A hiszékenység vámszedői (sugárözön és egyebek)

168 Óra Online írása
http://www.168ora.hu/tudas/mindenutt-sugarak-radiesztezia-130277.html
A mai korra annyi jelzőt lehetne illeszteni, amiket az utóbbi kb másfél évszázad termelt ki, hogy köteteket írhatnánk tele. Azonban egy jézusi mondat tömörebb és jellemzőbb minden emberi szónál: “Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.” Máté evangéliuma 24,24. (katolikus fordítás) Nem kell valódi “krisztusi” megjelenésekre gondolni, bár előfordulhatnak efféle “jelenések” is, de a csalás nagymesterének rafinált  technikái sokrétű és változatos módon kerítik be áldozataikat. Amennyiben hatásos és maradandó lenne a “gyógyítás”, a tényleges egészség-helyreállító trükkök után a beteg olyan módon távozna, amint azt a biblia, Jézus gyógyításairól feljegyzi:  (“Kelj fel - így szólt ekkor a bénához -, vedd az ágyadat, és menj haza!" Máté 9,6. Új fordítású biblia). Mindezt persze nem az anyagiak motiválják, ha a cél valóban tisztességes és önzetlen. Sajnos a “spiripiszkos” (Co Karinthy) ügyletek terjedéséPDVD_051nek nem látszik a vége.(D.O.)
A Nagy Küzdelem Krisztus és Sátán között végső fázisa felé közeledik, ezért az Ősellenség gőzerővel gyártja az igazsághoz mindenben hasonló – de valójában pusztító hatású – módszereit.
2014. augusztus 28.

Mindenütt sugarak – Radiesztézia

Boldogkői Zsolt professzor írása a 168 Óra.hu-n

A nyugati alternatív medicina „energiagyógyászai” két fő forrásból tákolták össze elméleteiket: a keleti misztikus filozófiákat és a nyugati tudományt gyúrták össze különféle arányokban. A tudományból azonban a tartalomra nem, csupán a szakkifejezéseire volt szükség a módszereik hitelesítése végett. Az alternatív gyógyászat „erőterei” a fizika által nem ismertek, más szavakkal ezek nem léteznek. A fő probléma azonban nem a blabla metafizika, hanem a hatástalan terápia. Ebben az írásban a radiesztéziáról lesz szó.

Kapcsolódó írásaink

Az anyaföld állítólag gyógyító alapsugárzást bocsát ki magából. Ez az egész Földet behálózó úgynevezett Hartmann-sugárzás 2x2 méteres négyzethálós szerkezetű, sávjainak szélessége pedig 30 cm (Hartmann-sávok).
E négyzeteket egy második, úgynevezett Curry-rácsokból álló struktúra szeli átlósan át. A kérdés már itt elemi erővel törhetne fel: vajon honnan tudhatók e mérhetetlen paraméterek ily rendkívüli pontossággal?
A radiesztézia a Föld-sugárzás beazonosítását tűzte ki célul. E sugárzások ugyanis az egészségre káros hatást gyakorolhatnak. Az egyik probléma azt követően alakulhat ki, ha a fekhelyünk vagy az íróasztalunk egy Hartmann-sávba kerül. Egy másik gondot az okozhat, ha a Curry-sáv negatív pólusán tartózkodunk sokat. Az is aggodalomra adhat okot, ha e természetes sugárzás kereszteződik a föld alatt csordogáló vízerekkel, ami ezért eltorzul, s így betegítővé válik.

Geopatikus stressz a neve annak a hatásnak, amit e negatív sugárzások a szervezetünkben okoznak, s aminek hatására az auránk elvékonyodik, sőt akár ki is lyukadhat. Amint ez a kedvezőtlen helyzet bekövetkezik, a szervezet bioenergia-szintje nyomban lecsökken, az egyensúlyi állapot pedig felborul. Innentől a folyamat önmagát gerjeszti: a csakrák energiafelvevő képessége beszűkül, végül leáll, s ennek hatására a belső elválasztású mirigy (nincs név, csak simán mirigy) működésében zavarok lépnek fel. A dominó közben tovább dől: a hormonális szabályozás összeomlik, s betegek leszünk. Hacsak nem teszünk ez ellen valamit. Szerencsére van megoldás: „szakembert” kell hívni, aki beméri a sugárzásokat, majd bemozgatja bútorainkat a megfelelő irányba, s így elkerülhetjük az egészségünket fenyegető különféle interferenciákat.
A bemérés történhet egy erre a feladatra kialakított pálcával vagy ingával, de a kvalifikáltabb „mestereknek” már erre sincs szükségük, ők ugyanis a harmadik szemükkel (brrrr...) is képesek az erőterek érzékelésére. A legmagasabb szintű megoldást persze az képezi, amikor nem is kell mozgatni a szobánk tárgyait, mivel a „mester” meditációval képes eltüntetni a negatív energiákat. A radiesztéziát ma már az eredetitől jóval szélesebb körben alkalmazzák.
Gondoljunk csak bele, ha a világon minden energiából áll, akkor ez a módszer gyakorlatilag mindenre alkalmazható. Mérhetjük az ember energetikai terét, meghatározhatjuk a betegségek pontos helyét, sőt azok okát is felfedhetjük. A felfedezett ártalmas sugárzások száma azonban egyre nő, legalábbis az ezotéria lelkes hívei szerint. Kiderült például, hogy egy rendkívül alacsony (7,83 Hz) frekvenciájú rezgés fogja körül a Földet, melyet felfedezőjéről Schumann-hullámoknak nevezünk. Ezeknek a rezgéseknek hullámhossza megegyezik az emberi agy alfahullámainak hosszával. Ebből bizony az következik, hogy e mágneses mező fő funkciója a szervezetünk harmóniájáról, tehát az egészségünkről való gondoskodás. Az ideológia teoretikusai szerint az űrállomásokon mesterségesen kell Schumann-rezonanciát előállítani az asztronauták számára, hogy el ne tolódjon az energetikai egyensúlyuk (sic!). Folytassuk a sületlenségek sorát.
A káros sugárzások természetesen az élővilág többi tagjára is hatással vannak, az állatok, sőt a növények is szenvedhetnek a geopatikus stressztől. A gyümölcsfákat például tilos a Hartmann-sávokba ültetni, mert nem eresztenek gyökeret, de például ha a diót kettős vízér földsugárzási zónája fölé ültetjük, akkor sokkal hamarabb hoz termést. A növényeknek is van ugyanis aurájuk. Sőt a növényeket rendszerezhetjük is aszerint, hogy energiaadók, vagy ellenkezőleg, energiaelszívók. Ez utóbbiakra a gyógynövények a példák.
A fitoterápia elméleti alapjai bizony ilyen egyszerűek. Szinte csak mi emberek nem érzékeljük a betegítő teret. A macska ösztönösen megérzi a káros Föld-sugárzást, s valamilyen okból mindig ebben sütkérezik, a kutya viszont kerüli ezeket. Figyeljük hát háziállatainkat! Ismeretlen gondolkodótól idézek: „Mindenkire hatással van az állatok közelsége, gyógyító és kiegyensúlyozó szerepük nagyrabecsülést érdemel! Nemcsak energetikailag segítenek az energiablokkok feloldásában, de tiszta léteszenciájukkal lelkileg is nagy blokkoldók, segítőtársak.” Így kerül hát a háziasítás biológiája teljesen új alapokra.
A radiesztézia egyetlen problémával küszködik csupán, igaz, ez eléggé súlyos: a feltételezett energiák és sugárzások sajnos csak fantomlétezők. Ha valami nincs, akkor nem is okoz semmit, s így nem is kell tennünk semmit sem ellene, sem annak érdekében. Számos, úgynevezett kettős vakteszten alapuló vizsgálatot végeztek, melynek során a „bioenergetikusok” kivétel nélkül minden alkalommal megbuktak. Na jó, ezek persze „csak” tudományos vizsgálatok voltak.
Címkék:
egészség orvos radiesztézia gyógyítás alternatív medicina
 


















Címkék: