10 ÉRV, miszerint a szombat nemcsak a zsidóké

 
2011-01-19  Steve Wohlberg
Tíz érv annak igazolására, hogy a szombatünneplés nem csupán a  zsidóknak adatott
1) Ádám és Éva nem voltak zsidók. "És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt" (1Mózes 2:3), még a bűneset előtt. „Megszentelni” annyit tesz mint szent célokra elkülöníteni. Az Édenkertben egyedül Ádám és Éva számára lehetett elkülönítve a szombat, akik pedig nem voltak zsidók.
2)  A szombat az emberért lett. Márk 2:27. Ezek Jézus szavai. A szombat az Édenkertben lett, mielőtt leírásra került a Sínai hegyen. A szombat tehát az „emberért” lett, nem csupán a zsidókért.
3)  A többi 9 parancs sem csupán a zsidóknak adatott. Isten 10 parancsolatot vésett kőbe, nem pedig kilencet (ld. 5Mózes. 4:12-13; 2 Mózes 20). Vagy csupán a zsidóknak szólnának ezek? – Ne paráználkodj! Ne ölj! Ne lopj! Ne tégy hamis tanúbizonyságot!
4)  „A hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja” 2 Mózes20:10. Isten „szent napjának” nevezi a szombatot. Ésaiás 58:13. A Biblia sehol nem hívja a zsidók szombatjának, hiszen Istené.
13. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván:
14. Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!
5)  A szombat parancsolata a „jövevény”-re is vonatkozik.A negyedik parancsolat maga mondja, hogy a jövevénynek is nyugodnia kell szombatnapon. 2Mózes 20: 10. A jövevények pedig nem zsidók. Ekként a szombat rájuk is vonatkozik. Ld. még Ésaiás 56:5.
6)  Ésaiás szerint a pogányoknak is meg kell tartania. "És az idegeneket….akik megőrzik a szombatot… mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!" Ésaiás 56: 6-7.. Így a szombat a pogányoké és minden népé, nemcsak a zsidóké.
6Az idegenek fiait meg, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék a nevét és a szolgái legyenek, aki megtartja közülük a szombatot s vigyáz, nehogy megszentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez,
7)  Az új földön az egész emberiség ünnepli majd a szombatot! „És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr”. Ésaiás 66: 23. Ha ez így lesz, ne kezdjük-e el már most?
8) Az Apostolok cselekedetei szerint a pogányok is megünnepelték a szombatot. „Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket. Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.” ApCsel 13:42-43.
 42Kifelé menet arra kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. 43Sőt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak.
Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében.A kegyelem által megtért pogányok szombatot ünnepelnek e szakaszban (ld. még 44. vers).
9)  A törvény [a Tízparancsolat] az egész világnak szól, nemcsak a zsidóknak. LásdRóma 2:17-23; 17De ha te zsidónak mondod magad, és a törvényre támaszkodol, és az Istennel dicsekszel, 18ismered is akaratát és ki tudod választani a jobbat, mert a törvény megtanított rá. 19Ha a vakok vezetőjének, a sötétben élők világosságának, a tudatlanok tanítójának, 20a kiskorúak mesterének tartod magad, ha a törvényben megkaptad a megismerés és igazság foglalatát, 21ha mást tanítasz, magadat miért nem tanítod? Azt hirdeted: ne lopj, s magad lopsz? 22Azt mondod: ne törj házasságot, s magad házasságot törsz? Utálod a bálványokat, és templomrablást követsz el? 23Kérkedsz a törvénnyel, és törvényszegéssel gyalázod az Istent? 24Valóban: miattatok káromolják Isten nevét a pogányok, ahogy írva van.
3:19, 23. 19Mi azonban tudjuk, hogy amit a törvény mond, azokra vonatkozik, akik a törvénynek alá vannak vetve. Tehát némuljon el minden száj, és az egész világ vallja magát Isten előtt bűnösnek. 20Mert a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek előtte igazzá, hiszen a bűn megismerésének is a törvény az alapja.
10) Lukács pogány volt, aki megtartotta a szombatot. Lukács volt az egyedüli nem-zsidó újszövetségi szerző (Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei származik tőle). Lukács Pállal utazott és így írt: „És szombatnapon kimentünk a városon kívül egy folyóvíz mellé, ahol az imádkozás szokott lenni.” ApCsel. A hetedik napi szombat volt ez, a teremtés emlékünnepe (lásd 2Mózes 20:11). Lukács és Pál egyaránt tudták ezt.
Ugrás a Gyakran ismételt kérdésekre
Cikk megosztása: Facebook Facebook


Lowell Hargreaves - A téma, amit Sátán gyűlöl
Idézet
"Így szól az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek
szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon
járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!" Jeremiás 6:16
Ingyenes Bibliatanulmány
























Címkék: