Bizonytalanság és fontoskodás jelzi az útját egy merőben ember és biblia ellenes - meditációnak is nevezett – pedagógiai szándék lappangó megvalósításának. Határozott elhatárolódást ne várjunk azoktól akik – bár nevükben keresztények, - de nem értik a biblia szövegét, legfőképpen szellemét. A biblia ugyanis a végidők egyik jeleként említi az emberi lelkek fölötti uralom lényegét: a tanítási anyagokba becsempészett ördögi technikák és elméletek mindig emberbaráti külsőbe vannak csomagolva. Tehát elég korán kell kezdeni az agymosást. Félelmetes jövő vár a kicsikre, ha a szülők bedőlnek a tetszetősen tálalt spiripiszkos (Co:Karinthy) elméleteknek!! (Dénes Ottó)
A Göring Intézet pszichiátere dolgozta ki az iskolai relaxáció alapját
A húszas években kifejlesztett autogén tréning Johannes Schultz nevéhez köthető. Az erre épülő relaxáció ősztől kerül be a testnevelés órákba, de az iskolák önálló óra keretében is oktathatják. Szülők mellett a Biblia Szövetség is ellenzi a tervet, mert álláspontjuk szerint a módszer a keleti vallásokban gyökerezik.
A testnevelés óra keretében kötelező lesz a relaxáció, míg önálló tantárgyként nem lesz kötelező, mint ahogyan a meditáció sem lesz az. Az iskola azonban saját hatáskörében dönthet úgy, hogy a szabad időkeretet felhasználva önálló tanóraként hirdeti meg ezeket a képzéseket, derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága április 18-ai közleményéből.
„A Nemzeti alaptanterv egyik fontos fejlesztési területe a testi és lelki egészségre nevelés, amely a kormányzat által támogatott teljes körű egészségfejlesztő programoknak is részét képezi. E célokhoz kapcsolódóan a Testnevelés és sport műveltségterület tartalmában jelent meg a relaxáció fogalma, mint az egészségmegőrzés és a prevenció egyik tanulható és tanítható eszköze. A relaxációval elérni kívánt általános cél a feszültségoldás, a stressz kezelés és az agresszió megelőzése” – olvasható a közleményben.
Hitler és Göring
Önhipnózis
Az alkalmazni kívánt relaxációs módszer, az autógén tréning elnevezés az önhipnózisban jártas Johannes Heinrich Schultz német pszichiáter nevéhez köthető, aki 1920-ban fejlesztette ki a módszert. A naponta háromszor ismételendő 15 perces tréning alapja, hogy saját erőből merítve szabályozzuk testi és lelki működéseinket.
Egy szerkesztőségünknek levelet író szülő szerint azonban aggályos, hogy Schultz „a náci Németországban tevékenyen részt vett a fogyatékosok eutanáziájában és a diagnózisai alapján számos embert küldtek a halálba vagy koncentrációs táborokba.”A szülő arról is beszámolt, hogy a relaxációt oktató pedagógusok a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület gyorstalpaló tanfolyamán tanulják ki a szakmát 60 óra alatt, amiből 30 óra úgynevezett saját élmény, 30 óra a módszertan.
Elfogadhatatlan
A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület ezzel szemben úgy látja, „a tréning hatékonyságát az elméleti kutatásokat és klinikai alkalmazásait bemutató publikációk ezrei bizonyítják”, ráadásul „az autogén tréning elfogadott, világszerte ismert módszer.”
Azt elismerik, hogy Schultz a náci ideológiát szolgálta a Göring Intézet igazgatóhelyetteseként – „bár bíróság előtt nem vonták felelősségre és 1945 után tovább dolgozhatott klinikusként” -, azonban az egyesület elzárkózik az ideológiai vonatkozásoktól: „Schultz nemzetiszocialista szerepvállalását a magyar relaxációs közösség mélyen elítéli”, ám szerintük „morálisan elfogadhatatlan a Schultz korábbi munkásságából származó autogén tréninget a nácizmus eszméivel és embertelenségével összemosni.”
“Kifeküdt” diáknak pihenés kell, elegendő alvás és nem relaxáció
Bibliaellenes
Április 24-én a Bibliai Szövetség is ellenvéleményének adott hangot, mert álláspontjuk szerint a pszichotechnika valójában a keleti vallásokban gyökerezik: „Meggyőződésünk, hogy a relaxáció közoktatási intézményekben történő kötelező alkalmazása súlyosan sérti a lelkiismereti- és vallásszabadságot, mivel számtalan szülő, tanár nem szeretné gyermeke életének részévé tenni az autogén tréninget, ezt a lényegét tekintve ezoterikus, Biblia és így keresztyénellenes gyakorlatot.” A Bibliai Szövetség közleményében arra is felhívták a figyelmet, hogy Európa bizonyos országaiban – például Németországban – az iskolában tilos a hipnózis alkalmazása.
Figyelemelterelő
„Hogy erre miért kell egy külön tanórát szánni, ezt magam sem tudom, amikor sok tantárgy megnövekedett tananyag mennyisége miatt ezek gyakorlására is több időre lenne szükség” – mondta el véleményét a relaxáció tananyagba való beépítéséről Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Gallóné úgy véli, „megint bedobtak egy olyan témát, amely eltereli a figyelmet a lényeges kérdésekről”.
Szerinte is aggályos a 60 órás kurzus, mert egy ilyen „gyorstalpalót végzett”, nem szakember „talán inkább ront a gyereken, és nem azt a célt éri el, amit a relaxáció igazán megcélozna.”
„Vajon a testi-lelki ellazulás segíti hozzá a gyereket, hogy az egész napos kötelező iskolai jelenlétet elviselje?” – tette fel a kérdést Gallóné arra utalva, hogy szeptembertől a tanulóknak reggeltől délután négy óráig az iskolában kell lenniük.
A szakszervezeti vezető úgy véli, a mindennapos testnevelés bevezetése mellett nem biztos, hogy szükség van relaxációra. „Az okos, jókedvvel végzett testmozgás relaxáció nélkül is sok mindenen átsegítheti a gyereket, testileg-lelkileg felfrissülhet és lazulhat.”
Keret:
A pedagógusok továbbképzését szervező Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2010-ben akkreditálta az autogén tréning pedagógusok részére átdolgozott változatát. Erre épül a 2012-ben akkreditált Diákrelax képzés, ami elméleti és gyakorlati ismereteket, valamint szupervíziót tartalmaz. 2010-ben az elsőként akkreditált szakaszt, a 30 órás úgynevezett saját élmény részt és Bagdy Emőke stresszkezelő tréningjeit körülbelül 200-an végezték el. Jelenleg ötven tanár jár tanfolyamaikra.
atv.hu / ST
http://atv.hu/belfold/20130507_a_goring_intezet_pszichiatere_dolgozta_ki_az_iskolai_relaxacio_alapjatCímkék: ezoteria, hit