Norvégiának a Bibliával van baja
2016. feb 24. írta: Al
Eddig még világszerte vitatéma volt, hogy miért is vették el a
Bodnariu család 5 gyermekét: pusztán fenekelés vagy keresztény világnézet miatt?
Az első esetben egyszerűen a hatályos norvég törvények megsértése miatt kirótt
abszurd módon súlyos büntetésről, a másodikban viszont keresztényüldözésről van
szó. A jegyzőkönyvek tartalmának ismeretében a kérdés többé nem kérdés.
Peter Costea, a Román Családszövetség elnöke eddig maga sem
hitte, hogy Marius és Ruth Bodnariut a hitük miatt fosztották meg a norvég
hatóságok a gyerekeiktől. A szakember a napokban egy hosszas Facebook posztban osztotta meg, miért is
változtatta meg a véleményét. A titok nyitja ennyi: Costea betekintést nyert a
Barnevernet jegyzőkönyveibe.
Peter Costea, a Román Családszövetség elnöke
Október 13-án kelt iratok tanúsága szerint a naustdali
gyermekvédelem már a novemberi rajtaütés előtt megfigyelte a
Bodnariu szülők gyereknevelési szokásait, és már akkor megfogalmazódott bennük a
gyanú, hogy azok "a Biblián alapulnak", amit a hatóság nagyon helytelenített, és
emiatt javasolta a gyerekek elvételét. A szülők ellen azt a vádat is
megfogalmazták, hogy gyermekeiket "Isten és a szülők értékrendjének tiszteletére
nevelik" (sic!). A Barnevernet szerint ez azért veszélyes, mert olyan
elvárásokhoz vezethet a gyerekekkel szemben, aminek azok esetleg majd nem tudnak
megfelelni. Úgy vélték, hogy a szülők hite "belső konfliktust" hozhat létre a
gyerekekben, amitől feszültté válhat a családi környezet. Magyarul a
Barnevernet jegyzőkönyvei szerint a vallás a gyerekeknek rossz, a túlzásba vitt
vallásosság pedig már ahhoz is elegendő indokot szolgáltat, hogy egyszerűen
elkobozzák a gyerekeket a szülőktől.
Marius gyerekeivel
A jegyzőkönyvek 4 alkalommal említik a Bibliát, egyszer pedig
Istent és a vallást. A Barnevernet Norvégia szekuláris nevelési elveit testesíti
meg, így érthető, hogy ha vallásos családokkal kerül sor összecsapásra, mindig
az előbbi kerül ki győztesen. 2012-ben, amikor eltörölték az evangélikus egyház
államegyházi státusát, már a norvég lakosság 72%-a vallotta magát szekulárisnak,
és csak 2% látogatott rendszeresen istentiszteleteket. A keresztény
gyermeknevelés az országban már a múlté, és a szekuláris nevelési elvek váltak
általánosan elfogadottá. Ezért is van, hogy a családjukból kiszakított gyerekek
25%-a bevándorló családokból származik: a gyermekvédelem és a norvég állam nem
tudja elfogadni a más kultúrákból hozott tradicionális nevelési
módszereket. Ez azért is szörnyű, mert a menekültek egy része pont a vallási
üldöztetések elől érkezik Norvégiába, ahol aztán szépen cseberből vederbe
jutnak. "Akár ideológiai agressziónak is nevezhetnénk ezt" - jellemzi Peter
Costea a norvég rendszer visszásságait.
A Bodnariu gyerekek "norvégosítása" már folyamatban van:
egyikük elpanaszolta a láthatáson, hogy az állam által kijelölt nevelőszülők
arra tanítják őket, hogy nincs Isten, nem kell imádkozni, és az ember a
majomtól származik.
http://konzervativcsalad.blog.hu/2016/02/24/norvegianak_a_bibliaval_van_bajaCímkék: államegyház, Bodnariu család, lelkiismereti terror, Norvég nevelés, szabad vallásgyakorlás, szabadságjogok, szekularizáció