Nyilatkozat a szólás és gyülekezési szabadságról

Jogi Fórum

2004.09.23. Társaság a Szabadságjogokért
Az utóbbi napokban (a cikk megjelenése idején D.O.) ismét fellángolt a vita a szólás- és a gyülekezési szabadságról. Egy kis létszámú hungarista csoport nyilatkozatai és demonstrálási terve miatt politikusok és más közszereplők arra törekszenek, hogy az e politikai alapjogokat biztosító törvényeket megváltoztassák.

AdvertisementA szólás szabadsága az olyan véleményeket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentők vagy aggodalmat keltenek. Minél kevesebb korlátozással érvényesül a véleménynyilvánítás joga, annál biztosabb lábakon áll az alkotmányos demokrácia. Ezt követeli meg a közügyek megvitatása és a személyiségvédelem, melyek nélkül demokratikus társadalom elképzelhetetlen.
A politikai szabadságjogok biztosítása és gyakorlásuk szabadsága nem játékszer.
A szólás- és gyülekezési szabadság korlátozása nagyobb veszélyt jelent a demokráciára, mint a náci beszéd büntetőjogi következmények nélkül hagyása. Ne akarjuk önként feladni jogainkat!
Alulírottak tiltakozásunkat fejezzük ki a rendszerváltás legnagyobb eredményei közé tartozó gyülekezési- és szólásszabadság demokratikus normáinak megtámadása, és az ezen alapjogokat biztosító jogszabályok szigorításának gondolata ellen. Bármiféle rendőri kontroll, mely e jogok gyakorlásának útjába állhatna, elfogadhatatlan. A kirekesztő és szélsőséges, másokat sértő eszmék terjedése ellen társadalmi összefogással, példamutatással és elhatárolódással, nem pedig a demokrácia alapját jelentő jogok korlátozásával és a szabályozás szigorításával lehet és kell fellépni. (Kiemelés D.O.)
Budapest, 2004. szeptember 23.
Ambrus Gábor közgazdász, Ámon Ada kögazdász, Energia Klub, Artai Balázs önk. képviselő, Vál, Artai Mónika pszichológus, Artainé Deák Anikó pszichológus, B. Gosztonyi Veronika szociálpolitikus, munkapálya-tanácsadó, Bajomi-Lázár Péter médiakutató, Sajtószabadság Központ, Baka Györgyi könyvtáros, Magyar Népfőiskolai Társaság, Baldauf Aladár kisebbségi politikus, munkaügyi szakértő, Balogi Anna szociológus, Baltay Levente ügyvivő, TASZ, Bartha Katalin nyelvész, ny. egy. Tanár, Bauer Tamás közgazdász, Bayer Judit Sajtószabadság Központ, Bazsalya Balázs szociológus, Bejczi József gazdasági igazgató, Egyházashetye, Bohus Péter újságíró, Burján Zsuzsanna ügyvédjelölt Csank Róbert filozófus, Függ. Ért. Szent László Köre, Csapody Tamás jogász-szociológus, Császárné Kollár Tímea könyvtáros, Budaörs, Cseh Igor egy. hallgató, Csernus Eszter munkatárs, TASZ, Csillag Béni zenetanár, Csillag Marci filmkritikus, Dávid Tamás közgazdász, Demény Enikő szociológus, Dénes Balázs elnök, TASZ, Desics Péter jogász, Elek István a Heti Válasz szerk.biz. elnöke, Eörsi István író, Fábri Péter, Fadgyas Bence szociológusha­llgató, Fazekas Tamás jogász, Kendermag Egyesület, Fehérvári Géza, Fehérvári Gézáné, Ferenczi István ügyvivő, Zöld Fiatalok, Fidrich Róbert környezetvédő, indymedia.hu, Fischer Gabriella könyvelő, Fodor Gábor ogy. képviselő, Földes Ádám munkatárs, TASZ, Fridli Judit jogvédő, TASZ, Garay Rudolf jogász, Gerencsér Tamás szociális munkás, Gőbl Gabriella munkatárs, TASZ, Gulyás Péter János tanuló, Gusztos István tanár, Gusztos Péter ogy. képviselő, Salgótarján, Hacknauer Andrea szociológus, Halász Judit, Halmai Gábor egy. tanár, Harsányi Ildikó PhD hallgató, Heiszler Vilmos történész, Herbert Tamás pathológus, Civilek a Zengőért, Hosszúhetény, Illés Bence, Illés Máté szociológus, Illés Zoltán egy. tanár, ogy. képviselő, Jávor Benedek egy. adjunktus, a Védegylet szóvivője, Juhász Péter Kendermag Egyesület, Kádár Judit irodalomtörténész, Kajner Péter közgazdász, a Jövő Nemzedéke Képviseletének titkára, Kálmán Tünde tipográfus, Karátson Gábor író, festőművész, a Duna Charta és a Védegylet elnöke, Keszthelyi Zsuzsanna egy. hallgató, Rügyecskék, Kis János filozófus, Kiss János biológus, Gödöllő, Klestenitz Tibor történész, Védegylet, Kollár Eszter szociológus, Védegylet, Kolundzsija Gábor mérnök, Kovács Hajnalka jogász, Kökényesi Ágnes középisk. tanár, Kövesi Mariann szociológus, Kumin Ferenc közgazdász, politológus, Kussinszky Péter ügyvéd, Lányi András egy. docens, Védegylet, Lányi Kriszta jogász, Látrányi Erik ügyvéd, Lévay Csaba vezető tréner, Nonprofit Alapítvány, Egészséges Városfejlődésért Egy., Málnás István programozó, Maróy Ákos szoftver-fejlesztő, Tilos Rádió, Mach Péter gazd. igazgató, Moldován László könyvkiadó, Budakeszi, Monori Áron médiaelemző, Sajtószabadság Központ, Nehéz-Posony Márton ügyvéd, Nemes János zenész, Noszkai Gábor jogász, Nyizsnyánszki Anna munkatárs, TASZ, Õri András blogger, Pál Tamás szociológus, Pelle Andrea ügyvivő, TASZ, Petőcz György újságíró, Rácz Judit egy. hallgató, Radnóti Sándor egy. tanár, Rauschenberger Péter fizika tanár, filozófia szakos doktorandusz, Révész Sándor újságíró, Sárosi Péter munkatárs, TASZ, Scheiring Gábor közgazdász, a Védegylet Alterglob munkacsoportjának vezetője, Schiffer András ügyvivő, TASZ Seres László újságíró, Simon József Endre ny. honv. százados, BAL, Meggyeskovácsi, Szikinger István alkotmányjogász, Takács István Gábor pszichológus, Takács-Sánta András ökológus, Tamás Gáspár Miklós egy. tanár, Tófalvi Zselyke munkatárs, TASZ, Tooth Gábor Andor grafikus, Tóth Bence egy. hallgató, Vágvölgyi B. András médiamunkás, Vajda Éva sajtófőnök, Vajna Tamás újságíró, Váradi László közgazdász, Várady Jenő történész, Függ. Ért. Szent László Köre, Varga Károly ügyvédjelölt, Varga Zoltán Sándor egy.tanár, ökológus, Várhalmi Zoltán, Végh Zsófia jogász, Vida István tanár, Vida Viktor szerkesztő, indymedia.hu, Vay Márton tanító, a Védegylet irodavezetője
alapjogok bővebben
GYŰLÖLETBESZÉD
interjúk
hírek
gyűlöletbeszéd bővebben
GYÜLEKEZÉSI JOG
Tovább: http://www.jogiforum.hu/hirek/11439#ixzz196txRQMQ
A fenti “leleményt” a neten kutatva leltem meg és belső emberem azonnal megszólalt, közölni kell !! Amikor alapvető jogaimban érzem kutakodni “illetékes elvtárs” kezét, rögtön a billentyűhöz nyúlok.Bármennyire is ellenszenves a szélsőségek szótára és módszerei, a korlátozásokban elúszna a minden emberre érvényes ALAPVETŐ JOGOK nehezen megszerzett vívmánya. Tehát marad a társadalom önvédő reflexe, amit fejleszteni kell és minden erővel támogatni, publikációkkal, idézetekkel…Egyszóval korrekt “építkezésre” van szükség a szellemi értékek terén!! (Dénes Ottó)

Címkék: