Teremtés vagy ősrobbanás?

Ferenc pápa szerint az ősrobbanás elmélete nem összeegyeztethetetlen Isten szerepével
2014. október 29., szerda 8:56     InfoRádió / MTI
http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-677093
Az ősrobbanás elmélete, miszerint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, és az a felfogás, amely szerint a földi élet az evolúció révén keresztül alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal - mondta kedden Ferenc pápa a Vatikánban.

A katolikus egyház székhelyén ülésező és a Szentszék által fenntartott Pápai Tudományos Akadémia ülésén Ferenc pápa elmondta, a világ keletkezésére adott tudományos magyarázatok nem zárják ki Istennek a teremtésben játszott szerepét.
"A világ teremtése nem a káosz műve, s az eredetét nem valami másra kellene visszavezetni, mivel közvetlenül egy felsőbb vezérlő elvből származtatható, amely a szeretet segítségével alkot" - magyarázta a katolikus egyházfő.
"Az ősrobbanás, amelyről manapság úgy tartják, magyarázatot ad a világ teremtésére, nem ellentétes az isteni teremtés elméletével, mivel az evolúció működésének feltétele azoknak a lényeknek a megteremtése, amelyek továbbfejlődnek" - tette hozzá Ferenc pápa.
A katolikus egyház korábban élesen elítélte azokat a tudományos elméleteket, amelyek ellentmondtak a Bibliában olvasható teremtéstörténetnek. A Vatikán egyik legismertebb ítélete Galileo Galilei ismert asztronómus ellen született, akit azon állításának visszavonására kényszerített a katolikus egyház, miszerint a Föld kering a Nap körül.
A Szentszék az utóbbi időben azonban arra törekszik, hogy ne a tudomány ellenségeként tekintsenek rá, s Ferenc pápa megjegyzései elődjei kijelentéseinek sorába illeszthető. XII. Pius pápa az 1950-es években az evolúciót az emberi fejlődés magyarázatául adott, igazolható tudományos megközelítésnek nevezte, és ezt II. János Pál pápa 1996-ban megismételte.
2011-ben Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek azt mondta, hogy az emberek és a világ eredetét és fejlődését magyarázó tudományos elméletek nem állnak ellentétben a vallással, viszont számos kérdést válasz nélkül hagynak.
-----------------------------------------------------------------------
Alább közreadok egy idézetet egy könyvből, amit a XIX. század utolsó évtizedében adtak ki. Címe: A nagy küzdelem Krisztus és sátán között. Szerzője E.G. White. Érdemes elgondolkozni a prófétai ízű mondatokon. A pápaság  nem változott meg, csak a céljai elérése érdekében újabb arcokat tud ölteni. Ha összehasonlítjuk a Kopernikuszi világnézetről anno a középkorban vallott nézeteket, ami miatt a szerző kénytelen volt haláláig titokban tartani nézeteit,- félve a nagyhatalmú inkvizíciótól – és összevetjük a mai katolikus egyház korlátlan alkalmazkodó képességével, – miszerint  például, ma már nevetséges lenne a HELIOCENTRIKUS világnézetet fenntartani - önkéntelenül kérdések özöne merül föl.
Például a Giordano Bruno pert – ami a lehető legkegyetlenebb tűzhalált adta “honoráriumképpen” egy igazi , (bár több ponton téves kijelentésekkel “újító”) szabadgondolkodónak – minek minősítsük? Véletlennek, tévedésnek, hatalmi gőgből fakadó arroganciának, a magát TÉVEDHETETLENNEK  minősítő pápai hivatal túlkapásának…? Bruno “vétke” volt hogy az akkori világokról (a bolygókról) azt merte mondani, hogy nem a Föld az egyetlen olyan égitest, amit Isten alkotott.Ma már tényként mondjuk, hogy nem a Föld a világegyetem központja. Szerencsére ezért már nem jár tűzhalál: 
A lényeg, hogy a Katolikus egyház kaméleoni természete akármit is mond, azt akármikor módosíthatja, amikor érdekei úgy kívánják.
“A katolicizmus mint szervezet azonban most sincs jobban ráhangolódva Krisztus evangéliumára, mint történelmének bármely korábbi időszakában. … A római egyháznak messzeágazó tervei és munkamódszerei vannak. Minden eszközt megragad befolyása kiterjesztésére és hatalmának növelésére, mert heves és elszánt harcra készül, hogy visszanyerje világuralmát; hogy ismét megindítsa az üldözést, és hogy lerontsa mindazt, amit a protestantizmus felépített. A katolicizmus mindenütt tért hódít….”(Dénes Ottó)









Címkék: ,