Jön! Jön! A teljes hatókörű, mindent látó Nagy Testvér.

Tévedek! Nem jön a Nagy Testvér, szerintem már régen itt van a gépemen, a lakóteremben, a munkámban, egyszóval a teljes életem minden szegletében.Ezt nem nehéz átlátni, ha akár az állam, akár az őt kiszolgál egyház(ak) vesznek körül. Nekik ugyanis elsőrendű érdekük, hogy engedelmes és hűséges alattvalóik legyenek, akik nem akarnak önállóan dönteni az életükről. Főleg, - ahogy ez prognosztizálható – a GONDOLKODÁSUK minden rezdülése érdekli a “mindenható és mindentudó államot.
Ha erre történelmi analógiát keresünk, biztosan mindenkinek eszébe ötlik az inkvizíció intézménye. A Dominikánus kolostor ajtaján szerelt kis ládika volt a Windows 10 akkori megfelelője. Nem volt ugyan még komputer, meg billentyű, de volt a mindent átható félelem, a másként gondolkozók és barátaik abszolút ellenőrzésére illetve megsemmisítésére irányuló egyház jól működő rendszere. A kis ládikába NÉVTELENÜL , az éjszaka leple alatt bedobott cédula volt a kiindulópont a tortúra, a kínvallatásban való nagyfokú jártasság gyakorlására. A végeredmény: a megtört, magára mindent vállaló, lelkileg szétesett egyén – saját aláírásával szentesített – halálos ítélete.
Lásd pl a Rajk per és hasonlók a “felvilágosult” XX. század autoriter társadalmaiban. Nagy a mindenkori hatalmak kísértése az egyéni szabadságjogok csorbítására. A jelek szerint ez már működik a sajtó, az egyéb médiák munkatársainak autonóm módon történő önkorlátozásában, ami  naponta tetten érhető. Ez már a mai napi valóság. A billentyűimet figyelő Nagyon Nagy Tesó ehhez már nem sokat tud hozzátenni.
Van, hogy az állam tanul az egyháztól, van, hogy fordítva. Amikor kéz - a kézben jelenik meg a két hatalmi ág (“keresztény” egyház- állam) nagyon vigyázzunk! Ez sohasem hozott jót a gondolkodásukra (nota bene: HITÜKRE) kényes, saját sorsukról önállóan dönteni akaró egyénekre (D.O.)
Vigyázzon, minden billentyűleütését rögzíti és továbbküldi az új Windows
2014. október 07., kedd, 07:02
Szerző: hvg.hu
Címkék: keylogger; Windows 10; Nagy Testvér,diktatúra,gondolatszabadság,emberi jogok,inkvizíció,jövősokk,
Kinyomtatom Elküldöm
Twitter

Szokatlan, kémprogramokat idéző módon gyűjthet adatokat felhasználóiról a Windows 10 már kipróbálható verziója.

Ha megnyit egy fájlt, információkat gyűjthetünk magáról a fájlról, a megnyitására használt programról, valamint a megnyitáshoz szükséges időről is – figyelmezteti a múlt héten bemutatott Windows 10 technikai előzetesét telepítő felhasználókat a Microsoft. A nagyjából soha, senki által el nem olvasott – az Inquirer által viszont átnézett – felhasználási feltételek között azonban még furcsább kitétel is szerepel. A vállalat kijelenti, a telepítéssel engedélyt adunk neki, hogy figyelje számítógépünk billentyűzetét, az azon beírt szöveget pedig a gépről továbbítsa szervereire. (Vagy bárhová, igény szerint! D.O.)
Kép forrása: https://www.google.hu/search?q=orb%C3%A1n+p%C3%A1pa&biw=1366&bih=633&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=6FQ2VN7LOYiCzAOe5YDICQ&ved=0CEUQsAQ 
A fájlok és a billentyűleütések megfigyelése okaként a cég a Windows továbbfejlesztését nevezi meg: az előbbivel a fájlkezelés gyorsaságán, utóbbival pedig a szövegbevitelkor hasznos automatikus kiegészítés funkción szeretnének javítani. Ezzel együtt viszont adatvédelmi szempontból legalábbis szokatlan az információszerzés ilyen módja, főleg annak fényében, hogy a Windows 10 ingyen letölthető próbaverziója a fenti adatok mellett a felhasználót egyértelműen azonosító adatokat is gyűjti: név, emailcím, érdeklődési kör, használt eszköz, programok és csatlakozott hálózatok.
Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20141007_vigyazzon_minden_billentyuleuteset_rogzit#utm_source=hvg_weekly&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2014_10_08&type-id=HvgWeekly&user-id=BCD9E2BC&utm_content=normal
HVG.hu









Címkék: