Hatalmas felháborodást váltott ki a Fidesz új törvénye


 
2011. szeptember 4. vasárnap
168 Óra Online írása  

Eddig csaknem háromezren csatlakoztak ahhoz a petícióhoz, amely a vallás szabadságának védelmében, az új egyházi törvény ellen tiltakozik.

A nyáron elfogadott új egyházi törvény felhatalmazza az államot, hogy vizsgálat alá vonja az egyházi státuszra igényt tartó felekezetek hitelveit, ezzel durván megsérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét. Továbbá: a jogszabály politikai döntéssel különböző jogállású osztályokba sorolja a vallási közösségeket, sértve a felekezeti egyenlőség elvét és a diszkrimináció tilalmát.
Egyebek mellett ezek ellen tiltakozik az a petíció, amelyet a közelmúltban tettek közzé az interneten. A kezdeményezők: Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyház vezetője, Kis János filozófus, Majsai Tamás református lelkész, Donáth László, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség lelkésze, Raj Ferenc rabbi, történész, Dés László zeneszerző, Vásárhelyi Mária szociológus, Fellegi Ádám zongoraművész, Tarr Béla filmrendező, Ludassy Mária filozófiatörténész, Karafiáth Orsolya költő, Majtényi László jogász, Parti Nagy Lajos író, Radnóti Sándor filozófus, Wildmann János katolikus teológus, az Egyházfórum főszerkesztője, Závada Pál író, Samu István orvos, Mink Júlia jogász, Halmai Gábor egyetemi tanár, Jeney Zoltán zeneszerző, egyetemi tanár, Fekete László főkántor.
Az aláírók szerint a jogszabály az egyházként korábban már elismert felekezetek egyházi státuszának el nem ismerésével szerzett jogot sért, azzal pedig, hogy a bírósági bejegyzés helyett a törvényhozásra bízza valamely közösség egyházként való elismerését, megsérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét. Az is sérti a jogállamiság alapelvét - olvasható -, hogy elutasító döntés esetén a törvény nem biztosít jogorvoslatot.
A tiltakozók szeretnék elérni, hogy az egyházak nyilvántartásba vételét a parlament ismét utalja a bíróság hatáskörébe, és sem a húszéves működés, sem az ezer tag személyi adatokkal igazolt megléte ne legyen az egyházként való bejegyzés feltétele. A petíció szerint a végrehajtó hatalom által egyházi minőségükben megkérdőjelezett közösségek, felekezetek helyzetének tisztázását tisztességes és a jogorvoslathoz való jogot maradéktalanul biztosító bírói eljáráshoz kell kötni.

Az aláírók száma háromezerhez közelít, csatlakozni a www.vallasszabadsag.atw.hu oldalon lehet - írta a Népszabadság.
168óra online

Kapcsolódó cikkek



Címkék: egyház vallásszabadság törvény petíció tiltakozás

Címkék: , ,