ARMAGEDDON (néhai Tanuk írása)

XX.századi Armageddon (Bibliakutatók Baráti Köre)‏

2010-04-22 13:05
Volt egykor egy Munkaközösség,a Bibliakutatók Baráti Köre ,amely egykori Jehova Tanúiból állt,akik célul tűzték ki,hogy figyelmeztessék  a hamis prófétálás veszélyére a régebbi kiadványok által a (még) "alvó" Jehova tanúit-akik az  Őrtorony Társulatra,mint "Jehova Szócsövére","Prófétájára"  tekintenek.    Nem is csodálkozom,hogy Jehova tanúinál nem támogatják a korábbi -Hivatalos!-Őrtorony tanulmányok olvasását sem.  Itt volt a Bibliakutatók Baráti Körének a honlapja-amely a Szolgáltató Szerverről lekerült-de még korábban sikerült kimásolnom /Zsotza/ 
( http://www.tar.hu/barat ) Ime a szöveg :>>
Elmaradt események
2000. december 31. A világtörténelem egy emlékezetes napja marad. Jehova Tanúi számára azonban ez a nap nem hozta el, amit már minimum 75 éve várnak. 2000. december 31.-ig ugyanis fel kellett volna támadniuk az igazaknak (vagy minimum el kellett volna kezdődnie), le kellett volna állnia a prédikáló munkának és ennek a világnak be kellett volna fejeződnie.   Miért? 058
Az Őrtorony kiadványok korábban, 1925 és 1989 között ugyanis ezt állították.
1925?ben jelent meg a Pokol c. füzet. A füzet az 54. oldalon beszél azokról a dátumokról, melyeket a Biblia megállapít. Ezen dátumok után írja közvetlenül a következőket:
Beismerve, hogy e bizonyságok oly világosak, határozottak és meggyőzőek, hogy mindenki megállapíthatja azt a tényt, hogy az Úr már jelen van, s épp ezért határozottsággal mondhatjuk azt is, hogy a halottak feltámadása nem sokára megkezdődik. A 'nem sokára' kifejezés alatt nem értjük a következő évet; de teljes bizonyságaink vannak reá, hogy ez megtörténik még mielőtt a jelen század befejeződne."
A következő általunk felfedezett jóslat két helyen is megtalálható. Az egyik a postával küldött havi magyar nyelvű kiadásban, azaz a nemrégiben újranyomott és kiadott Őrtoronyban található. A dátum: 1981. augusztus 1. olvasók kérdései rovat, 31. oldal. A második hasáb tetején olvasható:
És ha e világ gonosz rendszere fennmarad még a századfordulóig, ami nagyon valószínűtlen, tekintettel a világ irányvonalára és a Biblia próféciájának teljesedésére..."
A fenti idézet a 81/8-as Őrtorony 28. oldalán az utolsó előtti bekezdésben is megtalálható.
A legutolsó ilyen állítást szintén az újra kiadott számból (1989. szeptember 1. 12. oldal 8. bek. vége) idézzük:
Pál apostol igazi élharcosa volt a keresztény misszionáriusi tevékenységnek. Lefektette alapját egy olyan munkának, amely csak a mi XX. századunkban nyer befejezést."A hamis egyház hálójában
Persze Jehova Tanúi ma már ezeket nem tudják. Több kérdés viszont felvetődik. Azt, hogy Armageddon a XX. század vége előtt még eljön 1925 és 1989 között tanította a "hű és bölcs szolga". Azonban ha valóban Isten csatornája a Társulat, akkor Isten hogyan tűrhette, hogy szolgái minimum 64 évig egy veszélyes (!) tévedést prédikáljanak?   Vajon ez nem hoz szégyent Isten NEVÉRE, amit ők hordoznak?     Ez lenne Isten útja (aki hazudni és tévedni nem tud)?
Az 5Mózes 18: 20?22 szerint a hamis próféta egyik ismérve, ha mond valamit és az nem teljesül be. A fentieket minek lehetne nevezni?   Kicsit erősen fogalmaz ott a Szentírás, de nem hiába:
ez az a szó, melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondta azt a próféta; ne félj attól."
Megint egy Armageddon-prófécia
Nemrég közöltünk olyan idézeteket az Őrtorony Társulat kiadványaiból, melyek Armageddont összekapcsolják az ezredfordulóval.    Meglepődtünk, hogy több 80-as évekből származó cikkrészletet is találtak mások.
Az Őrtorony 1984. október 1. számban (magyar) a 22. oldalon a 12. bekezdés azt állítja, hogy a vég sokkal közelebb van, mint a századforduló.
Még konkrétabb az angol nyelven 1986. november 8.-án megjelent Ébredjetek. A 8. oldalon egy idézet található egy Samuel nevű fiataltól: ?A 2000?es évre én egy csodálatos paradicsommá változott világot látok!" A következő bekezdés kijelenti, hogy azért hiheti ez és a többi Tanú fiatal ugyanezt, mert alaposan tanulmányozták a Biblia próféciáit.
A képeket D.O. szerkesztette a cikkbe.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hálás vagyok a Teremtő Istennek, hogy akadnak hívő lelkek, akik a mákonyosan bódító un. “próféciák” hamis voltára rájöttek és ezt bátran közzéteszik.Sajnos sokakat megtévesztenek azok a hangzatos, szlogenné magasztosított , bibliából lopott fogalmak, mint például az ARMAGEDDON. Valódi jelentését mára már összemossák politikai, katonai,gazdasági ….kifejezésekkel. Valójában azt kellene megérteni, hogy minden, jövőre utaló/mutató kifejezést akkor értünk majd meg, amikor beteljesedik. Ez a bibliai próféciák hirdetésének alapszabálya. Természetesen amiről a múlt hasonló – előképszerű – prófétai témáiban van(nak) hasonlóság(ok), azokból sok elemet átvihetünk a jelen, vagy a jövő képeibe. De sohasem úgy, mintha biztosat tudnánk, hiszen Istennek a próféciamagyarázat, illetve megértés  terén  voltak-vannak-lesznek meglepetései. Ezeket tudva legyünk óvatosak a jóslásra alkalmas kijelentések hirdetése és átélése terén.
Érdemes lenne, talán később belefogok, egy  prófécia elemző témasorozatnak,olyannak, amiket az elmúlt időkben – századokban - már biztosan megértettünk, hiszen a történelem, a beteljesülés bőven igazolta őket. Newton mondta: “A biblia igazát leghitelesebben a BETELJESEDETT próféciák igazolják ! “ (Dénes Ottó)
-
Címkék:
hamis prófécia | Őrtorony Társulat | Biblia |

Címkék: