A cikk folytatása ITT olvasható.
Babilon látképe(rekonstrukció)
Ha a HÍRSZERZŐ 2010 december 18-i számában megjelent cikket olvassuk, bizony furcsa gondolatokkal kell megbirkózni. Az Európai Unió élete szinte még csak a hamvas gyerekkori állapotokat hordozza.Azonban a közelmúlt világválság kapcsán csalódásokkal - és több, országnyi méretű statisztikai, mérleg…stb csalással is - megtetézett, összeomlás-közeli kudarcait olvasva, joggal kérdezzük: túléli az Unió mindezeket, vagy szétesik eredeti, nemzeti államaira?
A történelem, mint az élet tanítómestere ad(hat) oktatást, mutathat példát ilyen hatalmas régió valós kérdésére?
A biblia prófétikus könyveinek tanulmányozása akkor korrekt, ha nem a saját elgondolásainkat akarjuk igazolni, vagy mások nézeteit gondolkozás nélkül átvenni.Nagyon fontos tudnivaló a bibliai próféciák tanulmányozásához, hogy legalább vázlatosan ismerjük meg az Isteni kinyilatkoztatás rendszerét.
A legáltalánosabb prófétai munka, amikor egy-egy azonnali helyzetre ad Isten választ, (például Illés Kármeli áldozata, vagy Akháb életének egyes anomáliái, ahol az Úr közli gondolatát, döntését. Az uralkodó családjának és ő magának bűnei miatt történő ítéletet). Ezek szinte csak pillanatképnek foghatók fel. Vannak nagyobb ügyek és tanítások, amiket szintén prófétai “munkáknak” értelmezünk. Ezekkel Isten országok, népek életében hoz fontos döntéseket, vagy közöl hosszabb távra érvényes kinyilatkoztatásokat. (Például Péter apostol pünkösdi beszéde, a nagy korszakváltásról..). Van az egész föld történelmére érvényes – előretekintő – prófécia, amit VÁZLATPRÓFÉCIÁNAK nevezünk.Ezek a kijelentés időpontjától kezdődően, a történelem végéig felvázolják a föld és az emberiség sorsát, jövőjét. Hasonlít ahhoz, amikor egy könyv teljes tartalma a tartalomjegyzékben van felvázolva. Ebből látható a szerkezet, tartalom, a fejezetek, szóval minden, de kicsiben.
A bibliában van ebből a nagyívü kinyilatkoztatási formából összesen TÍZ VÁZLATPRÓFÉCIA. Ezeket egyenként, alaposan áttekinteni, megérteni az üdvösségre nézve létfontosságú. A földi életben is több, mint hasznos, mert eligazíthat a mai cselekvésekben, tervekben. Az említett 10 vázlatprófécia első tétele, amit most tárgyalunk, a DÁNIEL könyvében olvasható 2. fejezetben van leírva.Bár a próféciának nem a JÓSLÁS a feladata, az emberi kíváncsiságra is – néha – adhat választ, amint a mostani tanulmány is ezzel indul. A politikai és ezzel összefüggő gazdasági élet egyes aktuális történéseit csak a nagy egészbe szabad – lenne – integrálni. A föld sorsa és az emberiség jövője, azok az igazán “húzós” tételek, amikkel, napi imájukban ….”Jöjjön el a Te országod….” ma már a gondolkodó, de főleg a BIBLIÁS emberek naponta foglalkoznak.
A nagy kérdésre – az EU jövője – megkaphatjuk a megközelítően hiteles választ az egyik legizgalmasabb világtörténelmi vázlat – Dániel próféta könyvének 2. fejezetének részletes tanulmányozásával , és továbbgondolásával - a történelem urától. Ez a képsorozat érthető tanítást ad az emberi EGYSÉGTÖREKVÉSEK és az egymást követő MÚLTBELI birodalmak sorsáról. Tehát a mai publicisták “jóslatainak” megcáfolása a tét. (Lásd a fenti gondolatindító cikket).
Az írások kijelentése szerint egyedül a Mindenható képes feltárni a jövőt.Ez teszi őt az egyetlen, igaz Istenné. “Mert én vagyok az Isten, nincs más,Isten vagyok,nincs hozzám hasonló!Előre megmondtam a jövendőt és régen a még meg nem történteket.” (Ésaiás 46:9-10) Bryan Ball: Még mindig hihetünk a bibliának? 103.o.
Nézzünk bele egy ókori király hálószobájába. Királyi álom, ideges ébredéssel. Cseppet sem biztató reggeli kezdés egy akkora birodalom urának, mint NABUKODONOZOR király.Nem csoda, hiszen az akkori világ meghatározó tényezője volt. A ránk maradt régészeti leletek igazolták az ókori leírásokat birodalmának kiterjedéséről és az aranyban dúskáló épületekről, templomokról. “Az ásatások tanulsága szerint az eredmény lenyűgöző.Dupla fal vette körül a régi belvárost, melynek belső falai legalább három méter vastagok voltak, a külső falak pedig legalább hét méter vastagok.Dupla fal vette körül a külső városrészeket is,melynek külső fala legalább 8 méter széles volt,elég széles ahhoz, hogy három szekér versenyezhessen egymás mellett.” Bryan Ball:Idézett mű 108.o.
Nem csoda, hogy a királyt feszültséggel töltötte el birodalma sorsa. Álmában is az foglalkoztatta, ami ébren: mi lesz ezután? Amit felépítettem, micsoda sorsra jut?
Amikor sok stressz és álmatlan, feszült gondolatok után végre elaludt, forgolódott, kínlódott és reggel fáradtabban ébredt, mint esti lefekvésekor. Halvány képek éltek benne az álom tartalmáról, de ahogy azt mi is tapasztaltuk már, képtelen volt felidézni. Sebaj, gondolta arra valók a királyi udvar bölcsei álomfejtői, varázslói, hogy megmondják, hiszen azért tartom őket. Most bizonyíthatnak.
Fontos kijelentés, amivel a birodalmi varázslók elismerték tehetetlenségüket és azt is, hogy CSAK ISTEN képes megmondani a királyi álom tartalmát. Természetes, hogy egy király, aki rádöbbent, hogy mindez ideig becsapott ember volt a mindentudónak hitt sámánok, “tudósok” kezében. Hihetetlen haragra gerjedt.
Azonban ez az ítélet kiterjedt a királyi udvarban élő, előkelő családból származó zsidó hadifoglyok életére, illetve halálára is. Noha ártatlanok voltak, de a királyi dühkitörést megfékezni semmi esély sem mutatkozott. A királyi udvarmester – a héber fiataloknál előzőleg szerzett pozitív tapasztalatokra emlékezve – kieszközölt némi haladékot. Ez elég volt Dániel és társainak, hogy az élő Istenhez könyörögve kérjék a királyi álom megfejtését. Hittel és atyáik tapasztalatával megtöltekezve,imájukra megérkezett az álom és megfejtése. A hívő embernek természetes folytatás, amit nem szabad soha elfelejteni, a HÁLA Isten csodájáért, a kinyilatkoztatásért, a megoldásért.
A történet folytatása,- az álom magyarázata,- a következő blogbejegyzésben.
Címkék: bibliamagyarázat