(Pécs, Tudásközpontban elhangzott előadások 2014 október-november)
Néhány gondolat a képekhez.
Különös és titokzatosnak látszó képek (jelképek) segítségével akarta Jézus közölni tervét, szándékát, a világ történelmének előző és végső történéseit illetően.Olvassuk együtt a Jelenések könyvének bevezetését. Első fejezet 1-3 verseit. Aki megérti és szívébe zárja a megértett igazságokat, a képek által közvetített mennyei látomások jelentését, annak Isten egy soha addig még nem tapasztalt élményt ígér.
1.
Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,
2.
A ki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, a mit látott.
3.
Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.
https://www.youtube.com/channel/UC5jRmOcZE9WTR4UGh6T7IPg
Címkék: bibliai próféciák