Méné Tekel - (Belsazár lakomája)

imageRembrandt: Belsazár lakomája

„És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.”  (Dániel könyve 5. fejezet)

Méné Tekel: Karinthy Frigyes verse

Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

 

Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,

 

E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

 

Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.

 

Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.

 

A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.

 

Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.

 

Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.

 

Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.

 

Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

 

De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.

 

Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,

 

De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.

 

Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

 

Tedd most szívedbe és füledbe el -
Az értelmét majd megtudod, ha kell.

 

MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

 

Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.

 

Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.

Címkék: