Ferenc, a Vatikán imámja
Vélemény a pápa legutóbbi kijelentéseiről 2015. 12. 04.
Ferenc pápa hatnapos afrikai körútjának utolsó állomásán a
Közép-Afrikai Köztársaságban, Banguiban meglátogatott egy mecsetet, ahol
cipőjét levéve Mekka felé fordulva imádkozott, majd kijelentette: „A
keresztények és a muszlimok testvérek... együtt nemet kell mondanunk a
gyűlöletnek, a bosszúnak és az erőszaknak, különösen annak az erőszaknak, amit a
vallásnak vagy magának Istennek a nevében követnek el, jóllehet Isten a béke,
szalaam.”
Keresztény–muszlim párbeszéd a terror ellen: a nemzetközi
média ezt a szlogent mantrázva újra a pápát ünnepelte, aki a veszélyeket
vállalva elment a békét hirdetni a háborús zónába is. A színpadias gesztusnak
azonban ára volt: Ferenc ezzel azokat az afrikai keresztény mártírokat árulta
el, akik inkább Jézust választották, mint hitük megtagadását a késekkel,
kalasnyikovokkal és bombákkal térítő iszlamista halálprédikátorokkal
szemben.
Azt az ugandai nyolcgyermekes anyát, akit otthonából kirángatva
agyonlőttek, mert férje áttért a kereszténységre. Azt a líbiai hívőt, akinek a
lefejezését az ISIS helyi csoportja videóra vette. Azt a 21 mártírt, akit
Banguimban, néhány kilométerre a pápa által meglátogatott mecsettől automata
fegyverekkel a keresztény negyedben halomra lőttek. Azt az apát, akit hat
gyerekével lincselt meg a felhergelt muszlim tömeg a nigériai Kandungban.
Ezek a mártírok nem valamikor a középkorban haltak meg. Az
elmúlt hetekben ontották vérüket azok, akik a „szalaam Istenének” vallását
követik. Az afrikai áldozatok mellett ugyanezekben a hetekben muszlimok
keresztényeket gyilkoltak Indonéziában, Bangladesben, Szíriában, Irakban – és
Párizsban is.
A katolikus egyházfő nemcsak az áldozatoktól fordította el a
fejét, hanem a tényektől is. Igen, egy keresztény testvérének tekintheti a
muszlimokat, ám egy muszlim ugyanezt csak a vallása megtagadásával teheti. Egy
muszlimnak csak egy másik muszlim lehet a testvére: az iszlám közösségében, az
ummában nincs hely más vallásúak számára.
Ferenc pápa rendszeresen azonosítja a keresztények Istenét és a
muzulmánok Istenét, Allahot. Nemcsak afrikai útján állította ezt, hanem a
párizsi támadásokat követően is azt mondta, hogy „blaszfémia Isten nevét
használni” az erőszak igazolására. A Biblia számos néven említi Istent, ám ezek
között nem szerepel az Allah név. A Korán pedig tiltja azt, hogy Allah nevét
muszlimokon kívül más is használja. A Korán továbbá állítja, hogy Allahnak nincs
fia: ha a pápa mégis Istennel azonosítja a muzulmánok istenét, ezzel megtagadja
Jézus Krisztust, Isten egyszülött Fiát. Lehet, hogy a média szemében a béke
(szalaam) mázával bekenve a kettő egyformának látszik, ám a katolikus egyházfő
számára ez nem mentség.
A pápa valóságtorzítása környezetére is ragadós. A párizsi
merényletek után Thomas Rosica atya, a Vatikán angol nyelvű sajtóattaséja
kijelentette: „Az Allahu Akbar kiáltást soha nem használták erőszakra és
pusztításra történő felhívásra.” A korai muszlim hódítók csatakiáltásairól csak
írásos feljegyzéseink maradtak, de Nick Berg újságíró lefejezéséről már
videófelvétel is. Ezen ugyanúgy az Allahu Akbar kiáltás hallható, mint a
szeptember 11-én Pennsylvaniában lezuhant United Airlines 93-as repülőgépe
fekete dobozának felvételén. Szemtanúk ugyanezt hallották, amikor 2014-ben a
jeruzsálemi zsinagógában mészároltak terroristák vagy a Charlie Hebdo
szerkesztőségében és a Bataclan nézőterén történt mészárlás során is.
Ferenc pápa már többször veszélyes útra tévedt azzal, hogy a
népszerűség érdekében – még saját egyháza egységét is kockára téve – alapvető
keresztény hittételeket feszegetett. Amikor azonban a tényeket is alárendeli a
propagandának, már a józan ésszel is konfliktusba kerül. (-yp-)
http://www.hetek.hu/velemeny/201512/ferenc_a_vatikan_imamjaCímkék: Ferenc, Imám, pápa