenfajta kijelentések közlik a felhívást mindenki felé, hogy egyetlen egységesített testületbe tömörüljenek, ahol a tanítás és a Biblia szerepe jelentéktelenné válik.

Tony Palmer: Lehet, hogy újra katolikusok leszünk, az egyetemesség értelmében. Nem protestálunk többé az üdvözülés katolikus tanítása ellen. Most már ugyanazt az evangéliumot hirdetjük.

Doug Bachelor: Ugyanazt az evangéliumot hirdetjük? Hacsak nem történtek radikális változások 1999 óta, amelyekről nem tudok. Csak néhány példát szeretnék említeni az éles különbségek közül, melyek a reformációhoz vezettek: A Biblia azt tanítja, hogy ne hajoljunk meg szobrok előtt, ez a Tízparancsolat egyik tétele, és az evangélium része. A katolikus egyház azt mondja, hogy hajoljunk meg szobrok előtt. A Biblia azt mondja, hogy mindnyájan vétkeztünk, kivéve Jézust, a katolikus egyház szerint Mária is bűntelen volt. A Biblia szerint Jézus az egyetlen közvetítő Isten és ember között. A római egyház szerint Mária társ-közvetítő. A Biblia szerint Krisztus egyszer s mindenkorra hozta meg áldozatát mindenkiért. (Zsid 7:27). A katolikus egyház azt tanítja, hogy a pap feláldozza Krisztust az oltáron, valahányszor misét mutat be. A Biblia szerint minden keresztény szent és pap. (Ef 1:1). A római egyház szerint a szentek és a papok speciális osztályt képviselnek a keresztény közösségen belül. A Biblia szerint minden keresztény tudhatja, hogy örök élete van (1Jn 5:13). A katolikus egyház szerint a keresztények nem tudhatják, és nem is kell tudniuk, hogy van-e örök életük. A Biblia azt tanítja, hogy a vallási vezetőket ne hívjuk atyának. A katolikus egyház szerint atyáknak kell őt hívnunk, például Tony Palmer tiszteletes is atya. A Biblia azt mondja, hogy ne ismételgessük az imákat. A katolikus egyház azt tanítja, hogy ismételgessük az Üdvözlégy Máriát és a Miatyánkot. A Biblia szerint Istennek valljuk meg bűneinket, és egyedül ő bocsáthatja meg azokat. A római egyház azt tanítja, hogy a papoknak valljuk meg bűneinket. A Biblia azt tanítja, hogy a keresztség előtt az embernek meg kell tanítani az evangéliumot, Krisztus rendeléseit, hitre és bűnbánatra kell jutnia. A katolikus egyház szerint a kisgyermekeket meg kell keresztelni, mert ha azelőtt halnak meg, a pokolra jutnak. A Bibliában a purgatórium, a halottakért való imádkozás csupán a pogányok gyakorlataként jelenik meg. Nagy teológiai különbségek vannak tehát a között, amiért a protestánsok meghaltak és vérüket ontották, és a között, amit a katolikus és néhány ortodox egyház hisz. És azt várják tőlünk, hogy ne foglalkozzunk az igazsággal, csak szeressük egymást, és ilyen módon evangelizáljunk. Az evangelizálásnak az igazságon kell alapulnia. Beszélhetnék most erről, de térjünk vissza a videóhoz. PDVD_040

Tony Palmer: Azt hirdetjük, hogy kegyelemből, egyedül a hit által…Egyedül az Ige volt az érv 500 éven át. A protestálásnak vége van, vége. Szeretnék most imádkozni, aztán megnézzük a videót. Hiszem, hogy egyre több ember indul majd el a világba és munkálkodik az egyházak között Illés lelkével, hogy az atyák szívét a fiakhoz, és a fiak szívét az atyákhoz fordítsa, hogy felkészítsen egy népet az Úr számára, a megbékéltetés szolgálatára. Annyi eszközt és energiát kell a megbékéltetés szolgálatába fektetnünk, amennyit az evangéliumhirdetésbe is fektetünk. Alapzat nélküli falakat építünk? Buzdítlak benneteket, hogy találjatok építőket. Szeretnék most imádkozni, ha egyetértetek, feleljetek ámennel. Ez a haldokló ember imádsága. Ha tudod, hogy hamarosan meg fogsz halni, akkor bizonyára a legfontosabb dolgokért imádkozol: Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;  Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.  És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk. Dicsőség az Atyának, ámen.

Doug Bachelor: Persze, Jézus imádságának ez a részlete arról szól, hogy egység lesz és mindnyájan egységre jutunk, erről beszél 17:17-ben is: szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság. Isten Lelke, az Igazság Lelke lesz az, aki egységre vezet bennünket. Igen, a tanítás, mert az Ige nem más, mint a tanítás. János 16:13: De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az igazság az, amiben egységre kell jutnunk, a tanítás által kell Isten népének közelebb kerülnie egymáshoz, a biblikus teológia alapján. Az igazság tanítása hoz minket közel egymáshoz Krisztusban, mert Jézus a testté lett Ige, és nem valamilyen karizmatikus érzésben, a dicsőség érzésében kell egyesülnünk, sem nem a keresztségkor elnyert nyelvek adományában. Nem ez egyesíti az egyházat, ez nem az igazi egység. A Biblia egyébként is nagyon keveset beszél ezekről. Most pedig Tony lejátssza a pápa videóját.

Ferenc pápa: Kedves testvérek! Bocsánat, hogy olaszul beszélek, de nem tudok angolul. De valójában nem is olaszul, sem nem angolul, hanem szívből szeretnék beszélni.

Doug Bachelor: Először is, úgy gondolom, a közönség meg volt döbbenve, amikor meglátták a pápát a képernyőn, hiszen ez valóban ő maga volt, nem egy levélen keresztül üzent, hanem személyesen üdvözölte a konferencia résztvevőit, amint később el is mondja a videón: régi barátján, Tony Palmeren keresztül üzent nekik. Gondolhatjuk, micsoda befolyása lehet ennek a személynek a Vatikánban, és még mit láthatunk majd ebből a jövőben…Újból szeretném elismételni, hogy Krisztus igaz követői nem feltétlen az én egyházam tagjai, hiszem, hogy vannak hiteles, őszinte keresztények és különféle felekezetek. Maga a pápa is egy csodálatos embernek tűnik, engem a nagyapámra emlékeztet, egészen olyan, mint a nagyapám. Csupán arról szeretnék megbizonyosodni, hogy nem dől be mindenki annak, hogy ez az üzenet valóban annyira baráti és szívből jövő, mint amilyennek látszódni szeretne. Nagyon valószínű, hogy az üzenetet előre megírták, legalábbis voltak vázlatok, feljegyzések. és át is nézték, mielőtt felvették. Rögtönzésszerűen lett felvéve, de biztos, hogy volt egy vázlata, és mint ilyen, stratégiai szerepe van. Lehet, hogy okostelefonnal vették fel, de nézzük tovább.

Ferenc pápa: Ez egy olyan nyelv, mely egyszerűbb és hitelesebb, és amelynek különleges nyelvezete és nyelvtana van. Egyszerű nyelvtana van. Két szabálya van: szeresd Istent mindenekfelett, és szeresd embertársadat, mert ő a testvéred. Ezzel a két szabállyal előbbre juthatunk.

PDVD_068

Doug Bachelor: Ezt hallom mindenfelé más keresztényektől, amikor evangelizációs körúton vagyok az országban vagy a világon, hogy nincs szükségünk a Tízparancsolatra, vagy a szombatra…Az igaz, hogy a Tízparancsolat összefoglalása az Isten és embertársaink iránti szeretetben áll, és ez a szívben van. De időnként ezt a kijelentést arra használják fel, hogy lerombolják az Isten konkrét parancsolatai iránti engedelmesség fontosságát. És miközben ez szép, és egyetértünk azzal, hogy szeretnünk kell Istent és embertársainkat, ez nem azt jelenti, hogy félredobjuk a Tízparancsolat egyes kívánalmai iránti engedelmesség jelentőségét. Haladjunk tovább…

Ferenc pápa: Testvéremmel, Tony Palmer tiszteletessel vagyok itt, aki évek óta a barátom. Beszélt nekem az értekezletetekről, a találkozótokról, és most örömmel üdvözöllek benneteket. Örömmel, de egyúttal sóvárgással köszöntelek titeket. Örömmel, mert örülök annak, hogy az egyetlen Urat, Jézus Krisztust imádni gyűltetek egybe, és hogy imádkozzatok az Atyához a Lélek elnyeréséért. Örülök ennek, mert látható, hogy Isten az egész világon munkálkodik. Sóvárgást is érzek, mert…na de úgy van ez, mint a külvárosainkban. A külvárosokban vannak egymást szerető és egymást nem szerető családok. Családok, akik összejönnek, és családok, akik elkülönülnek egymástól. Mi pedig…hadd mondjam ki, elkülönültek vagyunk.

Doug Bachelor: Azt mondja tehát, hogy egyrészt örömmel köszönti őket, mint akik Jézus Krisztust imádni gyűltek össze, másrészt hozzáteszi, hogy vágyakozással, az olasz szó fordítása alapján mintegy nosztalgiával tekint erre az alkalomra, emlékezve azokra az időkre, amikor még egy nagy családot alkottak mindnyájan. És most újra egy családdá kell lennünk, ez az üzenet fő hangsúlya.

Ferenc pápa: Elkülönültek vagyunk, mert a bűn, a mi bűneink választanak el minket egymástól. A történelem során felhalmozódott félreértések. A bűnnek hosszú útja ez, melyben mindnyájan részt vettünk. Ki hibáztatható ezért? Mindnyájan osztozunk a felelősségben. Mindnyájan vétkeztünk. Egy hibátlan van csupán, az Úr.

PDVD_097

Doug Bachelor: Számomra ez volt talán az évezred legenyhébben fogalmazott kijelentése. Hogy annak a 30 és 50 millió fő közötti embernek a kivégzése a katolikus egyház részéről csupán egy nagy félreértés lett volna, és nem tudjuk, ki hibáztatható érte..nos, úgy gondolom, ez azért van, mert olyan nagy eltérések vannak a teológiai felfogásokban, hogy az emberek nem ismerik fel az egyház felsőbbrendűségét és tekintélyét, márpedig nem hiszem, hogy ezen a ponton megváltoztatta volna a véleményét…

Ferenc pápa: Sóvárogva várom, hogy ez a különállás véget érjen és közösségre lépjünk egymással. Vágyom erre az ölelésre, melyről a Szentírás beszél, hogy amikor József testvérei az éhínségtől szenvedtek, lementek Egyiptomba, hogy élelmet vásároljanak.

Doug Bachelor: A pápa most átvált egy hasonlat elbeszélésébe, úgy gondolom, igazán ragyogó ötlet ilyenkor egy ölelésről beszéli és József történetével hozni összefüggésbe a dolgokat. Miközben Józsefről beszél, próbáljuk elképzelni, milyen képek, milyen gondolatok villannak fel ebből a hallgatói fejében. A pápa úgy állítja be magát a katolikus egyházon belül, mint József. József, akit testvérei félreértettek és elárultak, de aztán olyan után kezdtek el sóvárogni, amit csak József adhatott meg nekik. Végül eljöttek és meghajoltak József előtt, aki az uralkodójukká lett. Elkülönültek testvérüktől, de eljöttek és megölelték őt. József is megölelte őket és megbocsátotta nekik, amit tettek. Döntse el mindenki maga, miközben ezt az analógiát szemléli, hogy ki is József ebben a történetben…

Ferenc pápa: Volt pénzük, de a pénzt nem ehették meg. De valami többre leltek, mint élelemre. A testvérüket találták meg. Mindnyájunknak vannak értékeink. Kultúránk értéke, történelmünk értéke, gazdagok vagyunk kultúránkban és vallási értelemben,és különböző hagyományaink is vannak. De rá kell találnunk egymásra, mint testvéreinkre. Együtt kell sírnunk, ahogyan József is tette. Ezek a könnyek egyesítenek minket. A szeretet könnyei. Úgy beszélek veletek, mint testvéretek. Egyszerűen szólok hozzátok. Örömmel és sóvárgással. Hadd növekedjék sóvárgásunk, mert ez arra hajt minket, hogy egymásra találjunk és megöleljük egymást. És hogy együtt imádjuk Jézus Krisztust, a történelem egyetlen Urát. Őszintén köszönöm, hogy meghallgattatok. Őszintén köszönöm, hogy a szív nyelvén szólhattam hozzátok. És egy szívességet is kérek tőletek. Imádkozzatok értem, mert szükségem van az imádságaitokra. Én is imádkozni fogok értetek, de nekem is szükségem van imáitokra. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy egyesítsen mindnyájunkat. Rajta, hiszen testvérek vagyunk. Öleljük meg egymást lélekben, és engedjük, hogy Isten bevégezze a munkát, amit elkezdett. Ez egy csoda. Az egység csodája elkezdődött. Egy híres olasz író, Manzoni egy egyszerű emberről írt egyik regényében, aki ezt mondta: „Sosem láttam olyat, hogy Isten megkezdett volna egy csodát, amit ne végzett volna be.” Ő be fogja végezni az egységnek ezt a csodáját.

Doug Bachelor: Most szándékosan hagytam a pápa szavait hosszabban, megszakítás nélkül lejátszani, mert úgy gondoltam, fontos számotokra, hogy megértsétek, és én magam is jobban belelátok, ha megnézem újra. Egymás megöleléséről, az egység csodájáról, könnyeink egyesítéséről és arról beszél, hogy mindnyájan testvérek vagyunk, Valójában ez egy felhívás a csökönyös protestánsok felé, hogy térjenek haza. Hiszen amikor József testvérei megtalálták Józsefet, végül Egyiptomba költöztek, oda, ahol József volt…Lássuk, hogyan fejezi be mondanivalóját.

PDVD_057Ferenc pápa: Kérlek, adjátok rám áldásotokat, és én is áldásom adom rátok. Testvér a testvért. Ölellek titeket. Köszönöm.

Kenneth Copeland: Ó, dicsőség az Úrnak! Dicsőség, dicsőség! Köszönjük, Tony…Imádkozzunk! Ó, Atyánk…

Doug Bachelor: Most Kenneth Copeland lépett fel az emelvényre, aki valójában magának Oral Robertsnek a tanítványa, és valószínűleg a legelőkelőbb karizmatikus vezetők egyike Észak-Amerikában, az egészség és gazdagság evangéliumának jól ismert hirdetője. Az is érdekes, hogy Ken Copeland és Ferenc pápa egyaránt 77 évesek, tehát ugyanazon korszak szülöttei. A terem laikusokkal, vezetőkkel és lelkészekkel, akik ugyanazt az üzenetet hallják a pápától, és mindnyájan felállnak, tapsolnak és kezüket felemelve ünnepelnek, és egyformán csodálatosnak tartják az üzenetet. Folytassuk tovább…

Kenneth Copeland: Atyánk! Mi biztosítjuk, amit kér tőlünk (a pápa). És teljesen egyetértünk az ő kérésével, az ő szíve kívánságával a Krisztus testének egységét illetően. Hitünk egységében jövünk most össze, alleluja!

Doug Bachelor: Úgy tűnik tehát, hogy egyetért a pápa szándékával, és azt mondja, hitük egységében gyűlnek össze. Lássuk, mi történik ezután.

Kenneth Copeland: Atyánk, ahogy a Szentírás is mondja, közülünk senki sem tud a maga erejéből helyesen imádkozni, a lelki emberre van szükségünk, ezért imádkozunk, add nekünk ezt a Szent Szellem csatornáján keresztül! A hit imáját kapjuk, szavakat adsz nekünk, Uram, melyek nem a mieink…(innentől kezdve „nyelveken szól”)

Doug Bachelor: Sehol sem találok példát a Bibliában arra, hogy Jézus ehhez hasonlóan imádkozott volna. Amikor azt mondta tanítványainak, hogy bizonyos alkalmakkor nyelveken fogtok beszélni, ezt úgy értette, hogy megkapják a természetfeletti képességet arra, hogy olyan nyelveken beszéljenek, amelyeket egyébként nem ismertek és nem tanultak, abból a célból, hogy azoknak is hirdethessék az evangéliumot, akik ezeken a nyelveken értettek.

Kenneth Copeland: (miután a „nyelvekből” kijózanodott nagyjából): Alleluja, alleluja, dicsőség, dicsőség….Köszönjük Atyánk, köszönjük Atyánk, köszönjük Atyánk…..köszönjük Úr Jézus. Tony, hozd a telefonodat, gyere!  Készítsünk egy videofelvételt, lépj fel ide. Így csináljuk, hogy lássa az egész gyülekezetet.

Doug Bachelor: Nos, ez egy egész ragyogó ötlet a piaci célok szempontjából, hogy Kenneth Copeland azt mondja, szeretnénk egy személyes válaszüzenetet küldeni. a Vatikánnak, a pápának.

Kenneth Copeland: Kedves Uram! Köszönjük neked szívünk mélyéből. Ezek a vezetők mögöttem szó szerint tízezreket képviselnek most. Olyan embereket, akik szeretnek téged, akik veled együtt hisznek Istenben, és biztosítják kérésed teljesülését. Éppen most imádkoztunk érted és veled, és ezt a Lélekben tettük. És hiszünk abban, hogy megkapjuk, amit Jézus ígért Márk 11:24-ben: „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.” Ezt kívánom mindnyájukkal együtt. Amint az Efézusi levél 4. fejezetében olvassuk: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”. Köszönjük neked. Megáldunk téged és mi is áldást veszünk tőled. Ez nagyon fontos számunkra. Teljes szívünkből és teljes lelkünkből, minden erőnkből küldjük neked áldásunkat. Köszönjük neked, és köszönet Istennek érted. És most mindannyian együttesen kívánjuk neked: Légy áldott! Légy áldott! Ámen! Ámen! Ámen!

Doug Bachelor: Tony tiszteletes most meghívta Kenneth Copelandet a Vatikánba. Érdekes lesz látni, hogy ez megtörténik-e és hogy milyen kimenetele lesz. Gondolom, mindenki számára világos, hogy elfogadták a pápa ölelését és egységre hívó üzenetét, hiszen elfogadták áldását és ők is áldásukat küldték neki.

Kenneth Copeland: Tony, köszönjük neked. Áldást hoztál ma erre a helyre…Azt mondom nektek, hogy a menny itt van ezen a helyen…(nevet)…Ó, köszönöm. Uram…Tudjátok, amikor először indultam misszióútra 47 évvel ezelőtt, akkor még mindez lehetetlen volt….

Doug Bachelor: Ez így igaz. Ő is felismerte, hogy mennyit változtak a dolgok, mióta először ment misszióútra, mert a karizmatikus és a pünkösdi keresztények igen erős protestánsok voltak és azt tanították, hogy a Jelenések könyvének fenevada a katolikus egyház. A dolgok radikálisan megváltoztak, most feketén-fehéren láthattuk. És a tanítás is megváltozott. Barátaim, lezárásképpen szeretnék felolvasni nektek valamit, és ajánlom, remélem, hogy további kutatásra, gondolkodásra fog ez ösztönözni titeket. A nagy küzdelem című könyv 35. fejezetéből való az idézet. Mondjátok meg ti magatok, hogy beteljesedett-e a prófécia.

A protestánsok ma sokkal jobban kedvelik a katolicizmust, mint korábban. Azokban az országokban, ahol nem a katolicizmus a főhatalmasság, és a pápisták engedékeny hangot ütnek meg, hogy befolyásra tegyenek szert, egyre nagyobb lesz a közömbösség azokkal a tantételekkel szemben, amelyek elválasztják a reformált egyházakat a pápai hierarchiától. A protestánsok körében egyre nagyobb súlya lesz annak a véleménynek, hogy a lényeges kérdésekben nem is különbözünk annyira, mint gondoltuk, és egy kis engedmény a mi részünkről közelebb fog vinni minket Rómához. Volt idő, amikor a protestánsok nagyon értékesnek tartották a lelkiismereti szabadságot, amelyet olyan drágán vásároltak meg. Gyermekeiket arra tanították, hogy idegenkedjenek a pápaságtól, és a Rómával való egyezkedést Istennel szembeni hűtlenségnek tartsák. De mennyire másként vélekednek most!” (Nagy küzdelem, 563. oldal.)

Barátaim, ez a prófécia ma fületek hallására teljesedett. Mindezek fényében most már tudom, miért segített minket az Úr három és fél éven át abban, hogy a legfontosabb 90 perces DVD elkészülhessen. Ez egy dokudráma, melyet most adott ki az Amazing Facts. Címe: A Jelenések könyve – a menyasszony, a fenevad és Babilon. Ha megnézitek, meg fogjátok érteni, miért olyan fontosak ezek a kérdések, és hogy milyen közel vagyunk az idők végéhez. De végezetül szeretném azt is hangsúlyozni, hogy ez csupán egy újabb mérföldkő a próféciák teljesedésében. Még sok mindennek meg kell történnie, amit meg kell értenünk. De ha minden részletét ismerjük is a próféciáknak, ez nem elég ahhoz, hogy megmentsen minket. Naponkénti, személyes kapcsolatban kell állnunk Jézussal, mely kapcsolat az igazságon és az Igén alapul. Tanulmányozzátok az Igét? Az Úrral jártok? Ez az igazság, mely szabaddá tesz minket, barátaim. Imádkoznunk kell, hogy lássuk, van-e bármi, ami visszatart minket attól, hogy teljesen átadjuk magunkat Jézusnak, hogy felvegyük keresztünket és kövessük Őt. Ezt tegyétek meg ma. Belegondoltatok már abba, milyen az, amikor a prófécia szemünk előtt teljesedik? Mit várhatnánk még többet annál, mint a pápa személyes üzenetét a protestánsok felé? Úgy gondolom, ezek az események most a szemünk láttára történnek.