Keresztényüldözések a történelemben (3.)

Répás László
2011. 01. 28. (XV/4)

Az apostolok vére

Keresztényüldözések a történelemben (3.)

„A mártírok vére: mag.” Az ősi keresztény mondás szerint egyetlen, hitéért a halált is vállaló hívő tanúságtételéből sok-sok újabb keresztény születik. A görög martürosz szó egyszerűen csak tanút jelent, de a korai keresztények azt tekintették a legvégső értelemben a hit tanújának, aki ha kellett, élete árán is kitartott meggyőződése mellett. Jézus első apostolai és közvetlen tanítványaik ebben is példát mutattak: Pál és a Tizenkettő közül egyedül János halt természetes halált. Önfeláldozásuk eredményeként százmilliókat elérő, halhatatlan mozgalom született.
János apostol sírja Efeszoszbanimage
Szűkebb és tágabb tanítványai körében már maga a názáreti Jézus is számos alkalommal előre jelezte, hogy követőinek küldetésük teljesítése során üldöztetésekkel kell majd szembenézniük, miközben eljuttatják a megváltásnak és Isten királyi uralmának győzelmi hírét saját népükhöz, Izraelhez, majd pedig a lakott világ minden nemzetéhez. Ez a konfliktus azonban kezdetben inkább egy zsidó vallási belügynek tűnhetett a római impérium többi lakosának, és így a hatalom képviselőinek szemében is. Róma ugyanis nem törekedett arra, hogy kizárólagos módon meghatározza a birodalom lakosai által követendő vallási kultuszokat, rítusokat és formákat, amennyiben azok nem veszélyeztették politikai és hatalmi érdekeit. A zsidóság számára már Augustus által biztosított vallási önrendelkezési jog (politeuma) nyilvánvalóan védelmet és jogi garanciákat jelentett az első zsidó-keresztény igehirdetők számára, akik így  sikeresen tudták megszólítani nem zsidó környezetüket is üzenetükkel.
Az első mártírapostol és az utolsó tanú Závdáj (Zebedeus) két fiát, Jakabot és Jánost Jézus egy ízben a „mennydörgés fiainak” nevezte. Nekik maga a Názáreti jelezte előre, hogy szenvedéseit is követniük kell majd, amikor arra kérték, hogy királyságában a legelőkelőbb helyet nekik biztosítsa: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a poharat, amelyet én kiiszom? Alá tudtok merülni abban az alámerítkezésben, amelyben én alámerítkezem? – Igen – felelték neki. – A poha-ramat ugyan ki fogjátok inni – mondta erre Jézus –, és alámerültök abban az alámerítkezésben, amelyben én alámerítkezem; de az ülőhelyet jobbomon és balomon nem az én dolgom megadni, hanem azoké az, akiknek Atyám elkészítette.” (Máté 20:22-23)
Jakab valóban az első volt a tizenkét apostol közül, aki életét adta hitéért, mivel Heródes király karddal kivégeztette (lásd múlt heti írásunkat: Akiket gyűlöl e világ. Hetek, 2011. január 21.). Testvére viszont az apostolok közül az utolsó életben maradt tanú volt. Éle-tének rendkívüli hosszúságáról Jézus – akinek János a kedvenc tanítványa volt –, rejtélyes szavakkal mintha azt sugallná: János egészen eljöveteléig életben marad. Be is teljesedett ez, hiszen a Jelenések könyvének tanúsága szerint Jézus valóban eljött Jánoshoz, és meg is mutatta neki egy profetikus „időutazásban” eljövetelének eseményeit.
János földi élete kiemelkedően hosszú volt apostoltársaiéhoz viszonyítva, hiszen a korai egyházatyák tanúsága szerint Trajanus császár idejéig (i.sz. 98–117) élt Efeszoszban.
A cikk folytatása ITT olvasható

Címkék: